K&H Mozdulj! Balaton maraton – második nap

Reggel félve álltam lábra, de meglepődve éreztem, hogy jobb a helyzet, mint az éjszaka volt. Bicegve készülődtem az útra. Az előző napi összesen 33 km után ma kb. 26 km várt rám összesen.

Bevettem egy enyhe gyulladáscsökkentő tablettát és amikor a kocsi felé sétáltam már alig éreztem az erős fájdalmat. Valahogy mozgásra elmúlik, csak amikor megpihen akkor erősödik fel a fájdalom. Egy órával a rajt előtt bevettem egy algopirint is, biztos ami biztos.

Kb. 1,2 km-re volt a Siófok pláza, ahol a WC használat 100 forintba kerül és teljesen kulturált, így a toitoi-nál biztosan jobb választás és oda-vissza ennyi melegítés elég is volt.

Fájdalmak nélkül egy alapos bemelegítés után álltam a félmaraton rajtjához. 4:15-4:20-as iramban gondolkoztam, időtervvel nem készültem, de picit azért reménykedtem, hogy jobb érzésekkel jövök haza, mint az előző nap. Az idő kellemes volt, simán rövid szerelésben szeltem a kilométereket.

4:12-es kezdés után kicsit lassult a tempó, de az 5 km-hez 21:16-kor értem. Két azonos – negyedmaraton hosszú(kb.10,505 km) – kört kellett tejesíteni és az első kör részideje: 45:12 volt. Jobb állapotban voltam, mint előző évben, amikor 44 perces első kört mentem, de akkor előző nap nem futottam két versenyt és összesen 33 km-t. Ennek ellenére az első körben jól ment a futás, nem éreztem a fáradságot.

A fáradság 11-12 km körül csapott le rám. A lábaim nem akarták már tartani a tempót és szinte km-ről km-re lassultam egy-két másodpercet. Az utolsó hat kilométert már legszívesebben kihagytam volna, de végigmentem és 1:32,04-es idővel értem célba. (második kör: 46:52) (4:20 átlag)

A maratoni teljes ideje 2:58,47 volt, ezt kéne majd egyszer egyben megcsinálni…majd egyszer… 🙂

Egyébként ezen a versenyen, az eddigi legjobbamat futottam, abszolútban a a kilencedik, a korosztályban pedig a második helyen értem célba. (2016 ban 3:16 perc volt)

A két nap alatt összesen 59 km-t futottam, ami azért nekem elég sok. A teljes hetem pedig kerek 100 km lett, ami egyéni csúcs! Soha nem futottam még ennyit egy hét alatt, 99 km volt a leghosszabb hetem. Jó lesz ez 800-ra 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..