A sérvműtétem – szeretlek magyar egészségügy!

December 18-án pénteken megműtöttek jobboldali lágyék sérvvel. 17-én szabadságon voltam, hogy mindent elrendezzek, lezárjak ami fontos még 2015-re. A töki telken rendet tettem, nagy bevásárlás, fenyőfa vásárlás és talpba faragás, a szobám előkészítése a műtét utáni helyzetre. Nagyon elfáradtam, napközben akartam még futni egy utolsót a világosban, de végül csak este 20:45 körül mentem ki egy búcsúfutásra, 6,5 km-rel búcsúztam az évtől.

Nem tudtam igazán aludni, éjfél előtt egy fél órát, éjfél után másfelet sikerült aludnom a reggeli 5 órai kelésig. Egész éjjel járt az agyam, lejátszottam hogy megyek be a rendelőbe, mi lesz műtét közben és utána. Szar éjszakám volt.

5:33-kor indultam ki a HÉV-hez, és a szigethalmi megállónál 5:57-kor szálltam fel a HÉV-re. A közvágóhídnál átszálltam az egyes villamosra és kb. 30 perccel később már a Lehel úti megállónál voltam és besétáltam a Szegedi út és Lehel út sarkán található egészségházba.

Szokásom szerint másodperc pontosan 7:30-kor érkeztem a megbeszélt időpontra, és a nővér már várt. Bevezettek a megfigyelő szobába, ahol ketten vártunk műtétre egy 68 éves fickóval.

IMG_0640

A műtőorvos csak 10-kor érkezett, így bőven volt ideje az ügyeletes nővérnek felkészíteni minket. 8 órakor kaptunk egy gyenge nyugtatót (frontin), amit ott betegbarát módon, bátorító tablettának hívott a nagyon kedves, mosolygós nővér. Tényleg le a kalappal ahogy végezte a munkáját, empatikus, kedves, törődő, szinte már egy új családban éreztem magam. Egyszerűen imádni való volt, nekem ő volt aznap a megváltó.

Jött egy borotválós hosszú hajú műtős fiú. Baromi kedves volt ő is, és leborotválta a műtéti területet. A kb. 8 centis vágás 15 cm-es körzetében mindent le kellett borotválnia. Velem azért nem sok munkája volt, mert készültem 50 cm-es körzetben. (mellbimbótól térdkalácsig) 🙂

10 órakor megérkezett a főorvos, és egy rövid egyperces üdvözlés után el is ment átöltözni. Elsőként a 68 éves sorstársat vitték a műtőbe, pont ugyan azzal a problémával, így nekem még maradt egy órám. Elővettem a Fülest és megfejtettem egy skandinávot, aztán már nem volt kedvem semmihez, csak feküdtem és sok mindenen gondolkodtam, de okosabb sajnos nem lettem. Aztán kihozták a “kollégát” és én következtem.

Meztelenre kellett vetkőznöm és egy egyszer használatos köpenyt adtak rám, majd egy tolószékbe ültetve betoltak a műtőbe, ahol aztán saját magam feküdtem fel a műtőasztalra. Olyan más volt ott bent minden, hogy hihetetlen, mintha egy más világba érkeztem volna, tiszta sci-fi volt az egész. A műtőasztal felett éles fények vakítottak – talán ez az a bizonyos fény az alagút végén -, és kb. hatan tüsténkedtek körülöttem. Szemben velem ott volt a dokim, aki mindkét kezét felfelé tartotta. Gondoltam már bemosakodott és várta a műtéti kesztyűt. Mosolygott rám, jó kezekben éreztem magam, próbáltam megnyugodni, de kevés sikerrel.

A fejem mögött kb. 2 óránál ült az altatóorvos, jobbra három óránál egy nővér rakta be a branült, majd egymáshoz szóltak többször, számomra érthetetlen módon kommunikáltak. Kérdezték, hogy hogy érzem magam. Elmondtam nekik, hogy kurva szar napom van úgyhogy gyorsan vegyék el a tudatomat, mert hogy fosok a műtéttől az csak egy dolog, de 18 év után a feleségem ma végleg elköltözik tőlem.

