iRun Prémiumkupa 5000 méteres utcai futóverseny

Reggel fél hétkor csörgött az óra, és egy gyors pulzusméréssel kezdtem a napot. (A telefonomon indítom a stoppert (van benne!) és mérek fél percet) Újra kellett mérnem, mert nem hittem el, hogy 21, de mivel a második mérés is ennyi volt, ezért el kellett hinnem, hogy 42-es a nyugalmi pulzusom. Na még egy kontroll: mellkaspánt fel, óra indít: 42-43-at mutatott. Igaz lehet. Egy gyors bevásárlás következett a szigethalmi piacon, ahol a friss sült kolbász és lángos illatának simán fittyet hánytam és haza érkezve gyorsan bevertem a mogyóros, banános, mézes, zabpelyhes fehérje turmixomat.

A mai versenyre csak annyi feladatot kaptam, hogy 20 perc körüli idővel érjek célba. Kicsit fogtam a fejemet, mert tavasszal 20:45-öt futottam Kecskeméten, tavaly pedig ugyan itt (A senior VB előtt egy héttel) 19:38-at és pályán pedig 19:47 volt a legjobb időm. Én úgy éreztem, hogy a 20:15-ös idő lehet a reális.

Egy órával a rajt előtt felvettük a rajtszámot Madaras Pista bácsival és beültünk a kocsiba, hogy menjünk egy kört a pályán. Egy igazi felvezető kör egy F1-es klassz pályán! Izgalmas volt. Figyeltük, hol lesz erős szembe szél, megnéztük, hol, melyik oldalon ideálisabb futni, szóval alaposan kielemeztük a pályát.

utvonal54

Itt egy kicsit elkeseredtem, mert Rákoskeresztúr nem a sík utcáiról híres. A pálya egyébként izgalmas, változatos volt a maga kis hullámaival, a sok kanyarral. 3,8 km-ig nem is volt komolyabb emelkedő, mert a kb. 4 emeletnyi szintemelkedés az utolsó kilométerre került. Egy kattintás ide a folytatáshoz….