Asics cipőm 1000 km után

A mai 15 km-es könnyű futásommal már 1006 km-t került ebbe a cipőbe. Még mindig nem fáj benne semmim, de már négy helyen lyukas, ami még mindig nem zavar a futásban.

IMG_7927

A talpának a rugalmassága már nem a régi. Érezhetően keményebb, de még nem tart ott a cipő, hogy áttegyem könnyebb terepfutásokra.

Így nézett ki a Gel Phoenix 6 új korában:

IMG_6809A cipővel kapcsolatos első posztom után, az első 200 km után írtam róla, majd egy mosás gyötörte meg. Végül 711 km után posztoltam róla utóljára.

Ha reggel a munkahelyemen a Rómain futok, utána kiteszem a ház alatti parkolóba a kocsi tetejére szellőzni a többi futócuccal együtt. Sajnos már eléggé büdös szegényke, és a mosás sem segít már rajta igazán.

Egyik kolléga óvaintett, hogy egy ilyen drága cipőt ott hagyjak munkaidőben, mert még a végén valaki ellopja. Nos eléggé igénytelen barom lehet az, aki ebben az állapotában meglovasítja. Nem is kellett még eddig senkinek 🙂

4 hozzászólás a(z) “Asics cipőm 1000 km után” bejegyzéshez

  1. Érdekesek ezek a lyukak. Én életem első futócipőjét nyűvöm, bevallom becsülettel, Saucony Omni 12-t, van benne kb. 1100-1200km idén március óta, kétszer mostam csak ki (kézzel), de lyukak egyáltalán nincsenek rajta, szemből (felülről) még majdnem újnak tűnik (OK, a talpa már nem). Ekkora lenne a minőségi különbség az Asics és a Saucony között? Nehéz elhinni…

  2. GGábor simán elképzelhető, hogy a Saucony a te lábadon jobban bírja. Én egyébként Saucony fan is vagyok. Szerintem is tartósak, jó csukák. De három éve nem volt ilyenem, ezért most csak arról tudok véleményt írni, amit használok. Sajnos nem jó az Asics cipő felső része, de a talprugalmasságban nekem nagyon bejött eddig.

  3. Visszajelzés: Cipőtesztek 2015 – I. | Szuflavéder blogja

  4. Csak érdekességnek: Az első Asics cipómet több mint 10 éve vettem, valami egyszerű alapmodel volt, leárazva, gondoltam, hogy bármire is, ennyiért jó lesz. Balatonramenet Fehérváron megálltam ott vettem, de siettem, vártak. Így történhetett, hogy a cipő kicsi lett, így futáshoz nem is hordtam, néha vettem csak fel. Aztán valahogy tönkrement az összes futócipőm. Akkoriban heti 3x10Km-t futottam. Valahogy nem találtam olyan cipőt ami tetszik és előszedtem ezt “tartalékot”. Tettem bele egy laposabb betétet, aztán nosza. Közel 3évig használtam, nem lyukadt ki sehol, utánna még vagy 2 évig hordtam, mire elkezdett kilukadni. Azóta volt pár “jobb” Asics cipőm, de akár futok bennük, akár nem, fél év alatt mindig kilukadt az oldaluk a kisuj környékén. Volt Mizuno, ebből az egyszerű, olcsó, az kb 1,5 hónapot bírt, egy középkategoriásnál viszont csak úgy 8 hónapnál jelentkezett lyukadás, amit megcsináltattam, így már inkább csak utcai használatra 1,5 évet bírt, igaz a sarokrész bélése
    belül kilyukadt (ilyen nem szokott lenni).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..