Violin maraton 10 km – Kecskemét

Az előző vasárnapi Zúzmara félmaraton után tiszta izomláz lettem és szépen beállt mindkét lábam. A termál víz és a hétfői jóga kicsit segített. Miután beszámoltam Anikónak hétfői és keddi megbeszélt gyötrelmes könnyű futásaimról, szerdára teljes pihenőt írt. Nem örültem, de csütörtökre regenerálódtam, és végre megint jól ment a futás. Ettől függetlenül az egész hétre a pihenés volt leginkább a jellemző.

Egészen szombat estig úgy tűnt, hogy Kecskeméten végre egy jó kis 10 km-es versenyt futhatok, de aztán meghallottam a hójelentést. A nagy hóesés miatt reggel kicsit korábban is indultunk Pista bácsival. Menet közben mindketten úgy gondoltuk, hogy egy szépen letakarított futópálya vár majd minket, de sajnos nem így lett.

Kecskemét utcáin állt a hó, és itt már láttam, hogy megismétlődik az elmúlt hétvége, az, hogy ez egy erős fárasztó edzés lesz, és időt tervezni is teljesen felesleges. A szokásos csúszkálós bemelegítés után beálltam a rajtvonalhoz, pacsiztunk pár ismerőssel aztán ellőttek minket.

Folytatás

Zúzmara félmaraton

Harmadik alkalommal rendezték meg a Hungexpo és a lóversenypálya területén most vasárnap a Zúzmara félmaratont. Az elmúlt évek sérülés hullámai miatt most először indultam itt. Nem vártam magamtól semmi különöset, csak egy jó erős edzésnek szántuk és arra tökéletes is volt.

A pálya három körös volt, az első és az utolsó azonos, kb. 8 km hosszú volt és a középső kör kb. 5 km-es, főleg aszfalton ment. Volt itt minden, csúszós aszfalt, jégkásás latyakos, tömény sáros, havas terep és murva és sok hajtű kanyar. Nagy tervem tehát nem volt, csak az, hogy jól kifussam magam.

Előző este volt a céges karácsonyi partink, ahol ugyan alkoholt nem fogyasztottam, de hajnal fél kettőre értem haza, így “gyorsan” kellett aludnom, öt órát azért sikerült.

A rajttól egy kilométerre parkoltam, a bemelegítést szántam arra, hogy oda futok a rajthoz és feltérképezem a még számomra ismeretlen helyszínt. Minden a legnagyobb rendben ment, égetett a nicoflex, és a -1 fokban sikerült rendesen bemelegednem. A “G” pavilonból rajtoltunk és az első két km csúszós aszfalton ment. Felvettem egy jóleső tempót és lendületesen haladtam.

Elhatároztam, hogy órát nem is nézek, de 2 km-nél reflexből ránéztem: 8:40. Ezután jött a murva, aszfalt, hajtűkanyarok, aztán a lóversenypályán a tömény sár és latyak.

Az első kör végére a sok csúszkálás egyensúlyozás úgy lefárasztott, hogy fogalmam sem volt, hogy egyáltalán végig tudom-e futni a teljes távot. Ittam pár korty vizet és loholtam a második körre.
Folytatás

A múlt heti étrendem és az edzéseim

Úgy gondoltam összeírom mit eszem – és edzem – egy héten. Szentül hittem, hogy minden, amit eszem az belefér az egészséges sporttáplálkozásba és sokszor szándékosan el is felejtem, ha valami olyat eszem, amit nem kéne. Most lelepleztem magam. Egy hétig naplót vezettem az étkezéseimről. Van mit javítani, íme napról-napra a múlt hetem:

Hétfő
Reggeli turmix: (Víz) zabpehely, fehérjepor, méz, lenmag, szezámmag, folyékony vas, banán
70 felülés 20 fekvő, 1,5 perc plank

Tízórai: 60 g dió, egy db alma, 3 db mandarin

Ebéd: sült tengeri hal, rizs, káposzta/sárgarépa vegyes savanyúság

Uzsonna: joghurt, fél répa és egy negyed karalábé

este: 10 km futás után másfél óra jóga

Vacsora: 5 db főtt tojásfehérje (egy sárgája) vegyes nyers zöldségtál 9 féle zöldségből.  (jégsaláta, paradicsom, paprika, uborka, cékla, zeller, retek, sárgarépa, lila káposzta, olivabogyó, babcsíra ) 3 szelet trapista

Kedd
Reggeli turmix: zabpehely, fehérjepor, méz, lenmag, szezámmag, folyékony vas, vegyes bogyós fagyasztott gyümölcsök
7 órakor 10 km ben 4x1000m lendületes az északi összekötő hídon, nyújtás, 80 felülés 20 széles fekvő Folytatás

Kedvenc karácsonyi ajándékaim 2017

Tavaly is kaptam pár poénos ajándékot , és ez idén sem volt másképp. A nagy kedvencem – amit már régóta nézegettem, és már korábban beszereztem –  ez a “szovjet” paci is a fa alá került. Igazából semmit sem tud, csak a régi időkre emlékeztet, amikor egy-egy szovjet játék csak néhány percet, jó esetben néhány órát működött. Ez a paci is tíz perc használat után már húzza is a jobb lábát:

Persze tíz perc pont elég ebben a stílusban ebből a könnyűlovassági zenéből… 🙂

A másik nagy kedvencem a kacsás horgászbot. Még szenteste kipróbáltam, de a négyből csak kettőt sikerült kihorgásznom este a kádból.

De azt már végképp nem értem miért kaptam tisztító rongyot 😉

Szilveszteri futás – BUÉK 2018! 🍾

Idén is összejöttünk az egykori csapattársakkal, barátokkal egy évbúcsúztató futásra . Igaz, idén nem a futásé lett a hangsúlyt, csak 3-4 km-t kocogtunk a trombitákkal Szigethalom utcáin. Utána persze sör, pezsgő, virsli és természetesen a régi sztorik kerültek az asztalra.

Megnéztünk egy nem rég a Youtub-ra kikerült fekete-fehér régi atlétákról szóló kisfilmet is.

Egy év múlva találkozunk. BUÉK 2018! 🍾