2016 januári összefoglaló

A műtét (dec.18) utáni három hét a szigorú orvosi utasításoknak megfelelően sportmentesen telt. A sok zabalás miatt a műtétig felszedett 2 kilót még hárommal toldottam meg a nagy semmittevésben, így összesen – a szeptember végi súlyomhoz képest (70 kg) – 5 kilót híztam a három hetes kényszerpihenő végére. Mára már – a mozgásnak és az egészséges táplálkozásnak köszönhetően – két kiló le is ment.

A harmadik hét végén voltam a mesternél is, mivel a gerinctornát október vége óta nem tudtam csinálni, és féltem, hogy ha esetleg “lementek” a mély izmok, megint elferdült csípővel vagy elcsúszott csigolyákkal kezdem el a mozgást. A mester azt mondta, hogy a gerincem stabil, az izmaimból szinte alig vesztettem valamit, így teljes nyugalommal kezdhettem el a sportolást.

Január 8-án 800 méter úszással indultam és két naponta növeltem a távot 200 méterekkel. (minden másnap úsztam). A gyorsúszásnál a hasfalam mindig jelzett ha elfáradt és olyankor átváltottam hátúszásra és aztán váltogattam. Nem erőlködtem, csak szép lassan, nyugodtan csináltam. A köztes napokon pedig 20-40 perceket görgőztem. Folytatás