2013-ban már indultam itt a 17 km-es távon és azóta minden évben tervben volt, hogy a hosszabb, 27 km-es távon is elindulok. Volt úgy, hogy neveztem, de nem tudtam elmenni. Vagy műtöttek, vagy sérült voltam, de az elmúlt négy évben ez a verseny rendre kimaradt.
Amúgy is nehéz bekerülni a rajtlistára, hiszen a létszám 200-ban maximált és a nevezés indítását követően 30 percen belül elfogynak a nevezések. Naivan, egy hónappal előtte próbálkoztam nevezni, de persze nem volt már hely.
Írtam is a Csanyának (A fő szervező), hogy hogy tudnék bejutni, de csak az esemény facebook oldalát tudta ajánlani, hátha ott valaki lemondja és átadja a nevezését. Így is lett. Egy héttel a verseny előtt – amikor már majdnem átterveztük az edzéstervemet – írt egy lány, hogy lesérült és átadná a nevezését. Egy órán belül le is rendeztük a dolgot és kezdődhetett az egészséges izgalom.
Alapozunk, a hegyi futás már része az edzéstervemnek, így már harmadik hete csütörtökönként kb. 14,5 km-t futok hajnalban 320 méteres szintemelkedéssel. Gondoltam, egy félmaratoni verseny + ez a pár hegyi futás a teljesítéshez elég lesz, de vélhetően nagy halál lesz a vége hiszen a 27 km-hez 822 m szintemelkedés is tartozik, ami azért ebben az állapotomban durva.
Nem komplikáltam túl a dolgot, de csütörtökön jött a hír, hogy 15 centis hó is lesz, így aztán már tényleg nem futóversenyre, hanem túlélőgyakorlatra számítottam. Izgultam is, hiszen így, ez az egész akár egy maratoni táv síkon történő teljesítésével is felérhet.
Természetesen mindent pontosan meg kellett terveznem. A pálya első 4 kilométere szinte végig emelkedik, utána 5 kilométertől 9-ig ismét. A frissítőpontok 5-14-22 km-nél voltak. Ezt figyelembe véve úgy döntöttem, hogy nem cipelek magammal felesleges terhet az első 5 km en, így üres hátizsákkal vágtam neki a távnak. Három energiazselét vittem csak magammal.
A rajtot követően igyekeztem minél előbbre helyezkedni, hiszen az első aszfaltutas kilométer után erdei, egy sávos ösvény következik, ahol előzni csak a szűz hóban lehet, ami alatt nem tudni mi van. A kitaposott út viszont egy sávos.
Kényelmes volt az iram, nagyon figyeltem a pulzusomra, nem engedhettem 155 fölé, félve a korai elsavasodástól. 25. hely környékén voltam az ösvény kezdetén és teljes nyugalomban beálltam az előttem futó iramára, 153-as pulzussal utaztam. Az ösvény klasszul ki volt taposva, de azért minden figyelmem a talajra irányult, mert sok kő és faág akadt a hó alatt, és ahol az előttem futó hölgy megcsúszott, oda én nem léptem. A szinttérkép:
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
