Újabb kutyatámadás futás közben

Pár nappal Karácsony előtt kimentem egy hosszabbat futni, de szokás szerint 10 km után beálltak a combjaim. Nem ment, ezért Tökölön levágtam a tervezett (kb.17 km-es) kört és a szántóföldön keresztül futottam vissza Szigethalomra. Itt nincsen szinte semmi más csak kb. 2 km szántóföld.

Már a föld kétharmadánál lehettem, mikor a távolból kiáltás hallatszott:

Állj meg morci, gyere ide! Idejössz! Áll meg, gyere vissza!

Egy másik hang pedig egy másik kutyát probált visszarendelni. És kiabálás pillanatok alatt átment üvöltésbe. Odanéztem. 150 méterre lehettek. Két kutya volt és óriási iramban felém tartottak. Egy közepes, és egy nagytestű. Távolabb kirajzolódtak a gazdáik is.

Futottam tovább, de hangok nem csitultak. Pánik volt a gazdáik hangjában. Hátranéztem mégegyszer. 75 méterre voltak és nagyon jöttek. Ez már nem tréfa. Az ugrott be, hogy ha az a nagy dög nekem futna, hány métert repülnék. Elkezdtem spritelni (legalábbis úgy éreztem), és körülnéztem. A közelben semmi fa, semmi búvóhely nem volt. Aztán az egyik gazdi hangja hallatszott megint (a pánik továbbra is ott volt a hangjában: Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A futás és a szex

Ha egy nemi aktus 1500 méter könnyű futásnak felel meg, akkor hétvégén 6 km felmérőt futottam” – ehhez hasonló nagyképű dumákkal indult a hét a ’80-as években a csepeli futóöltözőben. De aztán az edzésen nyújtott teljesítmény azonnal árulkodott, mi is történt valójában a hétvégén. Egyébként meglehetősen keveset olvasni erről a témáról, és én sajnos nem tudtam szó nélkül elmenni mellette. Arra kerestem a választ, hogy milyen hatással van a szex a futókra, sportolókra.

Az elmúlt években sokat lehetett hallani arról, hogy míg számos edző tiltja versenyzőit a verseny előtti szextől, sokan épp ellenkezőleg vannak vele. A gyökerek egészen Platónig vezetnek vissza, ő ugyanis azt vallotta, hogy a szex megvonása növeli a sportolók teljesítményét. Pár száz évvel később Plinius ennek pont az ellenkezőjét állította, szerinte a jó szex igenis erőt ad.

A szakértők körében ez a vita a mai napig tart. Az viszont biztosnak látszik, hogy más-más tanácsokkal kell ellátni a női és a férfi versenyzőket. Számos tanulmány szerint azok a nők, akik a sportesemény előtt szexuálisan aktívak voltak, gyorsabban teljesítették a versenytávot, mint hasonló tudású versenytársuk. Az aktus után ugyanis a nők tesztoszteronszintje (férfi nemi hormon) megnövekszik. Az endorfin (boldogsághormon) mellett ez a dominánsabb hormon ilyenkor, így ettől jobb teljesítményre lesznek képesek. A nők orgazmusa során sokkal több oxitocin termelődik, mint a férfiaknál, amelynek szintén teljesítményfokozó hatása van. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Reggeli könnyű nyolcas Zabari Janival

Kimentem pénteken reggel a Római parton egy könnyű 8 km-t futni. 5:40-es tempóban szépen, kényelmesen futottam, és 3 km-hez közeledve hallottam, hogy hátulról jön valaki. Mellém ért és nagy meglepetésemre Zabari Jani (47 éves)volt. Pályaversenyzőként kezdte egykor, és most ő az egyik legjobb magyar ultrafutó. Többszörös Bécs-Budapest győztes, aki gyors is, mint a szél, idén 3:20-as ezrekkel futotta a 10 km-t. Pacsiztunk egyet, majd beálltam mellé.

Könnyű 10 km-t futott, de 12 lett belőle, mert tovább jött velem. Sokat mesélt. Most október 31-én indul Katarban egy 50 km-es versenyen. Ez a világdöntő, ahová csak a legjobbak kerülnek be. Ide egy nyár eleji belgiumi 50 km-es versenyen elért 3:11-es idejével kvalifikálta magát.

Éreztem, hogy sokkal gyorsabban futunk, de nem néztem meg az órán a tempót. Mesélte, hogy tavaly egyik hétvégén volt egy 30 km-es tempófutása délelőtt 3:50-es iramban, majd utána délután futott egy erős, 1:33-as Balboát. Azóta 1:30-on belüli idővel a Balboa ranglista második helyén van. Ez azért is figyelemre méltó, mert alig fut hegyi terepen.

