Brutálfutás 2017

A tavalyi futamon Kata lányommal indultam, aki idén is nagyon szeretett volna rajthoz állni, és persze megfertőzte Kriszta lányomat is, így mindkettőjüket beneveztem a futásra. A sérülésem miatt úgy terveztem, hogy csak szurkoló leszek, de aztán a sors közbe szólt.

A rajt előtt egy héttel Kata eltörte a kis lábujját, ezért Krisztát első brutálfutásán nem akartam egyedül hagyni, így vállalva a gyötrelmeket, úgy döntöttem elindulok vele, és ha nagyon fáj a térdem, majd legfeljebb kiállok egy DNF-el (did not finish).

Kriszta a rajtot követően nagyon gyorsan kezdett, igyekeztem visszafogni de sikertelen volt a próbálkozásom. Izgult nagyon és felszabadultan elfutotta az elejét, aminek az lett a következménye, hogy három kilométer után azt gondoltam itt a vége, feladjuk. De ő azt mondta, hogy szó sincs ilyenről, az ő neve mellett nem fog ott állni a DNF. Piffff… imádom 🙂

A táv közepén az erdőbe (kb 2 km folyamatos futás) már nem kísértem el, elkezdtem érezni a térdem, jött a fájás.

Kihasználtam azt a 10-15 percet amíg távolt volt és hősiesen futott, hogy alaposan nyújtsak a pálya mentén. Rengetegen megszólítottak nyújtás közben, hogy segíthetnek-e, és hogy nincs-e baj, de mondtam, hogy minden oké és köszönöm.

Amikor Kriszta visszaért az erdőből újra nekivágtunk az akadályoknak és megcsináltuk másodszorra is a brutál kört.

Imádtam az elszántságát, nagyon kemény volt a csaj, mérhetetlenül büszke vagyok rá és nagyon klassz élmény volt.

A befutás után igyekeztünk a jéghideg vízben legalább annyira lemosni magunkat, hogy be  tudjunk ülni a kocsiba.

Katának nagyon köszönjük a segítséget, végig jött és szurkolt nekünk. De mivel én nem futottam végig, ezért nevem mellett ott a DNF. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.