A térdsérülésem gyógyítható, a megoldás: műtét.

Már lassan több, mint nyolc hónapja nem tudok rendesen futni. Csak tüneti kezeléseket kaptam, de az új orvos most egy MR-t is csináltatott velem. Közben a gyógytorna másfél hónap alatt semmilyen eredményt nem hozott.

Az MR egyértelműen kimutatta, amire eddig nem is gondolt senki, hogy van egy porcleválás a térdemben. A doki szerint ez okozza, hogy nem szűnik a problémám, úgyhogy mielőbbi műtétet javasolt ha futni akarok. Már ki is néztünk az egy napos sebészeten egy augusztus végi időpontot. A műtét után 10 nappal már úszhatok és elkezdhetek bringázni és 4 héttel később pedig már futhatok is.

Ezt leírom még egyszer, mert nehéz felfognom: szeptember végén futhatok!!!!!!!

Balaton-átúszás 2017

Szombat este lesátoroztunk a rajthoz közeli Napfény kempingben. Este még egy rövid átmozgatást csináltam aztán fekvés. A német turisták hajnal fél kettőig nyomták a bulit, többször megébredtem, aztán végül az első vonat hajnali robaja adta meg a végső löketet, kidobott az ágy. A mólóról még bemértem a pályát, és nem tűnt olyan távolinak a túlsó part.

Hét órától indult a nevezés, de már kb. öt perccel előbb beengedtek minket. Nagyon sokan voltak és csak a második csoporttal tudtam bejutni a versenyközpontba. Minden flottul, gyorsan ment 7:10-kor már meg is kaptam a karszalagot.

Elméletileg 7:30 tól lehetett rajtolni, de már 7:10 kor elengedték az első úszókat. Szerettem volna egy kicsit melegíteni, de mivel nem akartam kerülgetni a nálam lassabb úszókat, ezért én is beálltam a sorba, hogy mielőbb elindulhassak, gondoltam majd az első ezren bemelegítek. 7:20-kor már a vízben is voltam.

400 méter körül elzsibbadt a karom, hiányzott a melegítés. Átfordultam hátra és háton úsztam kb. 50 métert, majd vissza gyors. Itt volt az egyetlen félrenyelésem, de kisebb köhögéssel, és megállás nélkül túléltem. Kezdtem bemelegedni. Az első 7-800 méter még sok kerülgetéssel telt, de aztán szinte teljesen szabad volt előttem a pálya, alig volt körülöttem úszó.

500 méterenként voltak nagy piros bóják, amik adtak némi támpontot, hogy hogy állok, de az órám mindig mást mutatott. Az 1000 méteres részidőm 20:11 volt. Csodálkoztam, hogy vajon tényleg ennyivel lassabban megy a nyílt vízben az úszás? (Medencében 17 perc volt a részidőm) Itt már üzemi hőmérsékleten voltam, de kicsit rozsdás volt a karom, próbáltam a mozgásra odafigyelni, de nem nagyon ment, mivel olyan sok inger ért menet közben.

A pálya mentén 30 méterenként vitorláshajók voltak, és a hajókon nagyon klassz csajok voltak. Hogy többet lássak belőlük kétszer annyi levegőt vettem a jobb oldalon, mint a balon ;–). Figyeltem a hajóforgalmat, próbáltam kitalálni melyikkel megy át Boglárra elém Kata lányom. Pár alkalommal meg az kötött le, hogy utolért egy-egy nálam sokkal gyorsabban úszó és próbáltam tapadni rájuk, de nem sok sikerrel.

Elég sokat volt fent a fejem, sokszor kaptam magam azon, hogy eltértem az ideális menetiránytól. Rengeteg apró hullámot kaptunk menet közben és persze jöttek nagyobbak is, amiket a nagy hajóknak köszönhettünk. A parttól távolodva egyre tisztább lett a víz, láttam a kartempó közben az órámat a víz alatt.

