Bringatúra 2014 teljesítve! – Második rész

A kemping előtt vezetett a Keszthelyen rendezett maratoni versenypálya útvonala. Elment az idő a szereléssel, pancsolással, már 10 óra körül járt, így nem vártuk meg a futókat. Néhány km után jött is az első kiállás, aztán legközelebb 14 km-nél Balatonkeresztúron álltunk meg reggelizni. Andris ismerte a helyet, kiváló házilángost és palacsintát csináltak, természetesen frissen. Szerintem a lángostésztában volt egy kis krumpli is, a nagymamáméra emlékeztetett. Tejföllel fokhagymával ettem, majd egy túrós és egy nutellás palacsintát toltam. Mennyei házi ízek!

Nem kellett sietnünk, aznap csak síkon kellett tekerni és nem volt egész 90 km a teljes szakasz. Pinyó filozófikus hangulatban volt és ezt mondta nekünk tekerés közben:

Belegondoltatok abba, hogy idén miért pont csak a három lányos apuka jött el együtt túrázni?

A kérdést költőinek tekintettük. A balatonfenyvesi szabadstrandot jól ismertem, így újabb rövid tekerés után megálltunk fürdőzni egyet, kellett egy kis hűtés. Egészen a vízig letoltuk a bringát, de Pinyó hozzálakatolta egy fához, biztosra ment. Ez nála egy 3-4 perces művelet.

IMG_7250

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Bringatúra 2014 teljesítve! – Első rész

Az idei túraterv az volt, hogy vonattal lemegyünk Őriszentpéterre és onnan szépen, három nap alatt hazatekerünk. Az útvonal: Őriszentpéter-Keszthely-Balaton délipart-Velencei-tó délipart-Ercsi komp-Szigetújfalu-Szigethalom, a többieknek pedig még + Csepel.

Természetesen a pénteken csomagolt szendvicseket és a bringássisakot otthon felejtettem.

Szombat hajnalban szük 30 perc alatt tekertünk be Pinyóval és Andrissal Csepelről a délibe. Előre megvettük a jegyet, hogy ne érjen semmiféle meglepetés. A restiben vettem tartósszendvicseket. Furcsa volt a szigetkerülés után, hogy farnehéz a bringa, én kb. + 10-15 kilónyi cuccot vittem. Ahogy terveztük elsőnek érkeztünk, így üres bringásvagon várt minket.

6:30-kor el is indult a vonat, irány Őriszentpéter! Bobán át kellett szállni, mert az utolsó két kocsi ment csak tovább Zalaegerszegre, de ezt  csak az utolsó pillanatban tudtuk meg. Egerszegen nem fértünk fel a kis piros vonatra, ezért csatoltak hozzá még egy kocsit. Nagyon szép kis dimbes-dombos úton ment a vonat Őriszentpéterig. A vonaton jó hangulat volt, mindenkivel beszélgettünk. Volt egy srác, aki Őriszentpéter után stoppal ment végig Európán, Barcelonába igyekezett.

Őri

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A Csepel-sziget körbetekerve! – Második rész

A tököli templomot elhagyva, a töltésen folytattam a tekerést. Nem volt túl nagy élmény, ez is rázott, ezért pár száz méter után le is mentem a főútra és az aszfalton – eltekerve a félelmetes tököli börtön mellett – irány Szigetújfalu.

57 km-nél értem a központba, ahol egy reklámtábla bizony megállásra kényszerített:

IMG_7141

Betoltam a bringát és megittam egy sört, mivel barátot nem vittem, teljes árat fizettem. Az anyai nagymamám itt született, itt is nőtt fel, és gyerekkoromban voltunk ott néhányszor családlátogatáson. Van ennek a helynek számomra egy varázsa. Párszor már mondtam is, hogy ha öreg leszek, én is idejövök letelepedni és meghalni. (ezt már sok településre mondtam, főleg azokra amelyek tetszenek). Nem sokat időztem, talán 15 percet, és itt még féltávnál sem jártam. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A Csepel-sziget körbetekerve! – Első rész

Már írtam árprilisban, hogy nyáron szeretném három nap alatt – kisebb futással egybekötve – körbetúrázni a Csepel-szigetet. Azt is elterveztem, hogy előtte valamikor, egy nap alatt körbe is bringázom, hogy felfedezzem a terepet, és meg tudjam tervezni a pontos, járható útvonalat, és az alvásokat.

Reggelire a szokásos banánturmixot ettem. Az útra csomagoltam egy banánt, egy almát, fél liter vizet, és egy doboz sört is. Egy ebéd pedig be volt tervezve valahol.

Természetesen az Ultrabalaton egyéni mezőnyével együttérezve, velük egyidőben, 8 órakor rajtoltam én is Szigethalomról. 23 km várt rám a Kis-Duna partján észak felé a Kvassay zsilipig.

Szépen, kényelmesen 24-25 km/h sebességgel haladtam a parti úton. Beérve a budapesti szakaszra kimentem közvetlen a partra, amely már terep volt. Csepel északi csücskén az utolsó négy kilométert a gyorsforgalmi út (Weiss Manfréd út) melletti kerékpárúton tudtam megtenni oda-vissza. Itt a parton nem lehet bringázni egyik oldalon sem. Jól haladtam, és 1óra 6 percig tartott míg felértem az északi zsiliphez. Gyorsan elment az első 23 km.

IMG_7134

IMG_7136 Egy kattintás ide a folytatáshoz….