Múlt vasárnap klassz futóidőt kaptunk a Vivicittára, ahol a 10 km-es távon álltam rajthoz. A reggeli mérlegelésnél a testsúlyom 40 dekával volt az ideális alatt.

Pihenten érkeztem a versenyre, tét nélküli nyugalommal. Egy pici drukk sem volt bennem, hiszem továbbra is pályaversenyekre készülök, de most ezek az utcai versenyek segítenek az alapozásban.

Nagyon jó állapotban vagyok, többnyire remekül mennek az edzések és úgy is éreztem, hogy most simán meglesz az a 40 perc, amit tavaly év végén „üldöztem”, de csak felülről sikerült súrolnom. Sem 2018-ban, sem 2017-ben nem sikerült megfutnom versenyen a 40 perces időt, így volt bennem már egy kis hiányérzet. (2016-ban a Komárom-Komárnón 39:59-et és a Spar-on 39:43-at futottam)

A richtofitos pakolással jól sikerült a bemelegítés is és 13 órakor elrajtoltunk. A 40 perces időt csak a három hídfelfutás hátráltatta, az enyhe szél nem zavart. (bár érzésre olyan volt, mintha egy picit mindig szembe fújt volna)

Rögtön az első kilométeren a Margit-hídra futottunk fel a szigetről és nem fogtam vissza magam. Nagyon kapkodtam a végén a levegőt, de sikerült pár másodperccel 4 percen belül tartani az első kilométert.

A következő kilométeren visszafogottan futottam le a hídról a budai felső rakpartra vezető lejtőn. A pulzusom helyre is állt és a síkon felvettem a picivel 4 percen belüli utazósebességet.