Viszlát maraton!

Amilyen gyorsan jött az ötlet és az akarat, olyan gyorsan írta át a terveket a sivár valóság. Egy előző posztban leírtam az első negyedéves terveimet. Az eredmény eddig: kettőből semmi.

A január 17-i murakeresztúri félmaratont kihagytam, inkább a lányomat vittem felvételizni. Egy huszast futottam azon a hétvégén, de az utolsó kilométereken már szokás szerint zsibbadtam. (Olyan ez, mint amikor elfárad a láb, erőtlen lesz és plusz olyan, mint amikor gyerekkorunkban nőtt a lábunk. Ezek után egyre kisebbeket lépek és lemerevedik a láb, mint egy hosszú verseny végén.)

A hétvégén a Yours Trulyra mentem Dunakeszire egy 25 km-es tervvel. Az eredmény: 16,8 km-nél kiálltam. 4:50-es jóleső iramban futottam, de a hatodik (egyben utolsó) körnél ismét beálltak a lábaim és lassulni kezdtem. Azt mondtam, hogy ha itt nem tudom végigfutni jólesően a távot, akkor a maratoni terveket későbbre teszem. Talán majd ősszel, vagy jövőre. Nem vagyok kész rá, ez van.

Kértem időpontot az orvos, sportorvos, természetgyógyászhoz, aki alaposan megropogtatta a hátamat és többféleképpen megkezelt. Azt mondta, jó karban vagyok (persze egy 100 kilós, tévézés közben csipszevős huszas éveiben járó fiatalhoz viszonyított), és nem gondolja, hogy egy gerincbecsípődés okozza ezt a zsibbadást nálam. Még mindig a november 9-i ultrakupa (45 km) “sérülései” ezek. Azt mondta alkati kérdés ez, és én sajnos nem vagyok az az alkat, akinek 25 km után meg szabad ugrania egyből egy 45 km-t. A kötőszövetekbe rögzült a túlterhelés miatt az “információ” és sajnos most egy idő után letilt a szervezetem.(remélem jól idéztem) Sajnos a javulást az elmúlt hetek sok kilométerei sem segítették, merthogy minden nap futottam.

A doki nem beszélt le a mozgásról sőt!  Azt tanácsolta, hogy néhány hétig ne a futás legyen hangsúlyos, célszerű lenne mást sportolni mellette. (és ha kicsit is érzem a lábamban a lassulást/zsibbadást álljak le) A bringa (otthoni görgőzés), konditerem és az úszás került szóba, és ő erősen helyeselt. Valamint kiegészítésként a nyújtás és erősítés fontosságára hívta fel a figyelmemet. Kiemelte a hát és a hasizom erősítését, de én ezeket most napi szinten csinálom. Így csak az idő maradt, ami majd meggyógyít.

Egyébként nem csüggedek a maraton miatt. Nincs gondom a bringával és az úszással sem. Kremmer Zoli úgyis megmondta nekem tavaly év végén: “Karcsi hagyd a maratont, te triatlonversenyző vagy!” Még a végén igaza lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.