7 km-nél elváltak útjaink. Az utolsó kilométeren sokkal kényelmesebben futottam. A végén visszanéztem milyen ezrekkel mentünk: 4:30-as iramban futottunk. Az utolsó kilim egyedül már 5:30-as volt. Nesze neked könnyű nyolcas. 🙂

Tilos csakúgy udvarolni a lányomnak, ahhoz futni is kell!

Minden lányos apuka életében eljön az a rémálom, amikor kislánya hazaállít a pattanásos arcú serdülő udavarlójával, aki fülig érő szájjal vigyorog az ajtóban, és köszön, hogy: „Csókolom!”. Rosszabb esetben: „Csókolom, drága apuka!”. A víz kiver! Na neeeeeem, én ezt nem akarom!

Az első találkozásomat a potenciális udvarlóval csakis az atlétikapályán tudom elképzelni. 25 körös versenyre hívom ki, de természetesen a bemelegítést külön csináljuk. Egy pillantásra sem fogom méltatni, még a rajtvonalnál sem. Viszont, ha megelőz, akkor jöhet hozzánk a vasárnapi ebédre!

A lányomat már felkészítettem erre, aki természetesen csak röhög a dolgon. 😉

Kutyatámadás a mai futáson!

Általában elkerül az eső, de hosszú idő után végre újra elkapott. 10 fok volt már és rövid szerelésben indultam el egy jóleső futásra. Nem is volt ezen az útvonalon még soha semmi gondom. 7-12 km-ig a Duna töltésen a tököli nagytemplomig végig terepen futok, a többi aszfalt.

9 km körül megláttam egy kutyát a töltésen. A közeledésemre nem mozdult, így 50 méterrel előtte lementem a töltés melletti útra, ott kerültem ki. Fentről nézett rám, de nem akart támadni, nyájat őrzött, amely a másik oldalon volt.

fotó 2

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Senior VB szerelés

Megvettem a szövetség által javasolt, egységesnek kikiáltott szerelést. Sosem volt még ilyen mezem:

IMG_6704Furcsa volt a próba. A szokásos „L”-es méret nagynak bizonyult, így 24 év után újra „M”-es méretet hordok.

A mai bevásárláskor megálltam az Auchan magyaros pultjánál és lefotóztam az „álomszerelést”. Érdekes lenne, ha ebben kéne indulni:  🙂

IMG_6700 IMG_6701

 

Tragikus körülmények között elhunyt Rocky Balboa!

Szombaton délelőtt hosszú szenvedés után elhunyt Rocky Balboa, egykori kiváló ökölvívó. Az ország egész területéről érkeztek futók leróni tiszteletüket a Budai-hegyekbe, ahol a bokszolóra emlékezve egy Balboa kört futottak. A több, mint 400 gyászoló futó, egységesen szürkébe öltözve teljesítette a távot.

Egyes arra járó turisták szerint, az ocsmány tömegrajtot követően a tömeg gnú csordaként futott át a Hárs-hegyen, eltiporva az arrafelé túrázókat. Szerencsére újabb halálesetet a körzetből nem jelentettek.

Nyugodj békében Balboa bácsi, emléked örökké a szívünkbel él!  😉

1398966_550313731718058_627502389_o

Forrás: 444.hu, szegedma.hu

 

Fuss te is DK (Dagadt Köcsög) Gergővel!

Nemrég még 124 kg volt, ma már 90 alá fogyott és túl van már pár maratonon is. Eddig már több, mint ezren csatlakoztak országos mozgalmához a facebook-on, és számtalan követője van a blogján is.

Mai futóblogos posztjában a szenzációis „ilyen volt, ilyen lett” képgaléria önmagáért beszél. És most újabb lehetőségeket nyújt a futni és fogyni szándékozóknak, amelyben Monspart Sarolta lesz segítségére!

Ime róla a before/after fotó:

Képernyőfotó 2014-01-29 - 20.53.49

Hajrá!

Szekeres Ferenc sportpályafutása – Második rész: A három olimpia, és három országos csúcs

(Aki még nem olvasta volna: Szekeres Ferenc első rész kezdetektől az olimpiáig.)

