Négy Évszak Maraton – őszi negyedmaraton

A Négy Évszak Maraton egy négy versenyből álló (évszakonként egy) sorozat, alkalmanként egy-egy negyedmaratoni távot kell teljesíteni Pusztaszabolcson. Természetesen díjazzák az adott évszakban az adott verseny győzteseit is, és persze van korosztályonkénti éves összesítés is. Kellemes, jó hangulatú verseny, családias hangulattal. Számomra ez egy remek felmérő futás, sík aszfalton, amit otthon egyedül nem szívesen csinálok meg.

Madaras Pista bácsival és Béres Attilával mentünk együtt remek hangulatban. Attila egy hónapja futott utoljára 20 km-t, mondta is, hogy edzenie kell, mert december elején egy 100 km-es versenyen kell a Spartathlonra szintet futnia a szigeten. Szokása szerint nem kapkodja el.

8-9 fok volt a rajt előtt, így a nikoflexes kenés után a rövid gatyás szerelés mellett döntöttem és nem bántam meg. A szél többnyire oldalról jött, nem volt zavaró, nem volt jeges, szinte ideális körülmények voltak.

Ez alkalommal már terveztem is a futásomat. Mindenképpen egy erős lendületes első 5 km volt a cél, aztán a második felén meghalás. Azt gondoltam, hogy a várpalotai 4:30-as átlag után, itt 4:20 körüli átlagot fogok tudni futni. Folytatás

Várpalota – 10 km

Kedden elmentem Feri bácsihoz egy gyúrásra, rám fért. Három futás volt a héten (+ egy bringázás és egy úszás), az utolsó pénteki már csak egy átmozgatás. Szombat reggel kipihenten érkeztem Várpalotára.

Most sem terveztem el előre a futásomat, csak reménykedtem, hogy a combom jó lesz és végre tudok a futásra koncentrálni. Egy órával a rajt előtt elbambultam miközben nyomtam a lábaimra a bemelegítőkrémet, így dupla mennyiség került rá. Tíz percig próbáltam elkenni. Már a karomra, a hátamra is kentem, de nem akart fogyni. Végül a melegítőgatya szívta fel a maradékot.

Meglepően laza voltam a bemelegítő futás közben, tök jól mentek a százak, az izomláznak, combfájásnak nyoma sem volt. A rajt után kényelmes tempóra álltam be, és 5-600 méter után értem be azt a 70 feletti srácot, aki két éve 12-nél ellépett tőlem. Jól éreztem magam.

Nem ismertem a pályát, mert idén is változtattak rajta. Éveken át jártam ide, és mindig ugyan az a kb. 20,6 km-es útvonal volt, de tavaly a Várpalotát elkerülő főút építése miatt egy kilométerrel hosszabb lett a táv. Idén a félmaraton a tavalyihoz képest is más útvonalon ment, és a 10 km is, amin itt még sosem indultam, nem is láttam a pályarajzot. A négy kilométeresek rajtja:

Folytatás

Spar Maraton – Actimel 10 km

Az Oktogonhoz közel egy kis utcában parkoltam le. 9:30-kor megnézem telefonon a maratoni rajt pillanatait, aztán kipattantam a kocsiból és szembe futva a mezőnnyel kezdtem melegíteni. Sima edzőcipőt vettem, mert úgyis sokat kap a térdem, egy puhább cipő meg jobban csillapít.

A combjaim helyén két oszlopot éreztem, fájtak az izomláztól. A nyújtás utáni százakra sem lazultam ki teljesen, de legalább tudtam futni valahogy.

A rajt előtti pillanatokban előjött a szokásos kis versenyizgalom. Hiányzott már a versenyzés, az egész hangulata. Az egyes rajtzóna jelen állapotomban erősen túlzó volt, mégis jobb ha engem kerülgetnek, mintha én kerülgetném a sok futót.

A tempóválasztást illetően nem volt elképzelésem. 50 perc körüli időre gondoltam, de nem fogadtam volna egy árva forintban sem, hogy valahol a közelében leszek. Egy dolgot tudtam, hogy ha fájdalmasan is, de végig fogom tudni csinálni.

A rajt után az első száz/kétszáz méteren még vitt a tömeg, de utána a mezőny szélére mentem és egy könnyen eső tempóra álltam be. Az egy kilométer részideje 4:33 lett, és nagyon jól esett, de minden lépésnél villogtak a combjaim, fájt. Az utazótempóm 4:45-4:50 között volt. Nagyon lassan jöttek a kilométerek, így még sosem vártam verseny közben a végét.

