Kis-Duna Maraton – Ráckeve, 10 km

Nem mondhatnám, hogy szétpogóztam magam a versenyt megelőző este a Bródy János koncerten az arénában, de nagy élmény volt 70 évesen ilyen erőben látni Jani bácsit. Időben lefeküdtem és jól is aludtam.

Vasárnap 8 óra előtt érkeztünk Ráckevére Pista bácsival. Első szervezésű verseny, jobb ha a rajtszám az elsők között van a kezünkben. Így is lett, pár percig tartott az egész. 10-11 fok volt és egy órával a rajt előtt egy vaskos Richtofit pakolást adtam a lábamnak, majd kimenetünk a pályára melegíteni.

Kifutottunk a szigetről a túlsó oldalra és mentünk szépen a pálya vonalán. Másfél km után visszafordulva tudatosult, hogy itt nem az idővel fogok foglalkozni, mivel nagy volt a szél. Néztem hol lehet elbújni majd visszafelé a szél elől, de Duna felől nem volt sok takarás. 3 km gimnasztika és 10 db 100 méter után annyira jól voltam, hogy elmondani nem tudom. Mindenem laza, tökéletes volt a melegítés. A rajtnál még fotózkodtunk is Timivel és Nedussal, a női félmaraton abszolút és a 10 km férfi győzteseivel.

12986711_1109877695736270_1674187467_o

Aztán még marháskodtam egyet (ott bal szélen) a tömegben:

12962492_1109877445736295_700978119_o

4:05 ös kezdés volt előírva, igyekeztem belőni a tempót, de a rajtot követően kicsit megijedtem, mert ott voltam az élmezőny mögött és nem akartak távolodni. Azt gondoltam, hogy el fogom futni az elejét az igen laza izomzat miatt. 500 méternél 2:04 volt az időm, így már megnyugodtam kicsit, hogy nem én futok túl gyorsan, hanem a nagyok kezdenek kicsit óvatosabban. Egy km-nél egy sváb zenekar játszott nekünk valami keringő félét, integetve köszöntem nekik. (Készítettek egy km-nél egy rövid videót a teljes mezőnyről)

2 km-nél 8:08 volt az időm és eléggé kapkodtam a levegőt. Az első 3 km Ráckeve utcáin ment, ahol a széltől viszonylag védetten futhattunk. Az Árpád-hídon vitorlázva keltünk át és délfelé vettük az irányt a part menti sétányon nagyon szép helyen, de ez egy kicsit zavaró volt, amolyan szlalomos út, majd jött egy kb. 300 méter hosszú mezei szakasz, pont a rajthellyel szemben.

pálya3

Egy rövidebb aszfaltos rész után újabb mezei szakasz következett. Legközelebb 5 km-nél kaptam el részidőt, ami 20:18 volt. A fordulóig ismét egy rövidebb aszfaltos szakasz jött, kb. 6,2 km-nél fordultunk és akkor jött a szembe szél. Ahogy számoltam a 7. helyen futottam és természetesen jött szembe kb. 380 futó. Eleinte kevesebben, később egyre többen, sűrűbben jöttek, elég zavaró volt. Ha lehetett igyekeztem jobbról kerülve őket futni, hogy fogjanak valamit a szélből.

Se előttem, se mögöttem nem volt senki, néha belealudtam a tempóba a szembe szélben, aztán a hídra felfutva jött az igazi pofaszél egy pici emelkedővel. A híd után már csak kb. 200 méter volt a célig és végre egy nagy hátszél. Ezt még meglöktem és befutottam a célba. 5 km után itt néztem csak újra az órámra: 10,05 km 41:58. (A futásom részletei itt találhatók) Jó volt, kemény volt, élveztem a napot, ennyi ment. Nedussal levezettünk egy három km-t, aztán nyújtottam még 10 percet. Az eredmény hirdetés előtt még segítettem Nedusnak élete első szelfijét elkészíteni:

Lumia Selfie alkalmazással készítve

Pista bácsit elfelejtették visszafordítani a szervezők, de 11 km-t teljesítve is meg tudta szerezni Nedus mögött a második helyet:

IMG_1321

Nagyon jól éreztem magam, első tízesre nagyon jó volt ez, várom a következő versenyt a Vivicittát, aztán a Miklósi futónap jön, majd május elsején Komárom-Komárno, ahol már újra 40 percen belülre szeretném vinni a 10 km-t.

Köszönöm a fotókat Talabér Attilának.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.