1972 januárjától folytatódtak a 150-200 km közötti futott hetek. Májusban, Karl-Marx-Stadtban volt az első lehetősége, hogy megfussa a maratoni távon a 2:20-as olimpiai szintet. Részvételét egy 2:18:04-es idővel biztosította be. Június 4-én Ózdon második lett a Magyar bajnokságon (középen), Tóth Gyula mögött (tőle balra) 2:21:56-tal.

Szekeres1972Ózdimaraton másolat.jpg

A müncheni olimpiáról hosszan mesélt:

“Az 1972-es olimpiai felkészülés során a központi irányítás miatt a szövetség részére külön edzésnaplót kellett vezetnünk. Az akkori szövetségnek az volt az elmélete, hogy egy maratonfutónak nagyon sokat kell futnia és pont. Ennek az lett a vége, hogy egyszerűen túl lettem hajtva. Egész évben úgy éreztem, hogy nem mentek a lábaim. Erőltették a sok rendkívül hosszú futást. Volt olyan időszak, hogy 15 km-t futottunk reggel, délután meg 25-30 km-t. Csak nyomatni, nyomatni… Sosem tudtam kipihenni magam, mindig fáradt voltam, és úgy érzem, ez az Olimpia végül erre ment rá. Persze voltak más gondok is.

Szeptember 5-én hajnalban palesztin terroristák bejutottak az olimpia faluba és túszul ejtettek izraeli birkózókat. A túszdráma miatt – többek közt – a maraton rajtját is egy nappal eltolták. Ez egy kicsit megzavart. Nem mertem pihenni. Két nappal a futam előtt még kimentem edzeni a pályára 20×300-at. Csak úgy lendületesen 47-esekre csináltam, de nem esett igazán jól.

Szeptember 10-én 15 órakor 76-an rajtoltunk el a stadionban. Közvetlen a rajt után a 3. helyen futottam, majd kb. a 15. helyre álltam be, de szinte együtt volt a mezőny.”

Jobbról a negyedik 465-ös rajtszámmal, nem sokkal a rajt után:

letsrunsep500.gif

„8 km után erős hascsikarás jött rám. Mások simán leguggoltak a pálya szélén, és néhány másodperc alatt elvégezték a dolgukat, de én szégyenlős voltam, és kerestem a megfelelő helyet, ahol elbújhatok. 10 km körül egy parkon futottunk át. Kb. 40 méterre a pályától találtam egy elhagyatott bokrot. Olyan szűk, vacak nadrágot adtak, hogy alig tudtam lehúzni.

Végül mire visszaértem a pályára, már a teljes mezőny elment mellettem. 50 méterre futott előttem az utolsó srác, illetve az utolsó előtti. Elkezdtem pánikolni, hogy vége mindennek, és elkezdtem rohanni. A végére fel tudtam futni a középmezőnybe. Persze sok leszakadó és fejreálló is volt. Végül 33. lettem (2:25:17). Az eddigi legjobb időmmel az első 10-ben lehettem volna, de ez már csak elmélet.

A frissítéssel is probléma volt. Nem mertem frissíteni, sajnos ennek fontosságáról akkor még nem nagyon beszélt nekünk senki, pedig nagy szükség lett volna rá abban a hőségben. Mindegy, tapasztalatszerzésnek jó volt. Csalódottan jöttem haza.”

Ezen a rövid felvételen a rajt után fekete szemüvegben látható. A hosszabb összefoglalóban itt láthatjuk a rajtnál (a kettes pályán, fekete nadrágban, fehér trikóban. (2p.11-nél). Eredménylista itt.

Az olimpia után edzője elment a Csepelből, és Juhász Béla vette át a csoportot. A képen Béla bácsi a Csepel maraton (1973.10.28.) előtt éppen az utolsó taktikai utasításokat adja:

Szekres1973Október28Csepelimaraton.jpg

1973-ban egy alkalommal a nyári hőségben közepes iramban futott egy 50 km-t 3:15-re. Magának akart bizonyítani, hogy képes a maratoni távnál hosszabbat is futni. Ebben az évben Nyíregyházán szerezte meg az első maratoni országos bajnoki címét. (naplóbeszámolója itt). (1973-as kassai és csepeli maraton beszámolók itt) Ezekben az években – egészen 1975-ig – nem sikerültek az egyéni csúcsdöntések. Ha csak egy hajszállal is, de mindig elmaradt legjobb időitől.

A pár év stagnálás ellenére hatodik helyen végzett az 1974-es római EB-n (2:20:12) a 30 fok melegben, ahol ő lett a harmadik legjobb magyar pontszerző. Ezután nagyon sok meghívást kapott “nyugatról” is, de nem engedték csak néhány versenyre. Nagyon boldog volt, hogy 1974 Szilveszterén kiutazhatott a sao paulói szilveszteri futásra. (1974-es egyéb cikkek, beszámolók itt)

1975-ben Nyíregyházán újra országos bajnok lett. Ősszel már kemény alapozással készültek a montreáli olimpiára. Ki is kapott edzőjétől, hogy ellezserkedte a Karácsonyi időszakot, mivel azon a héten csak 150 km-t futott. Be is írt a naplójába.

“1976 tavaszán a mezei OB-n lesérültem. 600 méter után a vizesároknál a szegélyre akartam lépni, beugrottam Homoki Vince elé, aki a sarkamra lépett, és a cipőt is lerántotta a lábamról. Mire visszavettem a cipőt,  az élboly már 100 méterrel volt előttem. Összekaptam magam, és folyamatosan előzve a 7. helyen végeztem 39:15-tel (12 km). Utána a vérző lábamat a mentők látták el. Jó mélyre fúródott a szög a sarkamba. Mivel a csonthártya is sérült, másnap már ráállni sem tudtam, így végül a Sportkórházban kötöttem ki. (a teljes naplóbejegyzés itt)

 

3 teljes hetet kellett kihagynom, így nem sikerült felkészülnöm a májusi Karl-Marx-stadti kvalifikációs versenyre. Kaptam még egy lehetőséget, hogy júniusban Debnóban megfussam a 2:15-ös szintidőt, de dög meleg volt, és csak 2:21:11 lett belőle. (beszámoló itt) Így a montreáli olimpia számomra sajnos elment.”

Csalódottan, de újult erővel vágott neki az őszi idénynek. Szeptember 5-én a Népstadionban megfutotta élete legjobb 5000 méterét: 13:59′. A versenyen tizen futottak 14 percen belüli időt és ő lett a 10. Az október 3-i kassai maraton után (8. hely 2:22:02) október 31-én a csepeli maratoni (Bp. bajnokság) következett. (A kép egy másik csepeli maratonon készült a tököli forduló környékén):

SzekeresCsepelmaraton1.jpg

Ebben az évben létszámrekord volt, 162-en neveztek. Feri minden idei bánatát maga mögött hagyva, teljesen felszabadultan futva óriási egyéni csúccsal 2:16:55-el harmadiknak ért célba. (Beszámoló itt) 1976-ban összesen 8000 km-t futott.

1978-ban a szeptemberben a prágai a EB-n újabb egyéni csúccsal 2:15:45-ös eredménnyel a 14. helyen futott be. Azután október 29-én megnyerte a Csepel maratont, megszerezve ezzel a negyedik maratoni országos bajnoki címét. Ideje: 2:16:38.

December 3-ra különös meghívást kapott Fukuokába, melyet akkor a maratonfutók Mekkájaként emlegettek. A világ legjobb maratonfutóit hívták meg egy hatalmas viadalra. 107-en indultak és a „legrosszabb” futónak is 2:26:53 volt az egyéni csúcsa. Az indulók közül 48-nak volt 2:20-on belüli eredménye. Ezt a versenyt tartja a mai napig élete legnagyobb szenvedésének, itt volt élete legnagyobb fejreállása. Ekkor az alapozása kezdetén volt, nem a legjobb formájában indult. Végül 2:25-ös idővel a 44. helyen végzett.

„30 km még elég jó volt (1:36 körül), de utána jött a rémálom. 38-nál már nem bírtam. Megálltam és sétáltam 150 métert. A végén a stadionban, az utolsó 550 méteren öten előztek meg. A célban elkaptak, lefektettek, betakartak, levették a cipőmet. Hoztak frissítőt. 10 percig feküdtem, míg végre összeszedtem magam és fel tudtam ülni. Rettenetes volt. Otthon várják a nagy eredmény hírét, én meg 2 óra 25 percért itt fekszem félholtan” Érdekes a teljes beszámoló is.

1979 januárjában az újabb edzőváltás következett. Babinyecz József vette át a felkészítését. A profi szakember ismerte Feri minden rezdülését,  – évek óta együtt edzettek, hatalmasakat meccseltek egymással – a gyenge pontjait, melyeken javítani lehetett. Pl. a hosszú résztávok gyakorlását.

1979-ben az amsterdami maratonon új országos csúccsal, 2:14:45-ös idővel győzött. Tóth Gyula 1968-as ,11 éves országos csúcsát javította meg. A verseny után egy amerikai srác nekiadta a használt Nike cipőjét, ez volt az első igazán márkás cipője.

Július 21-én a szegedi maratoni OB-n 2:20:24-el ismét ő lett a bajnok. Ezután augusztus végén a montreáli világkupán futott 2:15:13-at, amely az 5. helyre volt elég. A moszkvai olimpiára már elég korán, október 15-én a a Mátrában kezdték meg az alapozást. Év végén ősszegezte 13 éves futómúltját: addig összesen 80.000 km-t futott!

1980 január 5-én néhány kerettaggal – majdnem egy hónapra – a nyárba,  Új Zélandra utaztak, ahol 2 felkészítő versenyen vett részt, többek között az aucklandi maratonon, ahol most már saját rekordját megjavítva újabb országos csúcsot futott: 2:14:44. Egy fotó Aucklandből a másik, 10.000 méteres ottani versenyéről. (Csepeles, kötött trikóban):

SzekeresAucklandúj zéland1980januar26 másolat.jpg

A Budapest Mezei Bajnokság harmadik helyének megszerzése után (12 km-en 37:03), március elején Tatára mentek edzőtáborba.

Április 26-án Amsterdamban futotta Moszkva előtti utolsó maratonját. Ezen a versenyen elért idejével tíz éven át tartotta az országos maratoni csúcsot. 35 km-től szépen ment fel a vezető bolyra. Részlet a naplójából:

„A 35 km 1:49:50 volt. Közeledtem az élbolyhoz. 37-nél megfogtam először a leszakadt japánt, el is mentem tőle egyből. Nagyon gyorsan futottam. Ulotértem a belgát és a holland Vriendet is. Melletük is elfutottam lendületesen, de ők jöttek velem. Nyomtam! A holland leszakadt. Ketten maradtunk Reveynnel, aki a római EB-n 5 lett előttem. Revansra készültem. Jött velem. 40-nél (2:05:45) robbantottam. Iszonyúan futottam, de alig szakadt le, amikor meg kezdtem kiengedni, megint jött fel rám. Ismét hajrázni kezdtem, futottam az életemért. Teljesen kifutottam magam, de megérte, mert második lettem: 2:12:35!!!!! Új magyar csúcs!!!!” A teljes beszámolója itt.

Július 17-én két héttel az olimpiai rajt előtt a Budapest bajnokságon futotta élete leggyorsabb tizezres versenyét. 20 indulóból a 3. helyen végzett 28:59,2-es idővel.

A moszkvai olimpia – a 43. maraton

Négy nappal a rajt előtt megfájdult a torka, és másnap már beszélni is alig tudott. A verseny előtti napon szerencsére már enyhült a fájdalom, és a futás napján pedig már a kis köhögés sem volt zavaró. A melegítés közben készült fotó:

Szekeres1980Moszkva.jpg

A játékosbejáró folyosón a nagy melegben kellett a rajt előtt várakozniuk. 17,15-kor, 26-28 fokban lötték el a futamot.

„A lendületes kezdést követően 2 km után lassult az iram. Együtt volt az egész mezőny. 5 km-nél indultunk el és a 10 km-es részidő 31:37 volt. Ezután megint lassultunk, de valaki – csak rövid időre is – mindig elkezdte lökni. 25 fős élboly alakult ki. Cierpinski a boly végén futott. A forduló után szokás szerint jött a robbantás. 23-ig bírtam, aztán leszakadtam. A 20. hely körül voltam. Egy ausztrál srác utol ért és fokozatosan mentünk fel az élbolyra.

 

30 km (1:34:10) után erős ellenszél volt. A lábaim kezdtek zsibbadni. Itt már tudtam, hogy fuccs a nagy reményeknek. 35 után egyre jobban zsibbadtam, a kézfejem is. Ez már a vég! Fukuokában is ilyet éreztem, amikor elfutottam magam. 40 km után próbáltam hajrázni. Tartottam a helyem, sok reményem nem volt a jobb helyezésre. 12. lettem 2:15:17-tel.”

Képernyőfotó 2014-01-07 - 20.20.54

A teljes beszámolója itt olvasható. Egy rövid összefoglaló video itt. (2:13-nál fut be). Erédménylista itt.

A márciusi tatai edzőtábortól a moszkvai olimpiai szereplés végéig a TELJES edzésnaplóját, versenyekkel, további külföldi edzőtáborokkal stb. itt nézhetitek meg. Van, aki idén ezt megpróbálja végigcsinálni? 😉

Folytatom.