Folytatás

A visszatérés gyötrelmei

Elérkezett a nagy nap, az első futás napja,  2,4 km volt a Csepel pályán. A térdemben volt némi feszítő, húzódó érzés, de az egykori sérülésnek nyoma sem volt. Eléggé kíméltem a lábam, eléggé bicegősre sikerült. Viszont olyan izomlázam lett a hat húszas iramtól, amit már nagyon régen nem éreztem. Mintha vascsővel verték volna el a lábam, fájt. Mégis annyira örültem, hogy futhatok végre, hogy megleptem magam egy új futógatyával.

A második futás (3,2 km) már jobb volt, a harmadikat (4,4km) már élvezni is tudtam egy kicsit, de a lábaim oszlopszerűen merevek voltak és sajogtak az izomláztól, a fájdalomtól. A lépcsőzés is nehezen ment, de a WC-re ráülni maga volt a pokol. Ezután csak minden másnap futottam, hogy pihenjenek az izmok, a köztes napokon meg úsztam.

Három hét után eljutottam a 8 km-hez, az izomláz is megszűnt és elérkezett az idő, hogy pályán megnézzük, hogy reagál a térdem a gyorsabb, száz méteres futásokra. 10 db ot futottam, szépen óvatosan fokózó jelleggel. Az első 30 mp lett, nem fájt mégis bicegtem, de szépen, nagyon lassan kezdtem lazulni. Az utolsó is csak 22 lett. Gyötrelmes volt, mégis azt éreztem, hogy szépen haladok előre.

Folytatás

A műtét és a felépülés

Nem tudni mi okozta a porcleválásomat, erre utaló jel, hirtelen mozdulat, nem volt. Csak a külső szalag húzódása és a terhelésre jelentkező fájdalom volt, amit éreztem. Ez pedig egy tipikus hosszútávfutó sérülés. Mivel a pihentetésre és a gyógytornára sem javultak a tünetek, az orvos egy MR vizsgálatot kért, ami egyértelműen mutatta, hogy a baj valódi oka a térdben egy porc darab leválása.

A futás kiesését az úszással és a kerékpározással elég jó sikerült kompenzálnom. 270 km-t úsztam és közel 3500 km-t bringáztam idén augusztus 25-ig, amikor  a Bicskei Egészségügyi Központban az egy napos sebészeten megműtöttek. Ezt is egy nagy kalandnak éltem meg, csak úgy, mint a másfél évvel ezelőtti lágyék sérv műtétemet.

A déilből a vonat menetideje kb. 30 perc Bicske alsóra, onnan pedig szűk 10 perc séta volt a sebészet, így senkitől sem kértem segítséget, hogy levigyen. Annak ellenére, hogy műtét előtt álltam, teljesen nyugodt voltam. Altatnak, nem fáj semmi, csak utána a lábadozás lesz kicsit kellemetlen, de a dolgok mögött ott volt, hogy egy hónap múlva futhatok.

Az egynapos sebészet az intézmény egy modern, szépen felújított szárnyában található. Kedvesen fogadtak, átadtam a leleteimet és bekísértek egy három ágyas szobába. Megkaptuk szóban is a szokásos eligazítást, aztán beadták a nyugtató tablettákat. Nem sokkal később jött a sebész főorvos, mindenkit egyénileg üdvözölt és röviden vázolta kire mi vár. Majd a borotválás után egy tollal berajzolt egy nyilat a műtendő lábra.

Folytatás

A térdsérülésem gyógyítható, a megoldás: műtét.

Már lassan több, mint nyolc hónapja nem tudok rendesen futni. Csak tüneti kezeléseket kaptam, de az új orvos most egy MR-t is csináltatott velem. Közben a gyógytorna másfél hónap alatt semmilyen eredményt nem hozott.

Az MR egyértelműen kimutatta, amire eddig nem is gondolt senki, hogy van egy porcleválás a térdemben. A doki szerint ez okozza, hogy nem szűnik a problémám, úgyhogy mielőbbi műtétet javasolt ha futni akarok. Már ki is néztünk az egy napos sebészeten egy augusztus végi időpontot. A műtét után 10 nappal már úszhatok és elkezdhetek bringázni és 4 héttel később pedig már futhatok is.

