Nem emlékszem, hogy valaha versenyeztem volna kétszer egy nap, de hogy egy ilyen nap után másnap is versenyezzek, olyan biztos nem volt. Az sem fordult még elő, hogy két egymást követő napon “fél” sérülten összesen 50 km-t fussak, tehát izgalmasnak ígérkezett a K&H mozdul! maraton két nap alatt, három részletben a múlt hétvégén.

Ahogy az előző posztban írtam, nem sok értékelhető futásom volt novemberben, így nézett ki a hónap a versenyt megelőzően:

Az elmúlt hetek betegsége, a “térdsérülés” és az edzetlenség miatt kizárólag a sikeres teljesítés volt a célom, de természetesen benne volt az is, hogy fájni fog a lábam és ki kell majd állnom.

Az idő remek volt, 12-15 fok, tehát rövid gatyás, pólós verseny volt, de az utóbbi időben rendre fázik az alkarom és a kézfejem, így kesztyűt és tetovált alkarmelegítőt húztam.

Nem terveztem melegítést sem, de végül úgy döntöttem mégis csinálok valamit.

14 km, szombat 10 óra

1 km kocogás, gimnasztika, 10×100 után egész jól éreztem magam és a rajt után igyekeztem egy könnyű tempót felvenni, 4:40-4:45 re gondoltam, hogy ennyivel biztos végigmegy.

Nagyon csodálkoztam, hogy az első km részideje 4:09 volt, és azonnal lassítottam is. Éreztem, hogy edzetlen vagyok, de jól esett a futás, és az 5 km részideje 22 perc volt, így tovább csökkentettem a tempón és a 10 km már 44:50 lett. A végét sem nyomtam jobban, tartalékolni kellett a maradék 28 km re, és végül 4:30-as átlaggal értem célba, amivel a körülményekhez képest nagyon elégedett voltam.

Érdekes, hogy a térdfájásom eszembe sem jutott menet közben, mégsem lehettem még biztos a dolgomban, még hátra volt a meló nagyobbik része.

Ami viszont nagyon aggasztó volt, hogy a pulzusom már egy km után 160 fölött volt és két km után végig 165-170 között. Ez nálam nagyon magas.

A levezetés után lezuhanyoztam és bementem a városba ebédelni valamit. Időm volt bőven, így egy kínaiban megettem egy hagymás csirkét rizzsel és káposzta salátával, majd visszamentem a kollégáknak drukkolni, mert ők közben félmaratont futottak.

7 km, szombat 16 óra

Egy órával a rajt előtt Richtofittal kentem most is és felvettem az új, tiszta szerelésemet és természetesen egy másik mintás tetovált alkarmelegítőt. 30 perccel a rajt előtt elindultam az egy km melegítésre. Szúrt, fájt a térdem minden lépésnél. Úgy éreztem itt lesz vége, de megcsináltam a nyújtógyakorlatokat is és nekilódultam a százaknak is. A merevség a 4.-5. után elmúlt és a fájdalmat sem éreztem. Mese nincs, gyorsan kell futni és akkor nem fáj.

Ezúttal sem terveztem max. tempót futni, és a rajt után fogalmam sem volt milyen ritmust megyek. Éreztem belül a délelőtti futás okozta fáradságot, de egy dolgot nagyon figyeltem, a pulzusomat, mert az itt is nagyon magas volt. 173-174-ekkel futottam, de jól esett így futni, ezért nem lassítottam.

Nagyon kellett figyelnem a szürkületben, mert hatványozottan rosszabbul látok. Előttem egy srác a parti köveken meg is bicsaklott egy kitüremkedésben, végül én megúsztam a dolgot.

5 km-nél néztem volna egy részidőt, de a félhomályban nem akartam a világítást nyomogatni, úgyhogy hagytam. Érzésre 4:20-4:30 közötti iramot mehettem.

A végén az iram erősebb lett egy kicsit, de nem futottam ki magam, a neheze még hátra volt vasárnapra. 4:16-os lett végül az átlagtempó.

A befutás után levezettem és megint nyújtottam egy 15 percet, így ért véget az első nap.

21 km, vasárnap 11 óra

Fogalmam sem volt abban a fizikai állapotomban, hogy milyen tempót válasszak az elején, ezért azt terveztem, hogy a pulzust figyelem és megpróbálom 155-ön tartani 10 km-ig, ahol majd újratervezek.

A melegítésnél a kínok-kínját éltem át. Ahogy elindultam fájt, de lenyomtam az egy kilit 7 perces iramban. Megint megfordult a fejemben, hogy itt a vége, végre lesérültem, beülök szépen a kocsiba és hazamegyek, hétfőn meg jöhet a szteroidinjekció.

De aztán csináltam tovább a nyújtást, és vártam mi lesz a százakon. Semmi fájdalom nem volt, bár most egy kicsit nehezebben melegedtem be. Ilyen hülye sérüléssel még életemben nem találkoztam. Bitliszbának köszönöm a fotót:

Az első ezer nagyrészt óvatoskodással telt, mivel nagyon sűrűn voltunk. Elég hamar elértem a 155-ös pulzusértéket, de nagyon kocogósnak éreztem az iramot. Hátulról érkezett Róka, váltottunk pár szót, méltatta az alkarmelegítőmet, aztán visszadugta a fülhallgatót és mindketten futottuk a saját tempónkat.

A harmadik kilométertől a combjaim elől elkezdtek nehezedni. Többször megfordult a fejemben, hogy milyen lesz ez majd a végén ha most most elkezdődött. Ebben a jóleső iramban elértem a 10 km-t, a lábaim ólomnehezek voltak, de erőm az volt és nagyon élveztem a futást. Reménykedtem hogy 15-ig nem lesz sokkal rosszabb, és végül nem is lett, nem lassultam jelentősen.

17-től már csak 5 perc körül volt az iram a 155-ös pulzusnál és erővel még mindig jól bírtam, de a lábaim már nem akarták a tempóváltást. 19-től éreztem, hogy már csak vonszolom magam, öt percen kívüli ezreket mentem és a pulzusom már csak 153 volt és tovább csökkent.

1:41:41-el értem célba és nem sérültem le, nem éreztem a fájdalmat futás közben. Ha összeadom a három futást, akkor a maraton ideje: 3:15:05. Ezt a három futást kell összegyúrnom egybe és 15 perccel gyorsabbnak lenni, ez az egyik 2017. évi terv. A térdemmel nem tudom mi lesz, a kérdőjel továbbra is ott maradt…

ps:
Az alkarmelegítőmre meglehetősen vegyes reakciók jöttek. Többen megkérdezték, hogy hol lehet ilyet venni, mert jó poén, de láttam erősen megbotránkozó arcokat is sokaktól, akik igazinak vélték. Mindenesetre jó szolgálatot tett, rendelek is még 5 párat.