Az első kilométer – kaptatva fel a hídra – 5:30 körül volt, aztán egy vegyes szakasz után csak lefelé futottam egy 4:22-est. Ez volt a leggyorsabb az egész versenyen. Az 5-km es részidő 25:14 volt. (Ilyen pulzussal edzésen az 5 km covid nélkül 20 perc lett volna, dehát ez van)
Mellém jött egy srác és drukkolt, hogy hajrá Hungary. Megköszöntem és is mondtam neki, hogy ő is nyomja. Megkérdeztem honnan jött. Az mondta ott lakik nem messze a rajttól Staten Islanden, de a csaja magyar. 🙂 Aztán egy japán csajhoz ment oda beszélgetni 🙂
Egyébként a kilométer jelzések csak 5 km-enként voltak, a pályát mérföldenként jelölték (26,2 mérföld). Hasonló volt a második 5 km is és a 10 km es részidő: 50:40 volt.
Közben a szurkolók egy halom vicces táblát tartva szurkoltak, íme néhány amire emlékszem:
Sok volt az út előtt a szerveznivaló, picit stresszesen viseltem, pár órákat tudtam csak aludni. November elsején, szerda este érkeztük meg. Péterék elhoztak a reptérről és rögtön ágynak is dőltünk, de aludom ismét csak pár órát sikerült. A két lányomat is vittem, hogy megmutassam nekik is a várost, így a csütörtök és a péntek egész napos városnézéssel, és egy-egy esti átmozgatással telt.
Szombaton elmentünk az Expo-ra felvenni a rajtszámot. Ez hatalmas élmény volt. Egy dolgot szúrtak el a szervezők, hogy a férfi pólóból csak “s” méret volt, így a legtöbb indulónak postázni fogják ezeket valamikor decemberben. Sebaj. (még nem jöt meg)
Nem kezdődött jól az év, magas vérnyomást diagnosztizáltak, így mindenféle kivizsgáláson kellett részt vennem. Mivel szervi problémát nem találtak, besoroltak a “korral jár” kategóriába. Így januárban és februárban sajnos csak kb. 500 km-t sikerült futni és a fedett pályás OB is kimaradt.
Márciusban mire már minden rendben lett volna, lebetegedtem. Bár sokan mondták, hogy a covid “már nem divat”, most elkaptam én is. Enyhe lefolyású volt, de utána gyötrelmes hetek kezdődtek. Rendre abba kellett hagynom a futásokat, mert néhány kilométer után teljesen elgyengültem. A vérnyomásom és a pulzusom is elszállt. Az orvos csak annyit mondott, hogy pihenjek, hagyjam, hogy kimenjen belőlem. Hat hétig tartottak a poszt covid tünetek, mire le tudtam futni végre már 15 kilométert.
Eközben felhívott Krajczár Peti barátom az USA-ból, hogy mit csinálok november 5-én? Mondtam, hogy fogalmam sincs, örülök, hogy élek, mert még covid pozitív vagyok. Azt válaszolta, hogy gyógyuljak gyorsan, mert november 5-én indulok a New York City Marathon-on. Azt hittem viccel.
Nem, nem viccelt. Titokban benevezett a versenyre és a márciusi sorsoláson nagy szerencsével(?) kisorsoltak. Ezekkel a hírekkel álltam neki, a covid utáni 6 hétnek. Ahogy fentebb írtam – már a maratoni indulás tudatában -, nehéz időszak következett. Minden tervezett versenyt le kellett mondanom. (Kis-Duna félmaraton, Miklósi futónap (fm), Vivicitta (fm)) Igazán április utolsó hétvégéjén éreztem újra, hogy terhelhető vagyok. (március + áprilisban összesen csak 250 km-t sikerült összefutni)
Kemény felkészülésre készültem, így elmentem megnézetni mindkét térdemet. Sajnos mindkettővel voltak problémái (mindkettő volt már műtve) a dokinak (itt-ott beszakadt porcok), de megnyugtatott, hogy műtétre nincs szükség. Viszont jót teszek mindkettővel ha szeptemberben bead egy-egy hialuron injekciót. És még egy jó tanáccsal engedett utamra, hogy kerüljem a hirtelen irányváltoztatással járó mozdulatokat és sportokat.
