Senior OB 2014 videók

Kriszta lányom felvette az 1500 méteres futást. Kb. 150 méternél járunk amikor a felvétel elindul. A második boly végén futok Gajdos Tamás mögött. Érdekes volt kívülről látni. Két körig együtt mentünk, aztán a harmadik kör elején, a boly élén haladó Somogyi Karcsi (fehér fejpánttal) begyújtotta a rakétákat és szétrázta a mezőnyt. Érdekesség, hogy a piros felsőben előttem futó Gajdos Tomi délben megnyerte a 800 métert (2:21), aztán egy órával az 1500 előtt a 400 métert (60,4), aztán az 1500 at 4,54-el. Ja és az 56 éves korosztályban. 🙂

Az 5000 méteresek versenye a várakozásoknak megfelelően alakult. Itt főleg Makár Lacit(40) és Nedelka Nedus Józsit (49) vettem. Laci kissé csalódott volt a 16:32-es idő miatt, mivel 16:10 körül szeretett volna. Nedus abszolút elégedett volt a 17:59-es idejével.

16. házassági évforduló – családi maraton

Ma, 17 éve ismertem meg Timit, és rá egy évre – napra pontosan – feleségül is vettem.

Nem vagyok nagy ünneplős, utálom az évfordulókat, a kerek születésnapokat, stb. (lehet, hogy ezt a posztot is kitörlöm)

Tavaly Timi is elfelejtette, de ma mindkettőnknek eszünkbe jutott. Nem vettem virágot, nem kaptam én sem, még egy szép inget sem. Megbeszéltük, hogy elmegyünk a lányainkkal bringázni egyet és kajálunk egy nagyot valahol a Duna partján. Így is lett, és a vége 43 km, 3:03-ra sikerült. Nem siettünk, de a végére kellemesen elfáradtunk. Íme az útvonal (klikk a képre, hogy éles legyen):

bringusz

Családi képek publikálására nem kaptam sajnos engedélyt 😉