A hipochonder

Ha orvoshoz megy valamivel az ember, akkor tuti találnak még valami mást is. Elindul a mókuskerék és nincs megállás, újabb és újabb nyavalyák derülnek ki.

Amikor a gerincemet vizsgálták, akkor az MRI leletemben – amellett, hogy kezdődő gerincsérvet diagnosztizáltak – volt még egy mondat, hogy a jobb csípőcsontomon egy 6×3 mm-es jelvesztés volt. Tehát van ott valami csontdarab vagy valami más. Na és az utolsó mondat: “haladéktalanul keresse fel a kezelőorvosát’. Ezután már erős remegés fogott el. Rögtön az ugrott be, hogy daganatos vagyok. Fasza.

Azonnal fel is hívtam a doktornőt, aki – amellett, hogy a gerincterápiára küldött – nem kertelt, és mondta, hogy nevezzük nevén a dolgot: “ki kell zárnunk a daganatot”. Micsoda ??? Azonnal 100 feletti alappulzuson pörögtem, indult a kőkemény pánik.

Be is mentem hozzá hétfőn, és adott CT-re és csontizotóp vizsgálatra beutalót. Ez utóbbira május 7-re, a CT-re pedig pedig június 5-re kaptam időpontot.
Június 5??? mi van? Dolgozik bennem egy daganat, folyamatosan nő!! Júniusra az már akkora lesz mint egy focilabda. Nincs időm erre. Bele kellett nyúlni a pénztárcába és már péntekre kaptam is időpontot. (Köszönjük TB) Iszonyat volt az a pár nap. Lepergett az életem, átgondoltam mi mindent kell megcsinálnom a családomért mire végleg meghalok. Láttam az utam végét! Hatalmas stresszben voltam.

11174428_1079237782092953_8680695161460624560_o

Eljött a nap és befeküdtem a CT gépbe. Vénásan kontrasztanyagot adtak, éreztem, ahogy árad szét bennem. Eszembe jutott az injekciós halálbüntetés. Vajon kérhetek ilyet majd ha már végső stádiumban leszek? A CT gép gyűrűjében feküdtem és a gép dolgozott rajtam. Az orvos pedig tuti már a rákos sejtjeimet elemezte az üvegfal mögött. Nem kaptam kézhez a leletet azonnal. Emailben küldték ki délután.

Remegve, szédülve olvastam: “Az elváltozás nem tumor jellegű.” Kicsit megkönnyebbültem, de hosszú volt még a lelet. Írt még kezdődő gyulladásos folyamatról, kezdődő genetikai betegségről és a Bechterewről is. Így tehát cseppet sem nyugodhattam meg. Sőt most kezdődött igazán a pánikom. Szét fognak esni a csontjaim, a génjeim már keményen teszik a dolgukat. Vagy összecsontosodnak az izületeim és teljesen mozgásképtelen leszek. Az őrület határán voltam, elöntött a forróság és az izzadtság. Megfogadtam, hogy nem nézek utána a neten e betegségek részleteinek, de elkezdtem figyelni magamra. Eléggé ropogtak az izületeim és tulajdonképpen néha a csontjaim is fájtak. Bechterew! – biztos, hogy az. Megnéztem a neten, hogy néz ki egy elfekvő. Ide kerülök majd hamarosan. Baromira sajnáltam magam.

Hívtam is a doktornőt. “Meg kell csinálni a csontizotóp vizsgálatot” – ezt mondta, és egy cseppet sem vígasztalt. Április 24-e volt aznap és május 7-ére volt a csontizotóp vizsgálatra időpont. Ezt sajnos nem lehetett előbbre hozni. Iszonyat szar volt ez a két hét. Sportolni nem lehetett inkább csak a munkában tudtam kikapcsolni az agyamat. Meg is terveztem a hátralévő rövid életemet. Átgondolotam mivel búcsúzom a családtagoktól, összeírtam mit kinek és hogyan adok át. Ehhez képest a kutyatámadáskor átélt halálfélelem kutyafüle.

A vizsgálat napján, remegve érkeztem a kórházhoz. Már a neve is fokozta a félelmemet:

IMG_8983

A regisztráció után a 25-ös szobához irányítottak. Nem nézett jól ki ez a bejárati ajtó sem:

IMG_8982

Kaptam vénásan kontrasztanyagot és három órával később vissza kellett mennem. A vizsgálat fájdalommentes volt és kb. 30 percig tartott, olyasmi volt, mint a röntgen. Ezután jött egy újabb hidegzuhany, hogy a lelet május 12-én kedden 9 órától vehető át. Úristen az még 5 nap! Mit vétettem istenem!!??

Aznap reggel a csepeli strandon úsztam (csak háton úszhatok), kicsit már beletörődtem a sorsomba, abba, hogy hamarosan bevégzem. A nap szépen sütött, a bárányfelhőkből pedig a szél különféle figurákat rajzolt az égre. Láttam, amint egy koponyacsont halálfejjé változik, majd egy csuklyás fehérruhás papot láttam körvonalazódni. Azután volt még egy tigris is és végül 15 galamb repült el a látóteremben a magasban. Üzentek a fentiek: Szeretettel várunk, már köztünk a helyed!

Életuntan battyogtam a kórházhoz a 25-ös szobához. Csengettem. A nővér mosolyogva fogadott és behívott a leletért. Az idő megállt, a pániktól úgy éreztem bura van a fejem körül. Ahogy kimentem elkezdtem olvasni a leletet.
Minden negatív volt! Nincs ott semmiféle kezdődő gyulladás, nincs nyoma kezdődő genetika betegségnek, csak egy pici csontosodás, amit vélhetően már születésem óta cipelek.

Óriási kő esett le a szívemről! Boldogan, szinte repkedve mentem az autó felé… eszembe jutott az a bizonyos Woody Allan film (Hannah és nővérei), ahol ő is hasonló helyzetben volt. 🙂

(Itt egy rövid részlet, 1perc 28 mp-től az érzés)

2 hozzászólás a(z) “A hipochonder” bejegyzéshez

  1. Zseniális, azért örülök, hogy nem a legrosszabb! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.