Komárom-Komárno futóverseny 2014. május 1.

Két éjszakára foglaltunk szállást a Hotel Pokolba. Igen, Hotel Pokol! Így nem volt kérdés, hogy a lányaim is izgatottan jönnek. Voltunk már párszor családosan, de eddig – a tavalyi  kivételével –  csak én futottam. Idén viszont Timi 10 km-en, Kata lányom pedig 5,5 km-en versenyeztek, így az egész külön öröm volt számomra.

Persze az örömöm nem volt ekkora a rajt előtti egy órában. Most nem csak magammal, de a családdal is foglalkoznom kellett, így kissé stresszes volt a dolog.

Mivel idén innen futottunk át, ezért meg kellett oldanom, hogy a kisebbik lányom, Kriszta eljusson a célhoz és ott várjon bennünket. Így a rajt előtt 50 perccel átvittem kocsival, majd leparkoltam a kocsit a hídnál lévő hotelhez. Éppenhogy odaértem, mert pont akkor zárták le a hidat és kezdett nőni a kocsisor. Marha nagy mázlim volt. Indultam melegíteni a rajt felé.

fotó Egy kattintás ide a folytatáshoz….