Szintetikus szteroid

A Balaton maratonon nem sikerült teljesen lesérülnöm. Folytattam az edzéseket, de teljesen vegyes volt a kép, egyszer fájt a térdem, egyszer nem. Így ment ez négy hétig, aztán visszamentem a dokihoz. Nem tudtam tervezni, igazán alapozni sem, csak céltalanul rohangáltam, és kevés örömet leltem benne.

December 19-én beszúrta a térdembe a szteroidot:

img_2918

Azt mondta, hogy a hormonális hatása nincs és a szintetikus szótól sem kell megijednem, és lokálisan hat már 2-3 nap alatt. Persze utána még pihentetni kellett, de úszni szabad volt, így Karácsony után minden nap mentem és tíz nappal később, 29-én már próbára is tettem az új térdemet egy 3 km futással, majd minden nap emeltem egy picit a távot. Január elsején ilyen szép volt a Kis Duna part:

img_2984

Azóta már 8 km-nél járok, és tegnapra hívott vissza kontrollra a doki. Elmeséltem neki, hogy azért, érzek ott még valamit, nem tünetmentes, de a fájdalom inkább csak nagyon tompa, nem az a régi szúrós. Megvizsgált és a végén azt mondta:

Jó lesz ez, terhelheti!

Ma reggel már 10 km-t futottam és ma sem voltam tünetmentes sajnos, mindenesetre fokozatosan növelni fogom a távot. Jövő hét végén lesz a Zúzmara félmaraton, amire már régebben beneveztem. Ha minden jól megy addig, el fogok indulni edzésképpen, és jelen állapot szerint simán benne van, hogy a vége előtt kell majd befejeznem a versenyt. Akkor is jobb lesz, mint otthon egyedül futni.

Ez az alapozás sem kezdődött jól sajnos…