Óra mizéria

A boldog békeidőkben, a 80-as évek közepén, egy évnyi edzés után nagy örömömre kaptam a nagymamámtól a futáshoz egy kétgombos kvarcórát. Még csak vízálló sem volt, de marha menő voltam benne, azt hordtam edzésen és a suliban is. A pontos időn és az ébresztésen túl 10 részidős stopperóra volt benne. Nagy dolog volt. GPS és pulzusmérés? – ugyan kérem, még tervezés alatt sem voltak. Persze azért az atlétikapályán kívüli terepen az időből, száz-kétszáz méteres pontossággal tudtuk, hogy hány km-nél járunk.

Aztán 1989-ben kaptam egy 3 gombos (+világítás) 30 részidőt egyszerre tárolni képes vízálló futóórát, amit később a triatlonhoz is használtam. Persze ezt akkoriban még nem lehetett szinkronizálni semmivel, csak vissza tudtam nézni a részidőket és beírtam őket tollal az edzésnaplóba.

Évekig fel sem merült bennem, hogy ennél komolyabbra lenne szükségem. 2006-ban szintén kaptam egy Timex Ironman SZÁZ részidős órát, amit a mai napig használok úszáshoz.

IMG_9606 Folytatás

Az első verseny

Augusztus első két hete nyaralással telt, kisebb futásokkal tarkítva, de harmadik héten már rendesen futottam. A hét végén gondoltam ideje felmérni az állapotomat. Az idei hosszú sérülésem miatt egyetlen célom van ebben az évben: szeretnék 10 km-en minél közelebb jutni a 40 perchez.

Régóta szerettem volna kipróbálni a pulzus kontrollt, ami teljesen távol áll tőlem, de talán most a gyógyulós fázisomban jobb lehet a gerincemnek, mint a sok gyorsabb résztáv. (ezt csak én gondolom így) Az elmúlt egy hétben egy Polar óra segítségével már folyamatosan nézegettem a pulzusértékeimet. Szakedző segítségét kértem és küldtem is neki folyamatosan az edzésen mért pulzusadatokat.

Augusztus 22-én szombaton rendezték Pusztaszabolcson a Négy évszak maraton nyári etapját (10,6 km). Fura visszanézni az edzésnaplómat, ugyanis tavaly ilyenkor már több mint 20 versenyen túl voltam. A gerincem rendbetétele óta ez volt az első, és idén a második versenyem. Azt reméltem, hogy 4:25-4:30-as iramban le fogom tudni futni a távot. Az edzői utasítás csak annyi volt, hogy 155-160-as pulzus féltávig, aztán visszafelé 160-165. A versenynek semmi tétje nem volt, csak kíváncsi voltam mit tudok viszonylag edzetlenül.

Bő egy órával a rajt előtt érkeztünk a helyszínre egykori mesterünkkel Madaras Istvánnal és Béres Attilával.

IMG_9590 Folytatás

Futóedzés büntetővel

A kezdetek óta csinálom futás közben a váltogatásokat. Pl: 10 km futásban, 6 km bemelegítő után 10×200/200 (200 méter erős, majd 200 méter lassú futás váltogatva tízszer). Ez egy jó kis izmokat felrázó hétfői edzés a hétvégi hosszú futás után. Az utolsó 4 km miatt én ezt egy atlétika pályán szoktam csinálni. Azért hogy az egész ne csak unalmas körözgetés legyen, a futás első, bemelegítő részét Csepel utcáin csinálom és 6 km-re érek be a stadionba a rajtvonalhoz. És indulhat a játék.

A rajvonaltól indul az első gyors kétszáz, majd utána egy lassú. A lényeg, hogy a gyors kétszázak – még ha csak egy tizeddel is – de egyre gyorsabbak legyenek az előzőnél. Ha mondjuk a harmadikra lassabbat futok a másodiknál, akkor már csak egy utolsó lehetőségem van arra, hogy az aznapi legjobbnál (ebben a példában a másodiknál) jobb időt fussak, mert ha nem, akkor jön a büntetés: nem folytathatom az edzést! Le kell vonulnom azonnal a pályáról.

Egyszer fordult még csak elő, hogy a 6. után abbahagytam. Az elsőt persze még csak lendületesen szoktam kezdeni és minden következőre csak egy kis lapáttal teszek rá. Meg lehet futni már az elsőt is gyorsan, de úgy, a jó teljesítés persze sokkal nehezebb.

Egyszer sikerült 4,3 másodpercen belül futni a 10 db-ot, tehát 42 mp-cel kezdtem és 37:7 volt a tizedik. Vajon egy profi megcsinálja egy másodpercen belül? Szerintem nem, de 2 mp simán hozható ha sokat gyakorolja az ember.

Ha nincs a közelben pálya, tökéletes a 8 db 25 méterenként lerakott villanyoszlop is. A lényeg a játék 🙂

A visszatérés

Az elmúlt négy hétben az edzések a tervek szerint zajlottak. Fokozatosan emeltem a kilométereket és nagy örömömre jól bírta a gerincem. Már majdnem minden eddig kimért pályámon futottam. Ezeket sosem futottam versenytempóban, de mindig írom a naplóba az időket. Nagy csodálkozásomra egy hegyi 14,5 km-en két hete már 20 mp-cel megközelítettem a legjobb időmet, de a múlt héten közel két perccel meg is javítottam. A 17,3 km-es Halásztelek körömön is 2 perccel szárnyaltam túl a legjobbamat.

Egyszerűen nem hiszem el ezt az egészet. Már heti 70 kilométer felett vagyok átlagosan. Ha csak ennyit fogok tudni futni tünetmentesen már az nagy ajándék lenne, de még növelhetem a heti mennyiséget.

Egy hónap után visszamentem a mesterhez egy kontrollra. Azt mondta, hogy remekül fejlődik a hátam. A múltkori 50%-ról már 80%-ra mentem fel. Megmutattam a gerinctornámat és csak dicsérő szavakat kaptam. Brutál még mindig gyakorlatsor, de a nyújtásokkal együtt is csak kb. 10 percet vesz el az életemből. Ezt már életem végéig csinálnom kell.

Úgy búcsúztunk el, hogy már nem kell többet mennem csak akkor, ha valami nem jó. Erősen bíztatott, hogy most már tegyem oda magam úgy rendesen a futópályán, ne kíméljem tovább magam.

Nem kellett nekem sem több, gondoltam felmegyek másnap egy Balboára, azt nagyon nem lehet könnyedén futni. Nekem nagy falat, mert 400 méter szintemelkedésnél nem szoktam többet futni, ez meg 800 felett van. Hajnal fél hétkor eléggé mereven neki is vágtam múlt pénteken. Nem figyeltem részidőket, csak a János-hegyen néztem az órámra és nagy megdöbbenésemre 30 mp-cel jobban álltam, mint az egyéni legjobbam. Aztán – tőlem nem megszokott módon – nem vettem be egy kanyart lefelé a Hűvösvölgy felé és 400 méter után vettem csak észre, hogy eltévedtem. Ha ezt az eltévedést levonom, akkor itt is beállítottam a legjobb időmet.

Ez a hét pihenő hét lesz, az úszásé lesz a főszerep. Nyaraláskor amúgy sem szoktam sokat futni. Most augusztusban elkezdem a versenyzést is.