K&H Mozdulj! Félmaraton (maraton helyett)

Október végén a várpalotai 10 km-es verseny után már elengedtem ezt az évet. Gondoltam merüljünk csak bele jó mélyen az alapozó időszakba és tervezgessünk a következő évre. Szünet nem volt, a nyári balesetem miatti kihagyás elég pihenő volt egész évre.

Amikor Anikóval egyeztettük a novemberi edzéstervet, jeleztem neki, hogy elindulnék ezen a siófoki maratoni versenyen. (két napos maraton három részletben: szombat 14-7 km, vasárnap félmaraton). Alapozó edzésnek tökéletes, az eredmény pedig nem is foglalkoztatott.

Aztán kiderült, hogy a szombati napra nem fogok tudni lemenni, így maradt a vasárnapi félmaraton. (szombaton más futott a rajtszámommal) Elég kemény volt ez az öt hét, de volt két nagyon rossz hetem is, amikor kétszer is leálltam a résztávok közben, mert nem ment. Az utolsó három hét viszont már jól sikerült, így jó állapotban érkeztem Siófokra.

Tervem nem nagyon volt, csak arra gondoltam, hogy ha szeptemberben a Wizzair-en nagy meglepetésre már tudtam 1:33-at, akkor most már azért illene 1:30 körüli időt futnom, ami jelenthetne némi elégtételt az idén elmaradt 40 perces tízesért.

A reggeli mérlegelésnél – köszönhetően a születésnapi zabálásoknak és bulizásoknak – 1,5 kilóval voltam több az ideális versenysúlyomnál.

A verseny előtti este megnéztem az előző napi eredményeket. Láttam Szasza posztját is (többek között a Runnabe futóéletérzés alapítója, akit a futótársadalom minden tagja ismer), amelyben leírta Markocsán Sanyosszal való összecsapását és egy izgalmas versenyben 1:28 körül idővel értek célba. (Szasza posztja itt olvasható) Ettől kaptam némi plusz motivációt, bár elég távolinak éreztem ezt az időt, így nem pörögtem rá nagyon.

Az időjárással ismét szerencsém volt, erős Nicofelxes/Richtofitos kenéssel simán elég volt a rövid nadrág a 7-8 fokban. Az eső is elállt a versenyre, szél sem volt.

Csáki Enikővel (A runformers egyik alapító tagja, a fradi kiváló, örök ifjú atlétanője, aki idén éppen hogy csak lecsúszott a Maratoni OB-n a dobogóról) először Várpalotán “csaptam össze” 4 évvel ezelőtt, majd idén a Vivicittán, de mindkét alkalommal megsemmisítő vereséget szenvedtem. Most is beszéltünk előtte, hogy újabb összecsapás következik. Azt mondta, hogy 4:10-el fog kezdeni. Anikó szólt, hogy egy csapattársam Szirbek Zsolt is 4:10 -es ezreket szeretne menni, próbáljak meg elmenni vele.

A rajtnál láttam Enikőt kb. 5 méterrel előttem a tömegben és Zsolttal is megtaláltuk egymást és pacsiztunk is egyet. Jól sikerült a bemelegítés, nagyon laza voltam, nagyon rendben volt a pulzusom. Feldobott kicsit, hogy Szekeres Feri bácsival is üdvözöltük egymást, aki ezúttal a versenyt indította.

Az első kilométer 4:07 körül volt, Enikőre ráfutottam, váltottunk is néhány szót, aztán a második kilométertől – ahogy az várható volt -ellépett én pedig Zsolttal folytattam a futást, aki eléggé könnyedén mozogva vezetett. Óramű pontossággal tartottunk a 4:10 körüli tempót, a 4 km részideje: 16:40 volt. Nem esett nagyon jól itt még a futás, és nem is éreztem azt, hogy ezt a tempót bírni fogom végig.

5 km körül Enikő már kb. fél perccel volt előttem, a köztünk lévő távolság pedig egyre csak nőtt, és Zsolt pedig hirtelen lemaradt, így egyedül maradtam és én vezettem egy kisebb csoportnak, ami elég sok erőt adott és azt vettem észre, hogy sokszor belül is futottam a 4:10-es tempón. (itt futott a későbbi női harmadik helyezett is)

A parti útra kiérve egy bajszos Runnabe póló sráccal futottunk, és felváltva vezetgettünk egymásnak. A 8 km részideje 33:14 volt és egyre erősebbnek éreztem magam. Itt még nem kezdtem bele számolgatásokba, mennyi lehet majd a vége, de nagyon jól ment a futás.

