Kéktúra 13. szakasz (23 km)

Régóta terveztem, hogy végigjárom a Kéktúra teljes szakaszát (1160 km), de eddig csak ízlelgettem. Idén adott egy kis löketet, hogy egy barátom is kedvet kapott, de annyira, hogy májusban komplett túrafelszerelést vásárolt és megvette a túra hivatalos pecsételős füzetét is.

Elkezdtük tervezgetni, hogy hogy fogjuk megcsináljuk az első, Írottkőtől Sárvárig tartó 71 km-es szakaszt. Mindkettőnknek viszonylag jó az állóképessége, de mivel a túrázáshoz edzetlenek vagyunk elfeleztük a távot. Azt terveztük, hogy Tömördön megalszunk majd, így az első nap lankás 30 km-e után, másnap egy viszonylag sík 40 km lesz majd az adag Sárvárig.

Úgy gondoltuk, hogy kocsival lemegyünk Sárvárra és onnan elbuszozunk az Írottkőhöz. Aztán kiderült, hogy az Írottkőhöz nem lehet sem a magyar, sem az osztrák oldalról feljutni járművel, csak gyalog. Tőlünk a legközelebb Velemből lehet felmenni gyalog, ami kb, 4,5 km 500 méteres szinttel. Vagyis ahhoz, hogy egyáltalán elkezdhessük a túrát, kell egy komolyabb erőpróba is, így az első nap nem 30, hanem kb. 35 km lesz majd.

Mondtam Pinyónak, hogy én azért előtte “bemelegítésnek” túráznék egyet. Meg is beszéltük, hogy akkor kezdjük közelebbről a kéket, így adta magát a hozzánk legközelebbi a budai szakasz. Kinéztem a (27 szakaszból a 13.-at) Piliscsaba – Hűvösvölgy etapot, amely kb. 23 km közel 600 méteres szintemelkedéssel. Múlt csütörtökön megvettem én is a túrafüzetet és szombat reggel le is parkoltam a célállomáson, a P+R parkolóban Hűvösvölgyben.

Nálam egy 10 literes kis hátizsák volt a kis növényhatározóval, három szendviccsel és egy liter vízzel. Pinyó viszont nem viccelt. Az egykor a francia idegenlégiót megjárt barátom azt mondta, hogy olyan feltételekkel túrázik, mintha több napra mennénk. 40 literes hátizsákjában sátor hálózsák, váltóruha, kaja és innivaló is volt. És persze 3 kés, amit nem hittem el, de egyet megmutatott a buszon.

Folytatás

Újrakezdés – klassz kilátások a karantén után

A márciusi műtét utáni posztomban optimistán írtam, hogy hamarosan kezdem az úszóedzéseket és folytatom a sarkamban lévő csonthártyagyulladás kezelését. A korona vírus miatti intézkedéseknek köszönhetően ezek egyike sem valósult meg. Így maradt a bringázás.

Egy héttel a műtét után már görgőztem otthon, és pár nappal később már kint róttam a kilométereket. Nagyon gyorsan gyógyult a térdem és a heti edzések számát feltoltam hatra és 250 km-re a heti kilométerszámot.

A vírus tetőzése után május 20-án (kb. két hete) végül fogadtak a rendelőben és megkaptam a talpamba (a sarkamba) a szteroid injekciót. Reméltem, hogy szépen oldalról szúr be, de nem, merőlegesen csinálta. A szúrás pillanatában csillagokat láttam, de utána már nem volt vészes.

Mivel a talpon sok az idegvégződés, ez olyasmi érzés volt, mintha szép lassan egy százas szögbe léptem volna. Három nap teljes pihenő után már ki is mehettem futni.

Nem találtam a mozgást és majdnem kiköptem a tüdőmet. A lábamból így 6 hónap után eltűntek a futóizmok, így olyan izomlázam volt az első 4 km után, hogy járni is alig tudtam. A múlt héten négyszer futottam összesen 26 km-t és hétfőn már kipróbáltam a százakat is.

Még terhelések után picit érzékeny, de már nem úgy állok lábra, mintha 90 éves lennék és botra kell támaszkodnom. Azt mondta a doki, hogy két hét alatt fejti ki teljesen a hatását a szteroid, hát ez most szerdán letelt. Szép lassan adagolom a kilométereket és kezdem összeszedni magam. Remélem nem újul ki a gyulladás.

Folytatás