A nagy bringatúra 2014

Holnap hajnalban felülünk a vonatra és Őriszentpéterig meg sem állunk. Innen, az Őrségből  pedig három nap alatt fogunk hazatekerni. Az első napi cél Keszthely. A második nap a Balaton déli partján túrázunk végig Balatonvilágosig, majd az utolsó nap a Velencei tavat érintve érünk haza. Az egész kb. 300 km lesz.

Képernyőfotó 2014-06-06 - 14.31.17

Nem tudom, hogy menet közben lesz-e kedvem itt a blogon az élő történésekről írni, majd meglátjuk. Egy iPad mindenesetre lesz nálam! 🙂

A verdát már tegnap összeraktam, minden készenáll. Ma este felgurulok vele Csepelre, és ott alszom, hogy hajnalban gyorsabban beérjek a vonatindulásra. Nagy kaland lesz! 🙂

DSC_3836

A Csepel-sziget körbetekerve! – Második rész

A tököli templomot elhagyva, a töltésen folytattam a tekerést. Nem volt túl nagy élmény, ez is rázott, ezért pár száz méter után le is mentem a főútra és az aszfalton – eltekerve a félelmetes tököli börtön mellett – irány Szigetújfalu.

57 km-nél értem a központba, ahol egy reklámtábla bizony megállásra kényszerített:

IMG_7141

Betoltam a bringát és megittam egy sört, mivel barátot nem vittem, teljes árat fizettem. Az anyai nagymamám itt született, itt is nőtt fel, és gyerekkoromban voltunk ott néhányszor családlátogatáson. Van ennek a helynek számomra egy varázsa. Párszor már mondtam is, hogy ha öreg leszek, én is idejövök letelepedni és meghalni. (ezt már sok településre mondtam, főleg azokra amelyek tetszenek). Nem sokat időztem, talán 15 percet, és itt még féltávnál sem jártam. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Béres Attila készül a júliusi dupla ironmanre

Már írtam Attiláról, hogy a három évvel ezelőtti ironman teljesítése után újabb kalandot tervelt ki. Ez a dupla ironman világkupa. (7,6 km úszás, 360 km kerékpár, és 84 km futás) Mesélte, hogy az úszása már nagyon rendben van. Már  2 óra 10-re ússza a 7,6 km-es úszótávot. Indult egy 56 km-es hegyi terepversenyen is, bár félholtan ért a célba. A bringával viszont még elég sok pótolnivalója van.

DSC_2885

Idén már tekert egy 130 km-t egyben, de ennél hosszabb teljesítése nem volt. Csütörtökön viszont gondolt egyet és szombatra nagy tervet eszelt ki. 400 km bringázás! – egy egész napos program.

Ötkor el is indult Érdről – a Balaton északi partján haladva – Keszthelyre és vissza, amely közel 400 km. Közben szurkolt az ultrabalatonistáknak is egy kicsit.

220 km-nél járt visszafelé Badacsonynál, amikor felhívtam. Én akkor 100 km-nél voltam valahol Szigetbecse környékén a szigetkerülésen. Azt mondta nincs túl jól, de haza fog tekerni. Ismerve őt, ebben nem is kételkedtem. Este 9 óra előtt beszéltünk, akkor Székesfehérváron volt (kb. 350 km-nél) és csak ennyit mondott a telefonban:

Még egy ötvenes van hátra, majd dumálunk!

Ma reggel beszéltünk, és mesélte, hogy este 11-re ért haza és a bringaórája 391 km-t mutatott. Megkérdeztem elment volna-e még egy dupla maratonra ezután:

Belegondoltam, hogy ennyi bringázás után még két maratont kell majd futnom… hát nem kívánta egy porcikám sem. Inkább feltettem a kérdést magamnak, hogy akarom-e egyáltalán ezt az egészet.

Ez a belső vívódás ezen a szinten teljesen természetes. A tapasztalatok szerint egy-két nap és akár már el is múlhat. Egy dolog viszont biztos, Attila még nem fizette be a 75 ezer forintos nevezési díjat.

A Csepel-sziget körbetekerve! – Első rész

Már írtam árprilisban, hogy nyáron szeretném három nap alatt – kisebb futással egybekötve – körbetúrázni a Csepel-szigetet. Azt is elterveztem, hogy előtte valamikor, egy nap alatt körbe is bringázom, hogy felfedezzem a terepet, és meg tudjam tervezni a pontos, járható útvonalat, és az alvásokat.

Reggelire a szokásos banánturmixot ettem. Az útra csomagoltam egy banánt, egy almát, fél liter vizet, és egy doboz sört is. Egy ebéd pedig be volt tervezve valahol.

Természetesen az Ultrabalaton egyéni mezőnyével együttérezve, velük egyidőben, 8 órakor rajtoltam én is Szigethalomról. 23 km várt rám a Kis-Duna partján észak felé a Kvassay zsilipig.

Szépen, kényelmesen 24-25 km/h sebességgel haladtam a parti úton. Beérve a budapesti szakaszra kimentem közvetlen a partra, amely már terep volt. Csepel északi csücskén az utolsó négy kilométert a gyorsforgalmi út (Weiss Manfréd út) melletti kerékpárúton tudtam megtenni oda-vissza. Itt a parton nem lehet bringázni egyik oldalon sem. Jól haladtam, és 1óra 6 percig tartott míg felértem az északi zsiliphez. Gyorsan elment az első 23 km.

IMG_7134

IMG_7136 Egy kattintás ide a folytatáshoz….