Idén is beneveztem a Szigetfutásra. Minden hónap első szombatján egy szigetkör felmérő futás. Fél versenynek szoktam hívni, de sokkal jobb, mint otthon egyedül futni. Májusban teszteltem is egyet, – talán még korai volt – megnéztem hol járok. (4:22-es átlaggal ment)
Két héttel a NATO futás után október 8-án rendezték a Spar Budapest Maraton 10 km-es betétszámát. A köztes hétvégén pedig még kis gyorsításnak elindultam a Szigetfutáson. A Margit-sziget kört 21:26-ra futottam, ami kb 4:05 -ös átlag.
Sok maradt bennem idén, de nem voltak illúzióim, mivel a házfelújítás sok energiámat emésztette fel és még nincs vége sajnos, még pár hónap biztos hátra van. A legtöbb edzést nem is tudtam végigcsinálni, így nem is várhattam sokat magamtól.
Így aztán az ősz fő versenyével kapcsolatban sem voltam igazán motivált, de azért reméltem, hogy sikerül majd a 40 perc közelében futnom. Az étkezésre sem figyeltem oda, így 4 kg túlsúllyal rajtoltam el a jól sikerült bemelegítés után.
4:10 körüli kezdésre gondoltam, de 4:03 lett az első, aztán szépen lassan ráálltam a 4:10 körüliekre.
Rápihenés nélkül terveztem futni ezen a versenyen szeptember 25-én a Haraszti futóparti utáni héten. Egy klasszikus 10 km a Vérmezőről rajtolva át az alagúton, ezután a Margit-híd és a Szabadság-híd között a rakpartokon szaladva, majd vissza és az alagúton keresztül a Vérmezőre.
Egy picit “gyilkos” az utolsó másfél kili a kis kaptató miatt, de lehet itt jót futni. Egy jól sikerült bemelegítés után 11 órakor elrajtoltunk. Ez első két kilométer enyhén lejtős, ezt klasszul ki lehetett használni egy kis előnyre. 8 perc körül volt a 2 km részideje.
Az idő picit megijesztett, talán ez most még erős nekem, vissza is vettem, de 4:03 volt a következő ezer is. 5 kilométernél 20:22-nél már megfordult a fejemben, hogy ez talán még sok lesz, de vitt a lábam továbbra is, igaz, már csak 4:11-es volt az 5. kili.
A Szabadság-hídnál a forduló után szembe fut a mezőny. Itt mindig igyekszem elterelni magamról a figyelmet és meg szoktam számolni hányadik vagyok. 50.-nek fordultam. 8 kilométerig még nagyjából tartottam a 4:11-4:15 közötti iramot, de utána az enyhe emelkedőnél és az alagútnál visszaütött a gyors kezdés. Nagyon belassultam (4:25 körülre).
A múlt heti verseny után kétszer is lementem a pályára egy kicsit résztávozni. Nem ment túl jól, szokni kell még, de adott némi motivációt. Szeptember 18-án a dunaharaszti 7 km-es versenyen már szerettem volna 4:15-ös átlagon belül futni még akkor is ha eléggé hullámos a pálya.
Jól ment a bemelegítés, elég nagy szél volt, de a rajt időpontjára a levegő 13 fok körül volt, ami teljesen ideális egy jó futáshoz. Most is saját tempót mentem, talán érzésre picit óvatosabban is kezdtem, de az első km 4:05 volt és inkább emelkedett a pálya, így picit csökkentettem az iramot.
A lejtőkön meglódultam, de az emelkedőkön lassultam a folyamatosan hullámzó pályán. Jól éreztem magam, de tartogattam az utolsó 1-2 kilométerre még némi puskaport. Csak annyit láttam az órán, hogy kb. 4:15 lehet az átlag, de aztán jött a vége.
Az utolsó 1,5 km-en meglódultam, elkezdtem menni egy kb 70-80 méterre futó srác után, aki egyre lassult. 300 méterrel a vége előtt beértem, nem is jött velem. Kicsit nyomtam még a végét, aztán beértem.