A piros bójáknál 500 méterenként mindig megnéztem az órát és végig tartottam a két perc/100m-es iramot. Aztán féltávnál megálltam és ismét körbenéztem, újra éltem az élményt, de nem sokat tököltem, mert óriási egyéni csúcsra álltam. Három km után valahogy gyorsabban telt az idő és nem fáradtam, de a karom nem volt jó állapotban. Talán a kialvatlanság okozta, nem tudom, de nem vitt a karom úgy, ahogy szerettem volna, ennek ellenére nem volt okom panaszra.

4500 méternél éreztem először, hogy fárad a karom, kezdett ólom nehéz lenni, de valahol itt pillantottam meg a célkaput, ami még elég pici volt és 700 méterre volt. Igyekeztem fokozni a tempót, nagyon kevés úszó volt körülöttem, nem volt tülekedés a hajrában. Az utolsó 50 méteren már belemarkoltam az iszapba, így felálltam és kettő futólépés, egy fejes, kettő futólépés, egy fejes váltogatással eljutottam a célkapuhoz.

Érdekes, hogy senki nem sietett tovább, pedig a célkaputól még vagy 30 méterre volt a csipleolvasás, így a hivatalos időm 1:45:34 volt, ami idén a 299. helyre volt elegendő. Az általam mért úszással a vízben töltött idő: 1:44:09 volt.

A tervem sikerült, 24 perces egyéni csúcsot úsztam, úgy elvertem a 20 éves, kis pihés szakállú Szuflavédert, hogy csak úgy nyekkent. Úgy kell neki, edzett volna többet előtte 😉

Jelentem a böglyök későn kelő állatok, vélhetően csak 9 óra után kelnek, mert idén úszás közben egy sem szállt rám. 🙂

Azt még nem tudom lesz-e jövőre folytatás, én továbbra is inkább futni szeretnék.

Balaton-átúszás előkészületek 2017

Összesen 230 km úszással, és az idei hat hónapból hármat edzői segítséggel készültem a Balaton-átúszásra. Kemény, de egy élvezetes hat hónap áll mögöttem és egy megfázástól eltekintve a felkészülésem zökkenőmentes volt.

Még messze vagyok attól a formától, ahogy a 90-es években ment az úszás, de azóta, – így kb. 23 év után – most érzem magam a legjobban a vízben. 1990-ben összesen egy hónap készüléssel úsztam át a Balatont 2 óra 9 perc alatt. Ott azt gondoltam, hogy ez az élmény egy életre elég lesz. Akkor még leporellóra nyomtatták a teljesítés adatait:

Pont akkoriban voltam Darnyi Tamás egyik előadásán, ahol elmondta, hogy 50 méteren egy másodpercet is számíthat, ha teljesen szőrtelen a test. Aztán a triatlonban állandóan borotválkoztunk, úgyhogy alap volt, hogy minden, ami a fürdőgatyán kívül van, az teljesen csupasz. (amúgy elég hülyén néztünk ki teljesen meztelenül?) Jó lenne tudni 5,2 km-en mennyit számít ez a saját tempómban… fene tudja -, de a hagyományok szellemében természetesen teljesen csupaszon indulok. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Brutálfutás 2017

A tavalyi futamon Kata lányommal indultam, aki idén is nagyon szeretett volna rajthoz állni, és persze megfertőzte Kriszta lányomat is, így mindkettőjüket beneveztem a futásra. A sérülésem miatt úgy terveztem, hogy csak szurkoló leszek, de aztán a sors közbe szólt.

A rajt előtt egy héttel Kata eltörte a kis lábujját, ezért Krisztát első brutálfutásán nem akartam egyedül hagyni, így vállalva a gyötrelmeket, úgy döntöttem elindulok vele, és ha nagyon fáj a térdem, majd legfeljebb kiállok egy DNF-el (did not finish).

Kriszta a rajtot követően nagyon gyorsan kezdett, igyekeztem visszafogni de sikertelen volt a próbálkozásom. Izgult nagyon és felszabadultan elfutotta az elejét, aminek az lett a következménye, hogy három kilométer után azt gondoltam itt a vége, feladjuk. De ő azt mondta, hogy szó sincs ilyenről, az ő neve mellett nem fog ott állni a DNF. Piffff… imádom 🙂

A táv közepén az erdőbe (kb 2 km folyamatos futás) már nem kísértem el, elkezdtem érezni a térdem, jött a fájás.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….