29. SPAR Budapest Maraton – Céges színekben

Az verseny előtt itt írtam, hogy nagy dologra készül az Apcom DOA csapata. A cél a maratoni táv sikeres teljesítése volt, de azért kitűztünk egy négy órás időtervet is.

Az előző napi izgalmak ellenére reggel alig tudtam felkelni, de végül a tervek szerint érkeztem a Batthyány térre. Miután leparkoltam és bekentem a lábaimat, elindultam melegíteni a váltópontomhoz. Küldtem egy kör SMS-t a csapattagoknak, hogy a “kettes melegít”. Jó az ha tudják, hogy minden sínen van.

Odafutottam a rajtzónához, ahol Gyepes Árpi kollégámtól megkaptam a céges pólót.IMG_7944Olyan pólóban érkeztem, amit már ki akartam dobni amúgy is, így nem kellett senkit megkérnem, hogy vigyázzon a már tökre átizzadt felsőmre. Kicsit elvonultam még gimnasztikázni és fokozó futásokat csináltam.

Amikor az aszfaltról egy bokor felé vettem az irányt, egy 60 körüli nő rámszólt: “ne csaljon fiatalember!”. Mondtam neki, hogy csak a vizelési ingeremen próbálok enyhíteni. (látszólag nem győztem meg, püffögve ment tovább) Aztán visszafutottam a váltózónához, ahol furcsán néztek rám a kollégák. Árpi azt mondta, hogy úgy nézek ki, mintha már lefutottam volna a távomat. Megnyugtattam, hogy ez az 5 km csak a bemelegítés volt és minden rendben van.

A váltópont a Dráva utca és a Pesti rakpart kereszteződésénél volt. A telefonon a “Barátok” alkalmazás segítségével láttam, hogy Schnábel Andris – a kezdő emberünk – lejött az Árpád hídról. A cipőfőző duplára kötve, papírzsepik betöltve, még egy kis rugózás, nyújtás és kiálltam a szalag elé.

Egy picit megijedtem, amikor megpillantottam András arcát, úgy látszott nagyon kivan, de végül semmi komoly gondja nem volt, csak kifutotta magát. A csippes, gumis rajtszámot átvettem tőle, óra indít és a telefonon is elindítottam a mapmytracks alkalmazásomat. Nekem ugyanis a Barátok alkalmazás nem működött. A mapmytracks viszont precíz információt adott Csibi Andrisnak (csapatunk harmadik tagja) a pontos helyzetemről.

Az első száz méteren még igazgattam a rajtszámot és eltettem a telefont a deréktáskába, aztán mindent bele! – gondoltam.

Nagyon nagy volt a tömeg, szinuszban futottam, kerülgetni kellett az embereket. Tudtam sajnos, hogy ez lesz végig. Óvatosan kezdtem a 25 fokos meleg miatt és a tempó csak 4:30 körüli volt. Voltak olyan szakaszok is – pl. a Markó utca – ahol lehetetlen volt előzni. Amikor leértem a Budai rakpartra már kicsit javult a helyzet. Tudtam a saját tempómat menni, folyamatosan kerülgetve a futókat. Tüdőre jól esett, de – csakúgy, mint mostanában a többi versenyen – nem tudtam gyorsabban futni. Maradt a 4:30-as átlagiram. A pálya teljes szakaszán uralkodó remek hangulat feledtette a gondjaimat. Egyszerűen leírhatatlan volt, amit a szurkolóktól, zenészektől, turistáktól kaptunk.

Végig előztem. Kiváncsiságból a 18. kilométertől a 19-ig leszámoltam, hogy összesen 190 futót előztem meg. Ezt ha felszorozzuk 11 km-el… brutál szám. Valahol itt fejeztem be a számolást:2014_0022_15_2388_18

A Petőfi híd alatt átfutva Csibi már várt, és a felsőrakpartről le is kiabált nekem, mivel a link teljesen pontosan mutatta neki a helyzetemet.

A Rákóczi hídhoz közel ott volt Szasza a bringájával, mellette egy villogó mentőautó. Ráköszöntem. Ő hálistennek jól volt, nemúgy egy futó, aki sajnos ápolásra szorult, mozdulatlanul feküdt a földön.

