Egy vízicsúszdás edzés

Azután a bizonyos 45 km-es futás után még mindig tart az a rossz állapotom, hogy 10 km futás felett elkezd keményen beállni mindkét combom, és lelassulok. Pedig már erőm van rendesen. Nem volt azóta egy jóleső 15 km-em sem. Teljes a káosz. Jó ha 60-70 km összejön egy héten, pedig már többet kéne futni.

Karácsony előtt Mórahalmon futottam délelőtt egy 8 km-t, erősítettem, nyújtottam egy 20 percet majd 10×100 méterrel ráztam fel magam. Egészen jólesett. A délutáni edzést a pillanat szülte, nem volt előre megtervezve.

A wellnessben volt két csúszda, melyek kb. 10 méter magasról indultak. 3-4 lecsúszás után elhatároztam, hogy 30-at fogok csúszni. Az pont 300 méter szintemelkedés, lefelé pedig relax. Egy csúszás 104 méteren át tartott és kiment a szabadba is, ahol a hideget is lehetett érezni.

csúszda

Folytatás

Mátrai kalandok 2. rész – A halálfélelem

Ahogy az első részben írtam, a két ünnep között a családdal a Mátrában töltöttünk egy hosszú hétvégét. A tereptúra után bevetettük magunkat a wellnessbe és lazítottunk egy kicsit.

A fürdőzés végén szóltam a lányoknak, hogy felmegyek előre a szobába zuhanyozni, hogy ne kelljen annyit várni egymásra. Éhes voltam már, és vacsoraidő volt.

Két kétágyas, egymásba nyitható szobánk volt. A szoba kártyával nyílt. A kártyát az ajtó nyitás után a falon található résbe kellett dugni. Csak így aktiválható a szoba teljes világítása. Beraktam a kártyát, ledobtam a köntöst és azonnal a zuhanyzóba mentem.

Kicsit engedtem még magamra a jó meleg vizet, aztán bedörzsöltem a hajsamponnal a fejemet. Ekkor elment a világítás. Csukva volt a szemem, hogy ne csípjen a sampon, de mégis éreztem, hogy elsötétült minden. Nem tudtam mi történik, hangokat nem hallottam, de megijedtem.

Felnyúltam a zuhanyfülke tetejére tett törölközőmért és megtöröltem a szemem, hogy ki tudjam nyitni. Kilépve a fürdőszobából láttam, hogy a két szobát összekötő ajtó résnyire nyitva van. (ez amikor még felmentem csukva volt) Az éjszakai biztonsági fény halványan világított a fali kártyatartón. Láttam, hogy nincs benne a kártya. Egyértelmű volt, hogy nem a családom érkezett meg. Ekkor már az egekben volt a pulzusom.

Abban a pillanatban biztos voltam benne, hogy idegen ember lehet bent és bármikor leüthet. “Van itt valaki?” kérdeztem a sötétben. Eközben reflexszerűen hasznosítottam az akciófilmekből tanultakat.

Háttal álltam a szomszéd szoba falának, arccal a fürdőszoba ajtó felé. Bal karral támasztottam a két szobát összekötő ajtót, – hogy ne tudják rámvágni – és jobbról kinyitottam a bejárati ajtót, hogy teljes legyen a fedezék és legyen menekülési útvonal. A bejárati ajtó takarta a meztelenségem. “Haló van itt valaki?” – kérdeztem másodszor. Halálfélelmem volt. Vártam, hogy esetleg kintről benéz valami megmentő féle kigyúrt szállóvendég.

Bent volt a szobában a laptopom, és a telefonom. Készpénzt nem tartok sokat magamnál, így mást nem lophatnak el tőlem. Mire ez a pár dolog végigfutott bennem, kuncogást hallottam a másik szobából. A lányaim… Nem tudták tovább tartani a nevetést.

Végül a másik szobában felkapcsolták a villanyt és nagy hahótázásba törtek ki, hogy megijesztettek. Becsuktam a bejárati ajtót és átjöttek. Aztán még le is csesztek, hogy nem vagyok normális, hogy meztelenül, és samponos fejjel állok az előszobában. Se köpni, se nyelni nem tudtam, de percekkel később már együtt nevettünk a csínytevésen.

Képernyőfotó 2014-03-08 - 10.39.29

Utólag átgondolva a dolgot, nem lehet olyan hülye egy rabló, hogy miközben a szállóvendég zuhanyzik, lekapcsolja a világítást, és elbújik a szobában, várva, hogy az áldozat kijöjjön a zuhanyfülkéből. Hacsak nem rablógyilkos. A rabló csendben bemegy, felkapja ami kell neki és lelép. Abban a stresszhelyzetben ezt nem tudtam felmérni.

Nagy pohár vörösbort kértem a vacsorához.