Senior atlétikai játékok Nyitra, 1500 m síkfutás

Sajnos nem rendeznek sok senior versenyt az országban, és bár jó dolog a felmérő futás is, de az OB előtt még szerettem volna egyszer versenyezni is. Hétfőn a szamosz weboldalán láttam meg, hogy most hétvégén Nyitrán rendeznek egy senior pályaversenyt, így nem is késlekedtem, nyomban beneveztem.

A héten is sikerült a megadott időre teljesítenem a résztávos edzéseket, bár most a keddi nem esett igazán jól, a csütörtökin meg már nem kellett erőlködnöm a nyitrai verseny miatt, de így is sikerült egy kis diónyi izomgumót termelni a bal vádlimba. Két könnyű kocogós nap következett sok-sok nyújtással és izomlazító krémekkel próbáltam kimasszírozni a fájó izomgumót a lábamból, de nem sikerült.

Reméltem kialszom vasárnapra, de nem így történt, ráadásul olyan fáradság és gyengeség tört rám, hogy teljesen kedvtelenül indultam el a versenyre.

IMG_1671

Mégis azt gondoltam, hogy 5 percet akkor is megközelítem majd ha szarul vagyok, így a végső terv a rajt előtt a 4:59-es idő megfutása lett és ennek megfelelően kezdtem a rajt után.

Nagyon laza volt a lábam, jól sikerült a melegítés és azt hittem nagyon el fogom futni az első kört, mert nagyon vitt a lábam, de meglepetésemre (és örömömre) 79 mp lett (80 mp kell körönként az 5 perces 1500-hoz). A 3-4. helyen futottam és a gyengeségem azt súgta, hogy a következő köröm már biztos 80 mp-cen kívüli lesz, mert én ilyen gyors kört többet nem tudok már futni, de ekkor jött a második meglepetés: 78 mp lett a második kör. Itt éreztem, hogy meglehet az 5 perc és úgy éreztem tartom az iramot, de csak 80 mp volt a harmadik kör.

63 mp-ces utolsó 300 méter kellett, de csak 200-zal a vége előtt „ébredtem” és megpróbáltam ritmust váltani, az utolsó százon már eléggé savasodtam, de végül bőven 5 percen belül értem célba. A hivatalos időm: 4:54,69. (Ez abszolútban a 3. helyhez, a korosztályban pedig a 2. helyhez volt elég) A futásom részletei itt.

IMG_1673

Hat hét felkészülés után itt tartok és még van kettő az OB-ig. Egy kicsit gyorsabb ütemben haladunk a tervezettnél, de ez nem baj. 🙂 Az OB-re új időtervet kell kitűznöm és remélem ott mind fizikalag, mint mentálisan teljesen rendben leszek, mert akkor biztosan 4:50-en belüli idővel érhetek majd célba.

Kata lányom nagy boldogságomra elkísért és végig izgult értem, talán ezért is sikerült ezt az időt megfutni, nagyon hálás vagyok neki és köszönöm a videófelvételt is amit készített a versenyről. Visszanézve az anyagot nem is láttam annyira rossznak a mozgásomat, de Anikótól majd biztosan megkapom a részletes elemzést és természetesen neki is nagyon köszönöm a sok-sok segítséget.

Sötétkék gatyában, fehér trikóban futok a rajt utáni első százon a második/harmadik helyen.:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .