Megvolt a főpróba a VB-re: a fejreállás!

Kedden reggel 9-kor lesz a mezei 8 km-es, első VB fellépésem. Vasárnap pedig szintén 9-kor a félmaratoni futás a Városligetben. Hétfőn már csak egy átmozgató edzés van hátra és 19:30-kor kezdődik a megnyitórendezvény a SYMA-ban, másnap reggel pedig a futam.

Szombaton Kecskeméten rendeztek egy 5.250 méteres pályán egy versenyt. Nekem most  egy kör volt előírva és a cél, a fejreállás volt. Pista bácsi azt kérte, hogy tegyem oda magam, ne tököljek, nem számít az idő csak kezdjem el férfi módjára és menjek, mint a marha, ahogy tudok. Lehet zsibbadni, savasodni, fejreállni. Így is lett.

A főpróbát az étkezéssel kezdtem. Ugyanazt ettem, amit a verseny előtt fogok, ugyan annyi idővel előtte és ugyanazt a mennyiséget. Úgy melegítettem, ahogy kedden fogok. Minden tökéletes volt. Jók voltak az izmaim és a gyomrommal sem volt semmi baj.

A rajtot követően azt hittem az edzői utasítás ellen vagyok. Könnyed, jóleső iramban indultam és kapásból kb. 15-en futottak előttem. Többségük fele akkora volt, mint én, – gyorsan kezdő fiatalok – ezért gondoltam, hogy nem biztos, hogy lassú ez a tempó.

300 méter után már nem távolodtak az előttem futók, kezdtem feljebb menni. Vitt a lábam szépen. 600 méternél éreztem végre, hogy jó a tempó és 1000 méternél már csak hárman voltak előttem. Ekkor megnéztem az órát: 3:35-ös volt az ezer. Bravó! Gyorsabb, mint az OB-n 3000-en. Nem éreztem ennyinek, 3:45-re gondoltam. (azóta gyorsultam)

Ketten előttem tartották ezt az iramot és távolodtak, nekem meg kezdtek fáradni a lábaim. 1500 méternél már éreztem, hogy azt teszem, amit kértek tőlem. 2000 m 7:25, hat másodperccel rosszabb, mint az OB-n a 3000 méter közben. Aztán végem volt. 3,5 km után már elég motiválatlanul futottam. Körülöttem senki nem volt, nem volt kivel meccselni. A célkitűzést teljesítve végigmentem.

IMG_6770

Nem vagyok elégedetlen. Megcsináltam a tervet és mentem egy 19:36-os időt, amelynél csak 2005-ben futottam jobbat.

A VB terv 8 km-en a 32 perces idő teljesítése, ami mezein azért nehezebb lesz, mint aszfalton. Elég szögletes kanyarok lesznek, többször kell újra elindulni és egy dombot is betettek a körbe, de úgy érzem minden rendben, és felkészülten várom a keddet! 🙂