Amatőr hobbifutó vagyok. Már a második körömet futom az egyenlítő mentén a föld körül és be fogom fejezni. De, hogy három-e a magyar igazság? Talán. Vagy még egy a ráadás? Ezt már nem gondolom.

Az oviban úszni járattak, két évig jártam rendszeresen a medencébe. De aztán a szüleim a Magyar Rádió Gyermekkórusába irattak és 1977-ben ott kezdtem az általános iskolát. Énekesi pályafutásom nem tartott sokáig. Az első félév végén – magatartás problémák miatt – anyukám úgy döntött, hogy átvisz egy kemény, csepeli iskolába a sporttagozatra. Ötödikes koromtól kötelező volt a sportválasztás. Én kenuzni kezdtem a Csepel SC-ben.

Három évig kenuztam és hatodik nyarán a Budapest bajnokságon 2. helyen végzett az egyésgünk: (én vagyok elől a piros-kék hajóban)

Elsős gimnazista voltam, amikor 1985 szeptemberében a Csepel pályán egy felmérésen vettem részt, ahol nagy hajrában 63 mp-cel nyertem meg az évfolyamomban a 400 méteres síkfutást. Ekkor jött oda hozzám Madaras István futóedző, aki elhívott közép- hosszútávfutónak a Csepelbe. Így kezdődött minden.

1986-ban indultam először a Vivicittán, ahol 52:26-ot mentem, majd rá egy évre már 42:37-et, 1989-ben 40:43-at. 1989 nyarától megszünt a futócsoportunk, de 4 év aktív sport után úgy éreztem, nekem is le kell futnom egy maratont. El is kezdtem a 9 hetes felkészülést. 25-30-kilométeres versenyeken már korábban is indultam, így azt hittem, nem fog gondot okozni a 42 kilométer sem. Cél a 4 perces iram teljesítése volt, csak le akartam futni a távot. A felkészülést egy kisebb sérülés hátráltatta, így volt 32 km-es és 100 km-es hetem is. Kétszer futottam 30 km-t és kétszer 35-öt 4:30-as iramban. A futások alkalmával mindig kellemesen elfáradtam. Végül eljött a Rank Xerox Maraton, amelyet a Népligetben rendeztek 1989. október 29-én.

Akkoriban még a 4 perces iram könnyen esett egészen 30 km-ig (1:59:30′).  Nehezen viseltem a monotonítást, csak a befektetett munka és a kitűzött cél vitt előre. Aztán 35-nél egyik pillanatról a másikra lehúzták a függönyt. Jöttek a 6-7 perces kilométerek, az ólomcipő és a végén a célegyenes az Építők pályáján. Kilenc nem egész 5 km-es kör volt a Népligetben, de a végén már az sem zavart, hogy az utolsó százon valaki megelőzött, csak az érdekelt, hogy végre beérjek. Rám terítettek egy pokrócot, fáztam. Leültem és csak néztem a füvet magam előtt….megcsináltam…

Az, hogy végigcsinálom,  egy percig sem sem volt kérdés. Pista bácsi minden körben ott volt, és adta a frissítőmet. A végén a célban ennyit mondott, miután kezett rázott velem: „Kemény fickó vagy, Szabados, gratulálok”. Erre a mondatra életem végéig emlékezni fogok, nekem már ezért megérte.

Akkoriban nem volt gél és semmiféle olyan szer, amit bárki is felkínált volna, így a frissítőm a teljes maratoni alatt – a szokásos vizes frissítők mellett – 1 liter speciális koktél volt: vitacolan, facsart grapefruit és narancs, mézzel vegyítve. Ezt a keveréket többször kipróbáltam a nagy nap előtt. Teljesítettem, kihívás volt, de mégsem jelentett nagy élményt és soha többet nem akarok ennyit futni. Megcsináltam, ahogy átúsztam a Balatont is egyszer, de ennyi 🙂

Ezután szeptemberben elindultam egy főiskolás triatlonversenyen a szigeten és megnyertem. Itt indult el a 4 éves triatlonos pályafutásom, ahol a végén 54. helyen voltam a ranglistán. A főiskolás OB-n 92-ben 7., majd 93-ban 8. helyen végeztem.

1993 szeptemberétől elkezdtem dolgozni és a sport kissé a háttérbe szorult, de ha volt időm mindig mentem.

Az utóbbi pár évben egyre több időt sikerült a sportra fordítanom. 2006-ban a Nike+ bemutatásakor tagja voltam a Nike Running Teamnek és 1,31,33-at mentem a Nike Budapest félmaratonon.

Legjobb eredményeim:

Futás:
800m        2:09
1500 m    4:12
3000 m   9:33
5000 m  16:40
10 km 34:42
20 km  72:39
félmaraton:  75:05
Maraton:   3:03:03

Úszás:
1500 m 22,37

Kerékpár:
40 km: 1,04,32 síkon (egyéniben)