Az újrakezdés

Nem is sejtettem, hogy ez az agyrázkódás ennyire lestrapálja szervezetet és hogy majd hetekre visszavet, legyengít. Két héttel a baleset után kimentem 2 km-t bringázni, nem volt semmi baj, csak némi félelem.(a doki azt mondta, hogy két-három hétig ne fussak)17 nap után tettem egy próbát, kimentem 2 km-t futni, de annyira rossz lett a közérzetem, hogy le kellett pihennem pár órát. A balesetet követő 21. napon újra próbálkoztam a futással, és akkor már a fejem nagyjából rendben volt, de semmi sem volt jó.

A térdemet sajnos éreztem és a repedt bordák is folyamatosan szúrtak, de szépen lassan napról-napra azért tudtam emelni a kilométereket. Erősítő gyakorlatokat nem nagyon tudtam végezni még, de lassan futkározni (enyhe fájdalmakkal) már tudtam és mellette sokat bringáztam, mert ezt fájdalmak nélkül tudtam csinálni.

Komolyabb versenyterveket erre az évre még nem dédelgethettem. Sajnos még négy-öt hét után is nagyon fáradékony voltam. Emiatt a régóta vágyott Passau-Bécs bringatúrát a Duna mentén is három héttel el kellett halasztanom. Folytatás