A nyolcvanas éveket idézi számomra ez a mostani alapozó időszak. Akkoriban még nem nagyon voltak téli versenyek, ezért havi rendszerességgel felmérőket futottunk. Ez a felnőtteknél 10, míg a fiatalabb korosztályoknál 6 kilométer volt.
Természetesen ezek a felmérők nem feltétlenül arról szóltak, hogy pihenten odaállva egyéni csúcsokat döngessünk, inkább arról, hogy megnézzük, hogy terhelésből mire vagyunk képesek az alapozó időszakban. A legtöbbször csak egyesületen belüli megmérettetések voltak ezek, de olykor más csapatok versenyzőivel együtt is meccseltünk. Ha ilyenkor nincs is még csúcsformában az ember, mégis szemmel követhető a fejlődés.
Az elmúlt években a sérülések miatt nem sikerültek jól az alapozásaim, de idén végre betegség és sérülés nélkül végigcsináltam. Januárban 340, februárban pedig 330 km-t sikerült összesen futnom. Igaz, csak középtávokra készülök, de nagy öröm volt, hogy végre újra heti 80-90 kilométereket tudtam teljesíteni.
A január 23-i felmérővel szerencsém volt, mert 11 fokban, rövid szerelésben lehetett futni. Otthon van egy kb. 2,5 kilométeres köröm, ott futottam négy kört, természetesen bemelegítéssel és levezetéssel. Ez volt az első felmérőm, ami előtt szinte csak hosszú futásaim voltak, így nem volt semmi komolyabb elvárásom, ezért egy 44 percen belüli időnek már nagyon tudtam volna örülni.
Alapos bemelegítés után egyedül, segítség nélkül vágtam neki a távnak. Annyira laza volt a lábam, hogy 4:01-es ezerrel kezdtem, amitől kicsit megijedtem és lassítottam, majd 4:10- 4:15 közötti ezrekre álltam rá. Az öt kilométer részideje kereken 21 perc volt, de annyira kapkodtam a levegőt, hogy biztos voltam benne, hogy a táv második felében nem fogom tudni tartani ezt az iramot.
Kilométerről kilométerre küzdöttem, de azt vettem észre, hogy mégsem lassulok. Végül egy picit gyorsabb utolsó kilométerrel 20:54 volt a táv második felének a részideje, így végül 41:54 lett a 10 kilométer.