Elég sokan futottak előttem, ezért nem tudtam hányadik vagyok, mert ugyan ezen a kb. hét kilométeres körön futottak és két és a három körösök is. A levezetés végén már hirdették is az eredményt. Absz. harmadik, a 40+ korosztályban pedig első lettem 4:13-as átlaggal.
A jövő hétvégén a hegyet már teljesen a pálya váltja fel, és a hétvégén NATO futás lesz 10 km-en.
A Kéktúra (és két hét teljes kihagyás) után július végén újra kezdtem a futóedzéseket. Heti többször mentem hegyi terepre, hétről-hétre növeltem a kilométereket és egy jobban ment a futás. Pályára nem volt kedvem menni, élveztem a szabadságot, azt csináltam amihez kedvem volt, tervek nélkül.
Augusztus végére kerültem olyan állapotba, amikor már kezdtem azt érezni, hogy dobna rajtam egy-két verseny. Meg is nyitottam a versenynaptárat, kinéztem öt versenyt és gyorsan be is neveztem. Az első verseny szeptember 9-én, a Szentmártoni futónap volt, ahol a 10 km-es távra neveztem.
Még nem indultam soha ezen a versenyen, de vártam, hogy kicsit kimozduljak a lassú futásokból. Nem is vártam magamhoz képest jó időt, de így fél évnyi verseny kihagyás után gondoltam, hogy a 4:20-as átlag azért csak összejön majd.
Jó hangulat, sok ismerős arc volt a rajtvonalnál. Egy 5,3 km-es körpályán kellett két kört teljesíteni. A pálya 60-70%-a aszfalt, a többi rész füves mező volt. A Kis-Duna parti rész végig mesés volt, a szabad strandra el is jövök jövőre.
A rajtot követően három fiatal hamar el is lépett. A negyedik helyen szépen futottam a saját tempómat. 2 km-nél 8:23-at mutatott az órám, jól is esett, de mégis kicsit lassabbra vettem a tempót.
Az első kör vége előtt a rajtszámom felső két része lefittyent. Az izzadság eláztatta, így középen újra rögzítettem. Utána nem is néztem órát csak a 6 km-nél láttam, hogy 26:16 az időm. A rajtszámom ismét elhagyta magát, de már nem akartam vele szórakozni, az alsó két tű még tartott.
2021 utolsó két hónapja az alapozással és várakozással telt. Vártam a versenykiírást a Senior fedett OB-ra. Nagy volt a bizonytalanság a covid helyzet miatt ismét, de Karácsony után kaptunk nem hivatalos infót, hogy 2022-ben megrendezik.
A szövetség csak kb. 6 héttel a verseny előtt adta ki a kiírást. Ennyi idő maradt a felkészülésre, pedig jó lett volna 8-10 hetet készülni a fedett pályán. Megvettem a pályabérletet gyorsan, de egy újabb pofont kaptak a veterán atléták. A senior bérlettel a pályán csak 13-15 óra között lehet hivatalosan edzeni.
Nem tudom ezt ki, és hogy találta ki, de azért a többség ebben az időpontban dolgozik. Nekem szerencsém volt végül, mert a főnököm támogatta a felkészülésemet és heti két alkalommal kaptam lehetőséget az edzésekre. (némi szabadság elégetésért cserébe)
Tehát hat hetünk volt Anikóval, hogy az összegyűjtött sok-sok kilométerből kihozzuk a legjobb formát. Kevés ez az idő, de ennyi volt. Természetesen mindent alárendeltem a versenynek. Tartottam a sport étrendet, és jól sikerült a felkészülés, hétről-hétre erősödtem, gyorsultam.
Eljött a verseny napja. 2022-ben elmaradt a fedett pályás OB, de a nyíltat megrendezték, ahol nagy hajrában a második lettem. A tavalyi győztes is ott volt a rajtlistán, gondoltam is, hogy jó kis verseny lesz ez.
A rajtot követően első voltam a bevágás után. Mentem a saját tempómat, 70-es 400 méterrel terveztem kezdeni, de csak 71 körül volt. Nem jött el velem senki, egyedül mentem. Valaki még szólt is, hogy sehol senki mögöttem. 600 méter 1:46 körül volt, aztán csúnyán elkezdtem savasodni.