Ezt leírom még egyszer, mert nehéz felfognom: szeptember végén futhatok!!!!!!!

Balaton-átúszás 2017

Szombat este lesátoroztunk a rajthoz közeli Napfény kempingben. Este még egy rövid átmozgatást csináltam aztán fekvés. A német turisták hajnal fél kettőig nyomták a bulit, többször megébredtem, aztán végül az első vonat hajnali robaja adta meg a végső löketet, kidobott az ágy. A mólóról még bemértem a pályát, és nem tűnt olyan távolinak a túlsó part.

Hét órától indult a nevezés, de már kb. öt perccel előbb beengedtek minket. Nagyon sokan voltak és csak a második csoporttal tudtam bejutni a versenyközpontba. Minden flottul, gyorsan ment 7:10-kor már meg is kaptam a karszalagot.

Elméletileg 7:30 tól lehetett rajtolni, de már 7:10 kor elengedték az első úszókat. Szerettem volna egy kicsit melegíteni, de mivel nem akartam kerülgetni a nálam lassabb úszókat, ezért én is beálltam a sorba, hogy mielőbb elindulhassak, gondoltam majd az első ezren bemelegítek. 7:20-kor már a vízben is voltam.

400 méter körül elzsibbadt a karom, hiányzott a melegítés. Átfordultam hátra és háton úsztam kb. 50 métert, majd vissza gyors. Itt volt az egyetlen félrenyelésem, de kisebb köhögéssel, és megállás nélkül túléltem. Kezdtem bemelegedni. Az első 7-800 méter még sok kerülgetéssel telt, de aztán szinte teljesen szabad volt előttem a pálya, alig volt körülöttem úszó.

500 méterenként voltak nagy piros bóják, amik adtak némi támpontot, hogy hogy állok, de az órám mindig mást mutatott. Az 1000 méteres részidőm 20:11 volt. Csodálkoztam, hogy vajon tényleg ennyivel lassabban megy a nyílt vízben az úszás? (Medencében 17 perc volt a részidőm) Itt már üzemi hőmérsékleten voltam, de kicsit rozsdás volt a karom, próbáltam a mozgásra odafigyelni, de nem nagyon ment, mivel olyan sok inger ért menet közben.

A pálya mentén 30 méterenként vitorláshajók voltak, és a hajókon nagyon klassz csajok voltak. Hogy többet lássak belőlük kétszer annyi levegőt vettem a jobb oldalon, mint a balon ;–). Figyeltem a hajóforgalmat, próbáltam kitalálni melyikkel megy át Boglárra elém Kata lányom. Pár alkalommal meg az kötött le, hogy utolért egy-egy nálam sokkal gyorsabban úszó és próbáltam tapadni rájuk, de nem sok sikerrel.

Elég sokat volt fent a fejem, sokszor kaptam magam azon, hogy eltértem az ideális menetiránytól. Rengeteg apró hullámot kaptunk menet közben és persze jöttek nagyobbak is, amiket a nagy hajóknak köszönhettünk. A parttól távolodva egyre tisztább lett a víz, láttam a kartempó közben az órámat a víz alatt.

A piros bójáknál 500 méterenként mindig megnéztem az órát és végig tartottam a két perc/100m-es iramot. Aztán féltávnál megálltam és ismét körbenéztem, újra éltem az élményt, de nem sokat tököltem, mert óriási egyéni csúcsra álltam. Három km után valahogy gyorsabban telt az idő és nem fáradtam, de a karom nem volt jó állapotban. Talán a kialvatlanság okozta, nem tudom, de nem vitt a karom úgy, ahogy szerettem volna, ennek ellenére nem volt okom panaszra.

4500 méternél éreztem először, hogy fárad a karom, kezdett ólom nehéz lenni, de valahol itt pillantottam meg a célkaput, ami még elég pici volt és 700 méterre volt. Igyekeztem fokozni a tempót, nagyon kevés úszó volt körülöttem, nem volt tülekedés a hajrában. Az utolsó 50 méteren már belemarkoltam az iszapba, így felálltam és kettő futólépés, egy fejes, kettő futólépés, egy fejes váltogatással eljutottam a célkapuhoz.

