A szegedi 800 méteres salakpályás verseny után ez volt a következő – szintén salakos – senior pályaverseny itthon. Három hét után ismét kiéheztem egy kis versenyzésre, bár sajnos Szegeden is csak az idővel versenyeztem. Egész évben időterveket készítek és az órával versenyzem, klassz lenne itt pályán végre versenytársakkal versenyezni és úgy érni el egy klassz időt.

Vlajk Attila – egykori atléta, háromszoros ironman – egyik nap arra ébredt, hogy nagyon szeretne 800 méteren versenyezni. Mivel hasonló a futótudásunk, ennek nagyon megörültem és nem is nagyon kellett csábítgatnom. Pénteken vett egy szögest és szombaton már jött velem Zamárdiba. Örültem, hogy végre van versenytárs.

Féltem a balatoni csúcsforgalomtól, így korán indultunk és már 9 órakor ott voltunk. Érkezés után pályabejárást tartottunk. Nagyon elkeseredtem, mert a sima salakos pálya helyett gyakorlatilag egy mezei futópálya fogadott. Tele volt „gödrökkel”, hullámokkal, olyan volt, mint a lóversenypálya.

A hangulat viszont remek volt, 10 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődött az esemény, még a polgármester is tiszteletét tette a XXI. Dobribán Géza emlékversenyen. A sporttársak nagyon barátságosak, kedvesek voltak, mindenki ismert mindenkit, nagyon baráti volt a hangulat. Tényleg jó érzés volt ott lenni. Az 1500 forintos nevezési díj jelképes, de terülj asztalkám várt bennünket, kávé, szendvicsek, vizek és este még egy vacsora is járt mindenkinek a Paprika csárdában.

800 méteren 6 nevező volt. Láttam egy nálam fiatalabb nevezőt is a listán, így a remény tovább nőtt, hogy jó kis verseny lesz itt. A nap egyre melegebben sütött, és egy órával a rajt előtt 11 óra 30-kor elindultunk melegíteni. Minden rendben ment, a százakon dőlt bennem össze minden. A nagyon egyenletlen talajon nyaklott-nyeklett a lábam, néha összeért a két térdem, olykor vádlin rúgtam magam. Szar volt ez a pálya úgy ahogy volt, de most ezt a problémát kellett valahogy megoldani.

Bár nagyon szar hetem volt, mind mentálisan, mind fizikailag, mégis tudtam, hogy jobb formában érkeztem ide, mint Szegedre, de most mégis már annak is tudtam volna örülni, ha beállítom a szegedi 2:24 es időmet.

31 fokban rajtoltunk el 12:30-kor. A rajt után Attila a külső pályáról bombaként vágott befelé az egyes pálya felé, kicsit reménykedtem, hogy bemegy elém és végre loholhatok a nyomában, de nem így történt, ő állt be mögém, a többiek mögöttünk. 200 méter után egyre kevésbé hallottam Attila levegővételét, ismét egyedül maradtam.

A lábaim össze-vissza mozogtak kifelé befelé, (amolyan rongyláb Jani stílusban) a tempót jónak éreztem, olyan 70 körüli 400 méterre gondoltam. Nagyon laza volt a lábam, még az is benne volt, hogy a kelleténél jobban elfutom az elejét, de nem így történt. A pályán nem volt 200 méteres jelölés, így csak 400 as részidőt tudtam nézni. 73-at láttam az órámon, a versenybíró 72-t kiabált be.

Egyedül, eléggé motiválatlanul kezdtem meg a második kört és nem győzőm hangsúlyozni, hogy kurva szar volt a pálya. Igyekeztem megnyomni a hosszú egyenest és az utolsó kanyarban is megtartani a lendületet, de éreztem, hogy ez nem az én napom lesz. A célegyenesben 2:26 körüli időre gondoltam, de amikor beértem még nagyobb volt a csalódás: 2:29,6, a szervezők 2:30,09-et mértek. Attila 2:37-tel ért célba.

Hosszan vezettünk le. Egy kedves szerevező lányt megkértem vegye fel a futást. (nem kellett volna) De valahogy így nézett ki:

Nem mondom, hogy egy világ omlott össze bennem, de 2:20-2:22 közötti időt vártam. Szeretném a körülményekre fogni a dolgot, de jövő héten kiderülhet tudok-e annyit, mert jön az első rekortán verseny Szekszárdon. Már nagyon várom.

A következő versenyek:

Június 13.        Veszprém felnőtt 800 méteres SVSE verseny                                               Június 16-17.   St. Pölten 800 m/1500 m