Éreztem, hogy esik vissza a tempó, alig akartak vinni a lábaim, de így is nagy előnnyel sikerült 2:23-as idővel megnyernem a versenyt.
A július eleji OB után új remény csillant fel. A vírushelyzet javulása miatt nyitottak a nemzetközi buszjáratok és újra találtam buszt a Fekete erdőbe, le is foglaltam a járatot. Ezúttal a Duna eredetétől Passau-ig szerettem volna túrabringával, csomagokkal tekerni végig a Duna mentén.
2018 Schönbühel, Ausztria
Kb. 7 hetem volt felkészülni, ami bőven elég, tekintve, hogy nem teljesítménytúrára készültem, hanem csak sima kalandtúrára. Úgy terveztem, hogy ahol van látnivaló ott mindenhol megállok. Meg is terveztem mik azok, amiket biztosan látni szeretnék.
Jól is alakult már minden, amikor augusztus elején jött a hidegzuhany. A lányaimmal és a barátaimmal tervezett horvátországi nyaralás foglalási dátumát rosszul igazolták vissza, így az új időpont a bringatúra időpontjában volt. Mivel a rajtam kívül mindenkinek megfelelt az új időpont, így én sem húztam ki magam.
A buszfoglalás sem lett végül kidobott pénz, mert adtak egy voucher-t, amely egy évig felhasználható. Így ha minden összejön 2022-ben újra nekimegyek a Fekete erdőnek.
Hirtelen borult minden, így újra kellett terveznem. A kéktúrát is elkezdtük tavaly, gondoltam idén is megyek egy nagyobb szakaszt. Bemelegítésnek megcsináltam a 12. szakaszt (Dorog-Piliscsaba kb 19 km). A következő héten pedig négy nap alatt megcsináltam az első és a második szakaszt (Írottkő-Sárvár-Sümeg, kb.145 km) Ez utóbbi nagy kaland volt teli élményekkel, szép helyekkel, bár a kis-alföldi rész zöme nem túl izgalmas. (Az első szakasz két napjáról itt, a második szakaszról pedig itt írtam)
Az augusztusi pihenő időszakban még bringáztam, könnyen futogattam, SUP-poztam, majd újra jöttek a komolyabb futóedzések.
Aztán újra romlott a vírus helyezet. Kissé céltalanul indult a szeptember, borítékolható volt, hogy a fedett OB újra elmarad. Így meglehetősen motiválatlanul, de elindultam három őszi versenyen. Nem is írtam róluk külön, mert egyik versenyen sem éreztem jól magam, nem is sikerültek jól, néhány mondatban azért összefoglalom.
Szeptember 12-én a Haraszti futópartin a nagy melegben ugyan megnyertem a korosztályt, de csak 4:13-mas átlagot sikerült hoznom.
Öt órakor keltem a Sárvári kempingben, hogy ma, még kevesebbet kelljen a hőségben megtenni. Most a sátrat is összeraktam, mivel este a Szajki tavaknál terveztem megaludni. A csomagom így most baromi nehéz volt. Gyors fehérje, zabkása, hazai feketeszeder keverék reggeli egy kis mézzel, aztán indulás a pályaudvarra.
A kocsit letettem és a kb. 15 kg-os hátizsákkal elindultam a várhoz, hogy folytassam előző este ott befejezett utamat. Másnap a Szajki tavaktól Sümegig vezet a szakasz, onnan pedig megy vonat Sárvárra, ahol a kocsit hagytam. A tervezés tökéletes volt.
Sárváron át a csónakázó tavak között vezetett az út, majd a Rába felett átkelve elhagytam Sárvárt.
Ismét autók között indult a túra, nem szerettem. Egy kis erdős rész után megérkeztem a sitkei kálvária kápolna rétjére. Itt a nyolcvanas évek közepe óta rendszeresen rendeznek koncerteket, és a bevételt a kápolna felújítására fordítják. Egész jól nézett ki, bemenni nem lehetett.