Már csak az Info parkot kellett megkerülni és irány a váltóhely. Ez volt az én szakaszom:IMG_7952

A váltózónában levettem a rajszámot és miután átadtam Csibinek, ő mint egy nyúl, hatalmas vágtába kezdett. Megállítottam az órámat és a telefonon az alkalmazást, majd új edzést indítottam. Volt egy olyan tervem, hogy ha nem fekszek ki nagyon, akkor tovább futok, segítek egy kicsit a kollégának. A kocsihoz amúgy is vissza kellett még futnom.

Így is lett, de amikor elindultam, Csibi már 50 méterrel elhúzott és csak távolodott. Kicsit nagyobb tempóra kapcsoltam, így végül csak a Szabadság-hídnál értem utol (kb. 1 km). Átfutottunk a hídon, és ő csak vidáman énekelt az iPodjával. 🙂 A hangulat tehát a tetőfokán volt. Irány a pesti oldalon a Petőfi-híd. A Közgáz után jöttek szembe az ismerős futók, először Georges, aki 30 km-en indult, és látszólag még teljesen vidám volt. Aztán a fordító után megláttam Sesam-ot, akinek a martonon voltak 3:30-on belüli tervei, de most sétált. Baj van, gondoltam ki fog állni, ha 24-nél sétál, akkor biztos itt a vége. Egy forintotot sem tettem volna arra, hogy végigmegy.

Újabb 100 méter után Bitliszbá érkezett szemből, nyújtottam a tenyerem, hogy pacsizzunk, de nem sikerült. Gondoltam ezután angelday érkezik majd. (csakhogy teljes legyen a Futóblog szerkesztői csapata) De ő nem jött, biztos a hegyi terepfutást választotta aznapra.

Csibi belassult, én meg a saját tempómban tovább futottam (5:20 talán). A Margit-híd alatt átfutva elkezdtem számolni a km-eimet és arra jutottam, hogy ha még a kocsiig is futva megyek, akkor vissza kell fordulnom, mert kb. 25 km lesz majd a vége. (Idén még csak kétszer futottam ennyit) Így felmentem a felsőrakpartra, levettem a rajtszámot és lassú levezető futással értem a kocsihoz. Közben láttam az alkalmazásban, hogy Csibi sikerrel lefutotta a ráeső 8,3 km-t. Taps! Ez volt a második szakaszom (kb. 9 km):IMG_7953

A befutóemberünket Szeidl Tibor-t is követtem. Szigeten úgy hágott át, mint a villám. Gondoltam csak altatott bennünket azzal a szövegével, hogy nem készült a versenyre. Aztán egyre inkább azt láttam, hogy lassul, majd az utolsó kilométereken szinte állni látszott. Egyszercsak jött az sms: “csak most értem be”. Kiderült, hogy menet közben a Nyugati felüljárón a jobb vádlija végképp megadta magát. Egy régi sérülés újult ki, így innetől kicsit futva, kicsit sétálva, de teljesítette a távot, és behozta a csapatot a célba.

Kívül kerültünk a 4 órára tervezett időből, de kit érdekel, tök jó buli volt és nagyon remélem jövőre is lesz folytatás, mondjuk a prágai maraton. 🙂

A szervezésről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. A pálya mentén nem volt olyan kilométer, ahol ne lett volna egy zenész, egy dobos csapat, vagy bármi más szórakoztató. Gondoskodtak róla, hogy egy percet se unatkozzunk futás közben.

A turisták is nagyok voltak. A második szakaszomon angolul üvöltött be nekem egy csaj, hogy “látom rajtad, hogy meg fogod csinálni”. Úgy tűnt el is hiszi, amit mond. Egy másik srác szintén angol nyelven nyomott hosszú monológot a Pesti rakparton. Nem tudom be volt-e lőve, de levegővétel nélkül nyomta, szpíkernek született. Eszméletlen jó volt a hangulat és a végére szinte észre sem vettem, hogy 25 km-t futottam.

Este várt még ránk egy céges kis parti egy borozóban. Nyolc órára össze is ült a csapat és mindenki elmesélte sorrendben, hogy hogy élte meg a klassz kalandot. Sikerült újra átélnünk. A borozás is jól sikerült. khm…. 🙂 Hajnal kettőkor már otthon voltam.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.