Kéktúra 13. szakasz (23 km)

Régóta terveztem, hogy végigjárom a Kéktúra teljes szakaszát (1160 km), de eddig csak ízlelgettem. Idén adott egy kis löketet, hogy egy barátom is kedvet kapott, de annyira, hogy májusban komplett túrafelszerelést vásárolt és megvette a túra hivatalos pecsételős füzetét is.

Elkezdtük tervezgetni, hogy hogy fogjuk megcsináljuk az első, Írottkőtől Sárvárig tartó 71 km-es szakaszt. Mindkettőnknek viszonylag jó az állóképessége, de mivel a túrázáshoz edzetlenek vagyunk elfeleztük a távot. Azt terveztük, hogy Tömördön megalszunk majd, így az első nap lankás 30 km-e után, másnap egy viszonylag sík 40 km lesz majd az adag Sárvárig.

Úgy gondoltuk, hogy kocsival lemegyünk Sárvárra és onnan elbuszozunk az Írottkőhöz. Aztán kiderült, hogy az Írottkőhöz nem lehet sem a magyar, sem az osztrák oldalról feljutni járművel, csak gyalog. Tőlünk a legközelebb Velemből lehet felmenni gyalog, ami kb, 4,5 km 500 méteres szinttel. Vagyis ahhoz, hogy egyáltalán elkezdhessük a túrát, kell egy komolyabb erőpróba is, így az első nap nem 30, hanem kb. 35 km lesz majd.

Mondtam Pinyónak, hogy én azért előtte “bemelegítésnek” túráznék egyet. Meg is beszéltük, hogy akkor kezdjük közelebbről a kéket, így adta magát a hozzánk legközelebbi a budai szakasz. Kinéztem a (27 szakaszból a 13.-at) Piliscsaba – Hűvösvölgy etapot, amely kb. 23 km közel 600 méteres szintemelkedéssel. Múlt csütörtökön megvettem én is a túrafüzetet és szombat reggel le is parkoltam a célállomáson, a P+R parkolóban Hűvösvölgyben.

Nálam egy 10 literes kis hátizsák volt a kis növényhatározóval, három szendviccsel és egy liter vízzel. Pinyó viszont nem viccelt. Az egykor a francia idegenlégiót megjárt barátom azt mondta, hogy olyan feltételekkel túrázik, mintha több napra mennénk. 40 literes hátizsákjában sátor hálózsák, váltóruha, kaja és innivaló is volt. És persze 3 kés, amit nem hittem el, de egyet megmutatott a buszon.

Folytatás

Meggyfakivágás

Nem volt szerencsém ezzel a kis meggyfával. Hangyák zabálták ki a törzsének a közepét és úgy megszállták, hogy sajnos már nem tudtam megmenteni. Irtottam a hangyákat, de sajnos a kutyák – amikor nem figyeltem – lezabálták a fára aggatott, kis műanyag tasakokban lévő hangyairtókat, így a hangyák kiirtása több lépcsőben sem sikerült. A fa egyébként a sok csúnya száraz ága mellett, mindig hozott termést, ezért amennyire lehetett késleltettem a kivágását.

A végső elhatározásra szeptember 9-én pénteken került sor, amikor megvettem a szomszédos faiskolában a meggyfa helyére szánt fiatal kis Jonagold almafa csemetét. Még aznap neki is álltam a beteg meggyfa kivágásának.

img_2021

Kis kézifűrésszel hamar levágtam a koronáját és már csak a törzse maradt, ami a kemény külső kérgén kívül belül üreges volt és tök száraznak tűnt. Így, gondoltam faszén gyújtóssal meggyújtom és leégetem az egészet. Így is lett:

img_2279 Folytatás

Újra az iskolapadban

Mindig is a gyors meggazdagodás híve voltam. Valahogy nem tudtam belenyugodni abba a sorsszerűségbe, hogy hivatalnokként napi 8 órát dolgozva üljek egy munkahelyen és 65 évesen nyugdíjas koromban számolgassam az összekuporgatott nyugdíjelőtakarékosságomat. És most végre elért engem is a változás szele.

A Budapesti Atlétikai Szövetség ugyanis versenybírói tanfolyamot hirdetett. A pénzt, az időt és a fáradtságot nem sajnálva azonnal jelentkeztem is. Sajnos eddig elkerülte a figyelmemet, hogy van ilyen képzés, pedig ez folyamatos. A versenybíróság nekem mindig az idősebb korosztályt jelentette. Fiatal versenyző korom óta naívan azt hittem, ahhoz, hogy valaki pályabíró legyen, el kell érnie a nyugdíjkorhatárt. De most már tudom, hogy ez nem így van. A szövetség ugyanis tárt karokkal várja a fiatal generáció tagjait.

Láttam, hogy több futóismerősöm is csatlakozott a meghirdetett eseményhez. Örültem, hogy nem leszek egyedül és vártam, hogy végre újra az iskolapadba ülhessek. Hétfő esténként összesen 6 alkalommal van előadás. Természetesen elkezdtem a diákcsínyeket is. Itt éppen egy futónagykövetnek mutatok szamárfület:
IMG_8608 Folytatás