2022 első 8 hónapja

2021 utolsó két hónapja az alapozással és várakozással telt. Vártam a versenykiírást a Senior fedett OB-ra. Nagy volt a bizonytalanság a covid helyzet miatt ismét, de Karácsony után kaptunk nem hivatalos infót, hogy 2022-ben megrendezik. 

A szövetség csak kb. 6 héttel a verseny előtt adta ki a kiírást. Ennyi idő maradt a felkészülésre, pedig jó lett volna 8-10 hetet készülni a fedett pályán. Megvettem a pályabérletet gyorsan, de egy újabb pofont kaptak a veterán atléták. A senior bérlettel a pályán csak 13-15 óra között lehet hivatalosan edzeni.

Nem tudom ezt ki, és hogy találta ki, de azért a többség ebben az időpontban dolgozik.  Nekem szerencsém volt végül, mert a főnököm támogatta a felkészülésemet és heti két alkalommal kaptam lehetőséget az edzésekre. (némi szabadság elégetésért cserébe)

Tehát hat hetünk volt Anikóval, hogy az összegyűjtött sok-sok kilométerből kihozzuk a legjobb formát. Kevés ez az idő, de ennyi volt. Természetesen mindent alárendeltem a versenynek. Tartottam a sport étrendet, és jól sikerült a felkészülés, hétről-hétre erősödtem, gyorsultam.

Eljött a verseny napja.  2022-ben elmaradt a fedett pályás OB, de a nyíltat megrendezték, ahol nagy hajrában a második lettem. A tavalyi győztes is ott volt a rajtlistán, gondoltam is, hogy jó kis verseny lesz ez.

A rajtot követően első voltam a bevágás után. Mentem a saját tempómat, 70-es 400 méterrel terveztem kezdeni, de csak 71 körül volt. Nem jött el velem senki, egyedül mentem. Valaki még szólt is, hogy sehol senki mögöttem. 600 méter 1:46 körül volt, aztán csúnyán elkezdtem savasodni.

Éreztem, hogy esik vissza a tempó, alig akartak vinni a lábaim, de így is nagy előnnyel sikerült 2:23-as idővel megnyernem a versenyt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….