A visszatérés gyötrelmei

Elérkezett a nagy nap, az első futás napja,  2,4 km volt a Csepel pályán. A térdemben volt némi feszítő, húzódó érzés, de az egykori sérülésnek nyoma sem volt. Eléggé kíméltem a lábam, eléggé bicegősre sikerült. Viszont olyan izomlázam lett a hat húszas iramtól, amit már nagyon régen nem éreztem. Mintha vascsővel verték volna el a lábam, fájt. Mégis annyira örültem, hogy futhatok végre, hogy megleptem magam egy új futógatyával.

A második futás (3,2 km) már jobb volt, a harmadikat (4,4km) már élvezni is tudtam egy kicsit, de a lábaim oszlopszerűen merevek voltak és sajogtak az izomláztól, a fájdalomtól. A lépcsőzés is nehezen ment, de a WC-re ráülni maga volt a pokol. Ezután csak minden másnap futottam, hogy pihenjenek az izmok, a köztes napokon meg úsztam.

Három hét után eljutottam a 8 km-hez, az izomláz is megszűnt és elérkezett az idő, hogy pályán megnézzük, hogy reagál a térdem a gyorsabb, száz méteres futásokra. 10 db ot futottam, szépen óvatosan fokózó jelleggel. Az első 30 mp lett, nem fájt mégis bicegtem, de szépen, nagyon lassan kezdtem lazulni. Az utolsó is csak 22 lett. Gyötrelmes volt, mégis azt éreztem, hogy szépen haladok előre.

Ismét visszajött az erős izomláz, sajgó, merev combok. Innentől minden futás után gimnasztika/nyújtás és 10 db száz van folyamatosan. Sőt volt egy próbarésztáv is 3×1000 méter egyre gyorsulva, de jól esően. (4:28, 4:20, 4:13) Úgy örültem ennek, mint majom a farkának. A térdem már tünetmentes, mégis néha még érzem, hogy nem terhelem annyira a műtött lábamat, és ettől picit elzsibbad a jobb. De ennek a beidegződésnek szerintem már hamar vége lesz.

Cipelek még magammal 4-5 kiló túlsúlyt, de az is lemegy pár hét alatt. Az úszóizmok szép lassan le fognak épülni, mivel már csak kétszer úszom egy héten és már csak a felét úszom a korábbi heti mennyiségeknek. Ha elérem a futásban a heti 60 km-t, akkor már csak egyszer fogok.

Kicsit fáj a szívem az úszás miatt, most olyan mostohagyereknek érzem. Újra nagyon megszerettem és most nehéz elengedni, de újra kinyílt az a világ előttem, ahol igazán lubickolok. Hosszú lesz ez az út és egyben izgalmas is, tele gyötrelmekkel és azért most már örömökkel is.

Májusban beneveztem a Spar maraton 10 km-es számára az Actimel 10 km-re. Akkor biztos voltam benne, hogy addigra meggyógyulok és már versenyezni fogok, de júliusban és augusztusban már nem hittem benne, hogy el tudok indulni. A múlt héten viszont már gondoltam elmegyek és lekocogom. Egy jó kis edzés versenyhangulatban, klasszul hangzott.

Mára viszont Anikóval egyeztettem, és abban maradtunk, hogy bemelegítek és futok, ahogy tudok szenvedés nélkül. (“kocogni otthon is tudsz”) Úgyhogy négy hét után eljött az ideje egy tempófutásnak, kemény küzdelem lesz ez az 50 perces tízesért, de már nagyon várom.

2 hozzászólás a(z) “A visszatérés gyötrelmei” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.