Átigazoltam – Hajrá SVSE!

Közel három éve dolgozunk együtt Tóthné Stupián Anikóval, a veszprémi atléták edzőjével. Ő írja az edzéstervemet (ha éppen nem vagyok sérült), és napi szinten finom hangolja azt.

Anikó az idei évről tanítványaival saját egyesületében, az SVSE-ben (Sportolj Velünk Sportegyesület) folytatja edzői munkáját. Ezek után számomra sem volt kérdés, hogy egyesületet váltok és az SVSE színeiben folytatom tovább a versenyzést.

Hajrá SVSE!

Sportorvosnál

A tavalyi év kimaradt, de természetesen idén is sportorvosi vizsgálattal indítottam az évet. Érdekes, hogy engem mindig megijesztenek a leletekkel, mert mindig találnak valamit, és ez idén sem volt másképp.

A vérvételi lelet szinte tökéletes volt, de a koleszterin és a triglicerid értékem szokás szerint az alsó határérték ALATT volt. (A HDL és az LDL koleszterin értéke a normál tartományban volt) Mivel ennek negatív hozadékáról nem cikkeznek, ezért ezt pozitív infóként tárolom.

A doktornő egyébként rá is kérdezett, hogy hogyan táplálkozom, mire válaszoltam, hogy többnyire egészségesen. Erre azt mondta, hogy otthon bátran nyissam fel a hűtőt és harapjak nagyokat a rúd kolbászból és nagykanállal egyem a sertészsírt. Normális? 🙂 (akkor is alacsony szokott lenni amúgy, amikor nem eszem egészségesen)

A vérben az oxigénszállításával kapcsolatos értékek úgy normálisak, hogy ezt a vasat iszom rendszeresen:

Folytatás

Januári összefoglaló

2014 után végre újra egy emlékezetes januárt tudhatok magam mögött. Akkor a senior félmaratoni világbajnokságra készültem és 335 km-t futottam egy tervezett edzésprogram szerint. Az elmúlt három évben a sérüléseim miatt (2015 kezdődő gerincsérv, aztán lágyéksérv, 2016/2017 térdsérülés, porcleválás) a januárok meglehetősen kevés kilométerrel teltek, az alapozások nem voltak értékelhetőek.

Idén januárban ezzel szemben minden edzést maradéktalanul meg tudtam csinálni, nem kellett félbehagyni, megszakítani egyszer sem az edzésmunkát. Sikerült az edzőversenynek szánt Zúzmara félmaratont és egy kecskeméti utcai versenyt is az állapotomhoz és a körülményekhez képest jól teljesítenem.

A hónap végére pedig a Yours Truly közösségi futás tette fel a koronát Dunakeszin, ahol 25 km-t futottam. 4:45-5 perc közötti lendületes iramot terveztem és ez sikerült is minden gond nélkül (4:47-es átl. lett)

Természetesen a lábaim az utolsó kilométereken – nem szokva a távot – elfáradtak, de azért nagyjából tartottam a tervezett egyenletes tempót, így nagyon elégedetten, összesen 320 km futva zártam a hónapot. Folytatás