Az előrejelzések szerint 35 fok volt várható a múlt vasárnapi félmaratoni versenyre, ezért ide nem időtervvel, hanem túlélési tervvel érkeztem. Kihagytam a szokásos éves túlélőversenyt a Bakonysárkány-Súr-t, így most ez az esemény kárpótolta azt. 2 km melegítés után már úgy néztem ki, mint aki éppen célba ért, ömlött rólam a víz. Három kör (7 km) volt Budaörs utcáin, körönként kb. 45 méteres szintemelkedéssel, remek hangulattal, sok-sok önfeledten szurkoló pom-pom lánnyal.

A feladatom annyi volt, hogy úgy fussak, hogy 165 fölé ne menjen a pulzusom. A rajt után néhány száz méterrel már 155 fölött volt. Életemben talán az első olyan versenyem volt, ahol a pulzuson kívül nem foglalkoztam semmivel. Nem néztem az órán sem az időt, sem a távot, hogy hol tartok, csak a pulzusértéket.

A második kör végére vártam, hogy pont lekőröz az élen futó srác, és gondoltam az utolsó százon futok vele magasba emelt kézzel, mintha együtt érnék be vele a célba. Ez ám a móka! 🙂 Végül 500 méterrel korábban érkezett és kb. 3 perces iramban úgy futott el mellettem, mintha ott se lettem volna. (1:05-tel nyert)

Körönként mindhárom frissítőponton bőségesen ittam. Nem élveztem egy cseppet sem ezt a versenyt, de ez most egy kötelező túlélő gyakorlat volt. Jó szervezés, jó hangulat, de részemről most csak ennyi. 1:44:14 lett a vége.

Az eredménylista itt található.