Passau-Bécs bringatúra a Duna mentén- második rész

(A poszt első része itt olvasható.)

Reggel hatkor arra ébredtem, hogy a szemerkélő eső halkan kopog a sátor oldalán. Meg is néztem az esőtérképet a telefonon, ami azt mutatta, hogy 9-10-ig nem is nagyon fog elállni, így vissza feküdtem megírni az első nap összefoglalóját.

9 óra körül elállt az eső, elkezdődött a mozgolódás, elkezdtek összerámolni a bringatúrások. Én is kimentem és egy ronggyal letöröltem körben a sátorról az ott maradt vízcseppeket, ezután a kissé megélénkülő szélre bíztam a végső szárítást. Mire rendbe tettem magam a mosdóban, meg is száradt a sátor.

Elkezdtem én is összepakolni, amikor láttam, hogy az első kerekem leeresztett. Fasza. Természetesen erre is fel voltam készülve, volt a szereléshez szükséges minden cuccom. Találtam is a lyuknál a külsőben egy tüskét, a belsőt megragasztottam és visszaraktam a kereket. A hétfő esti érkezéskor egy száz méteres szakaszon a kemping felé átvágtam egy kaszált mezőn… – talán nem kellett volna.

Egy magyar házaspár, akik a két kis gyerekükkel túráztak, felajánlották a segítségüket, a 4 év körüli kis srác végig ott sertepertélt és próbált segíteni. 10 perccel később, amikor indultam volna láttam, hogy a kerék megint leeresztett. Úgy látszik több tüske mehetett bele. 

Most alaposabban átnéztem a belsőt, de csak EGY újabb lyukat találtam. 10:45-re mire elkészültem, újra eleredt az eső, de ezúttal csak egy gyors zápor volt, így 11:15 körül végre el tudtam indulni Linzből(a bringatúrázók közül utolsónak).

Az út még vizes volt és az ég felhős, de nem volt hideg, 23 fok lehetett. Az út hamarosan kivitt a Duna partjára. Most nem volt olyan lélegzetelállító a látvány, nem voltak hegyek, szemben inkább ipari részek voltak, de azért a végtelen nyugalom, a szabadság érzés végig megvolt.

Nagyon erős hátszelem volt, így a sok csomaggal gond nélkül tekertem 25-28-al. Már előző nap is furcsa volt, hogy amíg én frissen, jó erőben, de nem erőlködve tekerek, úgy mentek el mellettem 70 éves nyugdíjasok, mintha olimpiára készülnének. 

Könnyedén, lazán beszélgetve gyakorlatilag mindenki előzött. Ráadásul hanyagul sarokkal nyomták a pedált kifelé fordított lábfejekkel. 🙂 Egy pihenőnél aztán jobban szemügyre vettem a bringájukat és láttam, hogy elektromos!!! 5 bringából négy elektromos volt. 🙂

A Duna szerteágazó kis ágai miatt a második 10 km-en a környező kis falvakon keresztül vitt az út, ennek is klassz hangulata volt. Útközben sok kerékpáros pihenő, kávéző, söröző, kolbászos volt, úgyhogy éhen halni most sem lehetett.

Aztán visszatértünk a partra, ahol egy anyuka a 8-9 év körüli gyerekével húztak el mellettem már másodszor aznap. Jól bírta a kis srác. (nem elektromos bringája volt) Aztán kerestem egy klassz kis ebédhez való részt és megebédeltem.

Nem siettem, vagy 30 percet töltöttem ott, hihetetlen volt a nyugalom. Pár kilométerrel később a kerékpár út mentén egy kemping mellett egy gyerekjátszótér volt, itt láttam utoljára a két gyerekes házaspárt, de ők nem vettek észre.

Kukorica földön, ismét néhány kilométer a falvakon át, majd ismét kikerültünk a Duna mellé. 50 kilométer körül visszaelőztem az anyukát a kisfiúval. Újra kezdődtek a meseszép hegyes szakaszok.

Aztán gondoltam csinálok már magamról is egy fotót ahol bringázom, legyen már megörökítve, de nem nagyon sikerült.Végül egy villanyoszlopra tettem a telefonomat és 10 mp-es időzítővel háromszor mentem el előtte úgy, hogy nem vagyok a képen. Gondoltam feladom, de ekkor, megérkezett az anyuka a kisgyerekkel. Ahogy mellém értek látta, hogy szerencsétlenkedem, így felajánlotta, hogy lefotóz.

A kis srácnak megveregettem a vállát, mondtam, hogy ha így folytatja világbajnok lesz. Büszkén mosolygott. Aztán az anyukát kérdeztem, hogy meddig mennek. Kiderült, hogy ők is Bécsig és ők sem terveztek előre semmit, de itt találkoztam velük is utoljára.

60 kilométer után kicsit elfogytam, ilyenkor mindig segített a snickers-sör kombó. A sör elvette a snickers ragadós mézes ízét, a snickers meg a sör keserű ízét tompította. 30 perccel később megint vitt a lábam. 🙂 Ezt naponta kétszer ismételtem.

Az egyik boltban 4 óra körül érdeklődtem is, hogy merre van a következő kemping. Mondták is, hogy Melkkel szemben Emmersdorfban. Ez még 20 kilométer volt.

Szép volt nagyon az út, és vártam, mikor pillantom meg a melki apátságot. Az A1 es autópályáról mindig látni, gondoltam, a vízről is látható kell, hogy legyen ez a hatalmas épület előbb utóbb. És így is lett, mesés volt már messziről is, de egyre szebb ahogy közeledtünk. 

A híd lábánál volt a kemping 8,1 EUR ba került és még áramot is adtak (volt nálam egy 5 méteres hosszabbító) Kellett még zuhanyzsetont venni, ami 6 percig nyomta a meleg vizet. Az erős szél szép lassan csitult, nyugodt lett az este. Egy pár (nevezzük Gruberéknek őket), akik az előző kempingben is ott voltak, már lesátraztak mire odaértem.

Egy tervem maradt a 9 órás fekvéskor, az hogy reggel átbringázzak Melkbe (4 km kb.) és közelről is megnézzem kicsit az apátságot.

A második nap teljes fotóanyaga itt látható. Az útvonal itt nézhető meg. Az útvonal relive videója:

A nap szinttérképe így nézett ki:

Folytatom.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.