Komárom-Komárno – 10 km

Az egyik kedvenc, mégis mumus versenyem ez. Legtöbbször nem sikerül itt jó futnom, de mindig kárpótolt a verseny utáni komáromi gyógyvíz és a komáromi napok programjai, frissen sültjei, amelyet a szlovák és a magyar oldalon egyszerre rendeznek.

Tényleg annyira klassz, hogy több, mint 10 hónapja szinte szünet nélkül tudok edzeni és annak ellenére, hogy a fedett pálya után most újra alapozunk, mégis szinte a legjobb formámban futok, edzem. (A testsúlyom is teljesen rendben van, ma reggel mindössze + 0,1 kg többlet volt 🙂) Ezért nagyon vártam a mai tízest, ami a kiírás szerint is pontosan 10,3 km.

38 perccel kezdődő időért jöttem, de ez reggel már meghiúsulni látszott, mivel a szél nagyon erős volt. A hőmérséklet szinte tökéletes, 12-14 fok volt.

Mivel ez sem volt tétverseny, itt sem volt bennem egyáltalán izgalom, bár szombaton kicsit meghűltem és szipogtam mégis optimistán álltam rajthoz. Lazának éreztem magam a bemelegítés után, de a pulzusom sajnos magasabb volt a szokásosnál.

Az első kanyar után viszonylag elől voltam, így – amolyan figyelem elterelésképpen – megszámoltam, hogy a 22. helyen vagyok. Az első kilométer 4:06 volt, ami kicsit sokkoló volt, mivel eléggé kapkodtam a levegőt. Ennek ellenére szépen mentem felfelé.

3 kilométernél 12:18 körül jártam, így azt már itt tudtam, hogy ez nem lesz sokkal jobb. A szembe szél néhol nagyon erős volt, de a hátszélben sem tudtam 4 percen belülre kerülni. A rendkívül szép vár területén vitt keresztül az új pálya.

1986-ban ebben a kötelező trikóban kellett futni:

Egy kattintás ide a folytatáshoz….