29. SPAR Budapest Maraton – Céges színekben

Az verseny előtt itt írtam, hogy nagy dologra készül az Apcom DOA csapata. A cél a maratoni táv sikeres teljesítése volt, de azért kitűztünk egy négy órás időtervet is.

Az előző napi izgalmak ellenére reggel alig tudtam felkelni, de végül a tervek szerint érkeztem a Batthyány térre. Miután leparkoltam és bekentem a lábaimat, elindultam melegíteni a váltópontomhoz. Küldtem egy kör SMS-t a csapattagoknak, hogy a “kettes melegít”. Jó az ha tudják, hogy minden sínen van.

Odafutottam a rajtzónához, ahol Gyepes Árpi kollégámtól megkaptam a céges pólót.IMG_7944Olyan pólóban érkeztem, amit már ki akartam dobni amúgy is, így nem kellett senkit megkérnem, hogy vigyázzon a már tökre átizzadt felsőmre. Kicsit elvonultam még gimnasztikázni és fokozó futásokat csináltam.

Amikor az aszfaltról egy bokor felé vettem az irányt, egy 60 körüli nő rámszólt: “ne csaljon fiatalember!”. Mondtam neki, hogy csak a vizelési ingeremen próbálok enyhíteni. (látszólag nem győztem meg, püffögve ment tovább) Aztán visszafutottam a váltózónához, ahol furcsán néztek rám a kollégák. Árpi azt mondta, hogy úgy nézek ki, mintha már lefutottam volna a távomat. Megnyugtattam, hogy ez az 5 km csak a bemelegítés volt és minden rendben van. Egy kattintás ide a folytatáshoz….