Gerinckezelés 1-3.

Április 28-án voltam az első gerinckezelésen. Ahogy már írtam a sportkórház doktornője ajánlotta a terapeutát, akit azonnal fel is kerestem. Azzal kezdte, hogy csak úgy érdemes elkezdeni ezt a terápiát ha egy időre teljesen le tudok mondani a mozgásról és mindent úgy csinálok ahogy kéri, különben semmi értelme. Természetesen szó nélkül igent mondtam. Sportolni akarok, de ehhez előbb rendbe kell tenni a dolgokat.

Az első kezelésen hasra fektetett és elmondta, hogy a jobb lábam kb. 2,5 centivel rövidebbnek tűnik a másiknál, majd hanyadt fektetett és mutatta, hogy ez a csípőm miatt van, mivel az is aszimmetrikus. A jobb oldal szintén kb. 2,5 centivel feljebb van. Hát ezzel kezdtük. (ezt a kórházban miért nem nézték vajon?) Masszírozott, nyomkodott, mozgatott. Rengeteg pontot megnyomott, és bizony voltak fájdalmasabbak is. A végén elkezdett folyni az orrom, és egy kis “lebegő” érzésem volt. A végére mindkét lábam egyforma „hosszú” lett, és a csípőm is szintben volt.  Mondta, hogy elkezdődött egy méregtelenítő folyamat a szervezetemben, ezért a szokásosnál is több folyadékot igyak. Egy pohár víz volt a jutalmam a végén.

Már az első éjszaka kicsit jobban éreztem magam. Nem ébredtem meg a forgolódásoknál a tompa fájdalmakra. Egy kattintás ide a folytatáshoz….