A bajszos srác nagyon erősnek tűnt, szinte alig vett levegőt. Amúgy ismerős volt, és kicsit később rájöttem, hogy vele meccseltem 3 éve a Nato futáson is amikor a végén a várba kellett felfutni. (ott az utolsó kilométeren elléptem)

10 kilométerhez érve beindult a fejemben a számológép: 41:28 volt a részidő. A verseny két körös volt, hamarosan az első kör utolsó métereihez, a célegyeneshez értünk. 43:54 volt az első kör ideje. Ezt képes voltam kettővel megszorozni, ami 1:28-on belüli időt jelentene, ha bírnék még egy kört ilyen iramban. (Szaszáék részideje 44:01 volt) A pályatérkép:

Ez a részidő újabb löketet adott, úgyhogy a második kört is – ahogy az elsőt is – 4:07-es kilométerrel indítottam. Persze a kis hang továbbra is ott volt a fejemben, hogy vajon meddig bírom még ezt a tempót, de a további kilométerek is 4:10 körül voltak. A bajszos kollégával toltuk neki rendesen.

Aztán 12 km körül – még eléggé messze – megláttam Enikőt, aki mintha lassulni kezdett volna. Ahogy haladtunk egyre közelebb volt, én pedig nem hogy lassultam, de egyre erősebbnek éreztem magam. Itt másodszor is frissítettem futás közben három korty vízzel.

A 15 km részideje 62:06 volt. Beugrott egy 1986-os kép, amikor a Népligetben 15 évesen az első 15 kilométeres versenyemen a Budapest bajnokságon a 62 perces ezüstjelvényt jelentő szintidőért futottam (61:24 lett).

Beugrottak képek a közelmúltból is. 2014-ben a Masters VB-n 1:29:17-et futottam (akkor 1:30 volt a cél), majd idén – azóta sokadszor nulláról kezdve a felkészülést – a Vivicittán 1:29:09 volt az időm. (Ez utóbbi volt a senior korosztályos legjobb időm)

Itt már gondoltam, hogy ott lehetek az 1:29 közelében, de úgy éreztem, hogy kicsit lassulok, és amikor 17-nél az órára néztem, akkor láttam, hogy még mindig tartom a 4:10 körüli tempót. Itt azt mondtam, hogy ezt már nem cseszhetem el, egyéni csúcsot fogok futni és kész.

Enikő 10 méterre volt már csak előttem, a fordítónál intettem neki, de nem vett észre, eléggé szenvedett. Amikor kiértünk a Balatonpartra úgy tűnt marad köztünk az 5 méter körüli távolság. Hirtelen nem tudtam, hogy most én lassultam-e le vagy ő gyorsított. Ez utóbbi volt.

Rendületlenül haladtunk a Runnabe-s kollégával és továbbra is minden tökéletes volt. 18-nál már tudtam, hogy egészen biztos meglesz az egyéni csúcs.

20 km-nél 1:22:56 volt az időm, másodpercre annyi volt az első tízes, mint a második. Ennek a fele sem volt tréfa, nem kellett nagy fejszámolás, hogy nem hogy az 1:29, de még az 1:28 is meglehet. Ritmust váltottam, a kolléga lemaradt, és néhány gazella típusú futólépés után Enikő mellé kerültem, aki látszólag éppen visszaesni készült. Odaszóltam neki, hogy: “gyere”

Jött is, szépen hörögtünk egymás mellett és futottunk egy 3:59-es kilométert. A célegyenesbe érve Enikő kilőtt és pár méterrel elfutott. Én is szaporáztam a lépteket, és 30 méterrel a vége előtt még váltottam egy ritmust, hogy beérjem, ami sikerült is, de ő futott át először a célvonalon: (közöttünk érkezik a négyszeres magyar maratoni bajnok Holba Zoltán)

Lenyomtam az órámat, majd pacsiztunk egy nagyot . Remek kis csata kerekedett a végére, klassz futás volt. Néztem az órát és alig hittem a szememnek: 1:27:37. (ennyi a hivatalos idő is) Végül kiderült, hogy Enikőt is megelőztem, mert a rajtnál 5 méterrel előbbről indult (így az ő ideje: 1:27:39 lett)

Miután kifújtam magam, bevártam a bajszos Runnabe-s kollégát és megköszöntem neki a segítséget. Kiderült, hogy előző nap is félmaratont futott itt (1:25), azért volt ma kicsit “gyengébb”.

Hálás vagyok mindkét sporttársnak a segítségért, nélkülük ez biztosan nem így sikerült volna. Jó volt, hogy végre egy versenyen elterelődött a figyelmem magamról, és tudtam másokkal versenyezni.

Nem győzőm megköszönni Tóthné Stupián Anikónak az edzőmnek (SVSE)a sok-sok önfeláldozó segítséget, hogy napi szinten nagy türelemmel finomhangol.

A futás részletei itt láthatók.

Egy hozzászólás a(z) “K&H Mozdulj! Félmaraton (maraton helyett)” bejegyzéshez

  1. Egyem meg a szivedet, hàt belehalsz ebbe. Az erölködèsbe, de gratulàlok, vègig olvastam az egèszet. Jol irsz, èrthetöen’ szerztlek anya

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.