A 25 km mára kipipálva

Az elmúlt két hétvégén versenyeztem, de erre a hétvégére nem versenyt, hanem 25 km országúti futást terveztem. Az elmúlt időszakban annyira jól mentek a csepeli futások, hogy babonából ma is bementem a tizes körre edzeni. Ez a hét a tervek szerint szigorúan könnyű hét. Reggel erősnek is éreztem magam, de a mai napra is csak max. lendületes terhelés volt tervezve.

Ehhez a kb. 4:40-es iramhoz nekem kicsit be kell melegítenem, mert különben nem tudom elkezdeni öt percen belüli ezrekkel a futást. Egy 10 perces villám melegítéssel indítottam bent a pályán. 600 méter futás, 3-4 perc gimnasztika, majd 3 db fokozófutás (össz egy km) után egyből elindultam a két körre.

Nem sikerült teljesen bemelegedni. Az első ezer 5:02 volt, aztán szépen lassan beértem öt percen belülre. Csak 5 km-nél (23:52) éreztem végre, hogy teljesen kilazult a lábam. Jólesően futottam, és szépen elértem a tervezett 4:40-es iramot. Az első kör, a 10 km 46:52 volt, itt frissítettem 2 dl izóval.

A második kör is jólesően, bár kicsit gyorsabb iramban ment, de továbbra is vissza kellett fogni a lovakat. A 20 km 1:32:51 volt. Ezután az iramot tartva körbefutottam a Csepel SC létesítményét. Majd a pályán 3 km könnyű futással zártam a napot. Így összesen a 25 km-t futottam.

Azt hittem, hogy teljesen ki fogok merülni, és utána egész nap dögleni fogok, de nem így történt. A vésztartalék snickerst sem kellett megennem. Ez amúgy sincs az étrendemben.

Érdekes volt, hogy a félmaratonomra 1:37:16-ot dobott ki az órám. Egyébként idén még nem futottam félmaratont 1:40-en belül. Nagyon boldog vagyok, hogy 1:37 most egy jóleső iram volt. Nem tudom mennyi ment volna, ha ma ezt versenyen futom, de kell ez a kis titokzatosság. Derüljön ki a VB-n.

Az okos alkalmazástól kaptam is egy kedves gratulációt:

Képernyőfotó 2014-02-22 - 18.09.07

Ma délben járt nekem a tészta. Egy jó nagy tányérral megettem. A kaja után Ráckevén a egy félórát feküldtem a jó meleg gyógyvízben.