A márciusi műtét utáni posztomban optimistán írtam, hogy hamarosan kezdem az úszóedzéseket és folytatom a sarkamban lévő csonthártyagyulladás kezelését. A korona vírus miatti intézkedéseknek köszönhetően ezek egyike sem valósult meg. Így maradt a bringázás.

Egy héttel a műtét után már görgőztem otthon, és pár nappal később már kint róttam a kilométereket. Nagyon gyorsan gyógyult a térdem és a heti edzések számát feltoltam hatra és 250 km-re a heti kilométerszámot.

A vírus tetőzése után május 20-án (kb. két hete) végül fogadtak a rendelőben és megkaptam a talpamba (a sarkamba) a szteroid injekciót. Reméltem, hogy szépen oldalról szúr be, de nem, merőlegesen csinálta. A szúrás pillanatában csillagokat láttam, de utána már nem volt vészes.

Mivel a talpon sok az idegvégződés, ez olyasmi érzés volt, mintha szép lassan egy százas szögbe léptem volna. Három nap teljes pihenő után már ki is mehettem futni.

Nem találtam a mozgást és majdnem kiköptem a tüdőmet. A lábamból így 6 hónap után eltűntek a futóizmok, így olyan izomlázam volt az első 4 km után, hogy járni is alig tudtam. A múlt héten négyszer futottam összesen 26 km-t és hétfőn már kipróbáltam a százakat is.

Még terhelések után picit érzékeny, de már nem úgy állok lábra, mintha 90 éves lennék és botra kell támaszkodnom. Azt mondta a doki, hogy két hét alatt fejti ki teljesen a hatását a szteroid, hát ez most szerdán letelt. Szép lassan adagolom a kilométereket és kezdem összeszedni magam. Remélem nem újul ki a gyulladás.