Wizz Air Budapest Félmaraton 2018

Reggel 5:45-kor a mérleg már csak 1,7 kg többlet súlyt mutatott a versenysúlyomhoz képest. Bevertem a reggeli banános fehérjeturmixot és menetrend szerint 7 órakor leparkoltam a rajttól 1,3 km-re. Teljesen nyugodt voltam, csak egy erős edzést terveztünk. 8 órakor a kellemes 17 fokban az új helyszínről elrajtoltunk.

Az első kilométeren szívott magával a tömeg, és a tervezett 4:30-as kezdésből 4:13 lett, így picit visszavettem és a 3 km részideje 13:03 lett. Jól éreztem magam, de tudtam, hogy ez az iram nem fog végig menni. A pályatérkép:

Nagyon kellemesen “utaztam” kisebb bolyokkal, 4:25-4:27 -es iramban észak felé a budai rakparton. A Margit-híd után két hajtűkanyarral felvezettek minket a felső rakpartra az Árpád fejedelem útra.

Nézegettem kilométerenként az órámat, de nem igazán maradt meg egyik részidő sem, csak az jutott el az agyamig, hogy 4:30-on belüli ezrekkel megyek. Az Árpád híd előtt 9 km-nél éreztem először hátul a combomban némi fáradságot. Itt el is gondolkoztam, hogy vajon meddig fogom tudni tartani ezt a tempót, de azzal sincs gond ha esetleg fejre állok.

Aztán jött az Árpád hídra való felfutás, kb. 5-600 méter enyhe emelkedő, 4:38-as lett a kilométer. Kicsit azért reménykedtem, hogy ebből vissza tudok még állni a korábbi sebességemre. A Margit szigetre levezető lejtőn kicsit megpihentem és a szigeten futottam két 4:20-as ezret és egyáltalán nem esett nehezemre.

A szigetről való kifutás viszont ismét lelassított kicsit, de erősnek éreztem magam. A 15 km részideje 1:06,14 volt, ekkor már a pesti rakparton nyargaltam.

Végig jó hangulat volt, a pálya több pontján zenészek szórakoztattak minket. Néhány sporttárssal felváltva vezetgettünk, klasszul húztuk egymást. 15 km után futottam két 4:15-ös ezret és még mindig nem akartam fáradni, nem is nagyon értettem, honnan jött ez az erő. A 16. kilométernél frissítettem utoljára (4-8-12 nél is pár korty vizet) 2-3 korty vízzel.

Az utolsó emelkedő A Szabadság hídra már kicsit “fájt”, de szerencsére az utolsó kilométerre is sikerült újra meglódulnom, és így a várakozások felett 1:32:53-as idővel értem célba, ami 4:23-as átlagtempó. A féltáv részideje 46:43 volt, a táv második fele pedig gyorsabb lett: 46:10.

Nagyon örültem, hiszen az edzésmunkák nem indokolták, hogy egyáltalán 1:35 ön belül fogok tudni futni, de jó napot fogtam ki és az időjárással is szerencsénk volt. A korai rajt miatt a nap még eléggé “feküdt”, így több árnyék volt menet közben, mint nyílt napsütés és 21-22 fok körül lehetett a hőmérséklet a célba érkezéskor.

Most hétvégén Dunaharasztiban fogok 7 km-en versenyezni. Októberben pedig két versenyen fogok nekiugrani a 40 perces 10 km-nek, az első a Spar maraton 10 km-es betétszáma lesz. Addig meg szinte minden hétvégén lesz valami felkészülési verseny. Izgalmas.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.