A nővér szólt, hogy hamarosan kótyagos érzésem lesz, lehet, hogy szédülést is fogok érezni. Nos olyan érzésem volt, mikor bedobok egy felest és hamar fejbe vág, aztán se kép, se hang… nem voltam az élők sorában. Arra eszméltem, hogy ébresztgetnek és a borotválós fiú megemel és az ágyamra tesz. Felnéztem, láttam, hogy csöpög az infúzió, gondoltam, kurva nagy a baj…

Egy órát aludtam még, és fél kettőkor amikor felkeltem már nem volt ott az infúzió. Később kiderült, hogy abban volt az altató hatását semlegesítő anyag és némi fájdalomcsillapító.

IMG_0679

Azután a nővér “kegyetlen” volt. Innom kellett, aztán felülni, aztán visszafeküdni, majd jött a kelj fel és járj… folyamatosan, mosolyogva csesztetett, de imádtam, hiszen jót akart. Mivel mindent klasszul csináltam 16 órakor jelezte, hogy hívhatom azt a személyt, aki hazaszállít.

Az altatóorvos adta végső áldását a távozásomra. Kérdésemre, hogy mi volt az a pár sejtelmes, rejtjeles szóváltás a nővérrel csak mosolygott. Annyit elárult, hogy nyugtatót kellett adnia első körben, mert 98-cas pulzussal feküdtem fel a műtőasztalra, de maga a műtét komplikációktól mentes volt. A történések ellenére egyszerűen tényleg kurva jól éreztem magam, baromi profin, emberségesen bántak velem, nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki aznap ott volt körülöttem és segített. Tényleg nem győzök hálálkodni és éljen a magyar egészségügy sokáig ilyen szakemberekkel!

Bondár Tomit kértem meg, hogy vigyen haza. Nagy kocsi, jó sofőr… és fájdalommentes volt a hazaszállítás.

Tök jó éjszakám volt, nem kellett fájdalomcsillapító, sőt vasárnap már vezettem is a szigethalmi piacra, ahová Kriszta lányom kísért el és ő cipelte az egy kilónál nehezebb cuccokat. A körülményekhez képest jól vagyok, csak ne kelljen orrot fújni, röhögni, tüsszenteni, köhögni, és vécézni…

2 hozzászólás a(z) “A sérvműtétem – szeretlek magyar egészségügy!” bejegyzéshez

  1. Üdv!

    Először is gyors felépülést kívánok! 🙂
    Másodszor pedig régóta várok egy ilyen jellegű visszajelzésre, hogy csak
    én éreztem e azt, hogy abban a bizonyos rendelőben máshogy zajlanak a dolgok.
    Mert én mosolygós, viccelődő főorvost, aki vérprofi, kedves asszisztenciát életem
    során magyar rendelőintézetben még nem láttam. Bezzeg itt. Igaz, nekem kisebb műtétem volt, de hozzád hasonlóan második voltam, egy ébredező beteg mellett.
    Amikor a nővérke megkérdezte ébredés után, csak annyit válaszolt a hogylétét illetően : “…nem mondanám, hogy nem fáj.” Na több se kellett nekem, a pulzusom 160-ra ugrott, kaptam is egy enyhe nyugtatót. A műtét alatt fegyelmezett voltam, igaz én végig tudatomnál, helyi érzéstelenítésben volt részem. Nagyon fájt még hónapokig a kezem. Mostanra viszont gyönyörűen begyógyult, és szinte mutogatni lehet a műtéti heget. Bármikor oda szeretnék visszamenni, ha műtétre szorulnék.
    Egy szó mint száz, köszönöm a visszacsatolást, létezik még a magyar egészségügynek ilyen különleges helye, amit mindkettőnknek volt szerencséje megtapasztalni. Jó erőt, és kitartást kívánok a felépülésedhez és a céljaidhoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.