Érdekes, hogy senki nem sietett tovább, pedig a célkaputól még vagy 30 méterre volt a csipleolvasás, így a hivatalos időm 1:45:34 volt, ami idén a 299. helyre volt elegendő. Az általam mért úszással a vízben töltött idő: 1:44:09 volt.

A tervem sikerült, 24 perces egyéni csúcsot úsztam, úgy elvertem a 20 éves, kis pihés szakállú Szuflavédert, hogy csak úgy nyekkent. Úgy kell neki, edzett volna többet előtte 😉

Jelentem a böglyök későn kelő állatok, vélhetően csak 9 óra után kelnek, mert idén úszás közben egy sem szállt rám. 🙂

Azt még nem tudom lesz-e jövőre folytatás, én továbbra is inkább futni szeretnék.

Balaton-átúszás előkészületek 2017

Összesen 230 km úszással, és az idei hat hónapból hármat edzői segítséggel készültem a Balaton-átúszásra. Kemény, de egy élvezetes hat hónap áll mögöttem és egy megfázástól eltekintve a felkészülésem zökkenőmentes volt.

Még messze vagyok attól a formától, ahogy a 90-es években ment az úszás, de azóta, – így kb. 23 év után – most érzem magam a legjobban a vízben. 1990-ben összesen egy hónap készüléssel úsztam át a Balatont 2 óra 9 perc alatt. Ott azt gondoltam, hogy ez az élmény egy életre elég lesz. Akkor még leporellóra nyomtatták a teljesítés adatait:

Pont akkoriban voltam Darnyi Tamás egyik előadásán, ahol elmondta, hogy 50 méteren egy másodpercet is számíthat, ha teljesen szőrtelen a test. Aztán a triatlonban állandóan borotválkoztunk, úgyhogy alap volt, hogy minden, ami a fürdőgatyán kívül van, az teljesen csupasz. (amúgy elég hülyén néztünk ki teljesen meztelenül😉) Jó lenne tudni 5,2 km-en mennyit számít ez a saját tempómban… fene tudja -, de a hagyományok szellemében természetesen teljesen csupaszon indulok. Folytatás

Brutálfutás 2017

A tavalyi futamon Kata lányommal indultam, aki idén is nagyon szeretett volna rajthoz állni, és persze megfertőzte Kriszta lányomat is, így mindkettőjüket beneveztem a futásra. A sérülésem miatt úgy terveztem, hogy csak szurkoló leszek, de aztán a sors közbe szólt.

A rajt előtt egy héttel Kata eltörte a kis lábujját, ezért Krisztát első brutálfutásán nem akartam egyedül hagyni, így vállalva a gyötrelmeket, úgy döntöttem elindulok vele, és ha nagyon fáj a térdem, majd legfeljebb kiállok egy DNF-el (did not finish).

Kriszta a rajtot követően nagyon gyorsan kezdett, igyekeztem visszafogni de sikertelen volt a próbálkozásom. Izgult nagyon és felszabadultan elfutotta az elejét, aminek az lett a következménye, hogy három kilométer után azt gondoltam itt a vége, feladjuk. De ő azt mondta, hogy szó sincs ilyenről, az ő neve mellett nem fog ott állni a DNF. Piffff… imádom 🙂

A táv közepén az erdőbe (kb 2 km folyamatos futás) már nem kísértem el, elkezdtem érezni a térdem, jött a fájás.

Folytatás

2000 méter felmérő – június

Egy héttel a Balaton-átúszás előtt terveztem még egy erős 2000 métert úszni. Feldobott, hogy 3800 m közben 35:08 volt a 2000 méteres részidőm, és éreztem, hogy jóval 35 percen belül tudok menni.

Alapos melegítés után nekivágtam. Most is 500 méterenként terveztem órát nézni, de olyan könnyen esett az első 100 méter, hogy a fordulónál az órára néztem: 1:35. 1:45-ös átlag kell a 35 perchez, így ez elég erős kezdés volt nekem.

A további részidők így alakultak: 500 m: 8:22, 1000 m 17:00, 1500 m 25:49. A harmadik 500 méteren éreztem, hogy fárad a karom, de az utolsó 500-on igyekeztem teljesen kiúszni magam, így a vége 34:32 lett. A kis felmérő táblázatom most így néz ki:

A felmérőt követő levezetés után kicsit játszadoztam víz alatt a telefonommal:

Köszönöm Hliva Katának a sok-sok segítséget.