Meggyfakivágás

Nem volt szerencsém ezzel a kis meggyfával. Hangyák zabálták ki a törzsének a közepét és úgy megszállták, hogy sajnos már nem tudtam megmenteni. Irtottam a hangyákat, de sajnos a kutyák – amikor nem figyeltem – lezabálták a fára aggatott, kis műanyag tasakokban lévő hangyairtókat, így a hangyák kiirtása több lépcsőben sem sikerült. A fa egyébként a sok csúnya száraz ága mellett, mindig hozott termést, ezért amennyire lehetett késleltettem a kivágását.

A végső elhatározásra szeptember 9-én pénteken került sor, amikor megvettem a szomszédos faiskolában a meggyfa helyére szánt fiatal kis Jonagold almafa csemetét. Még aznap neki is álltam a beteg meggyfa kivágásának.

img_2021

Kis kézifűrésszel hamar levágtam a koronáját és már csak a törzse maradt, ami a kemény külső kérgén kívül belül üreges volt és tök száraznak tűnt. Így, gondoltam faszén gyújtóssal meggyújtom és leégetem az egészet. Így is lett:

img_2279

Gondoltam sütök rajta egy szalonnát, de a tűz hamar kialudt, csak újabb olajgyújtós hatására éledt újra, de nem volt tartós, így a sütés elmaradt és a fa törzse sem tűnt el a kertből.

img_2285

Szombaton nekiálltam körbeásni, fejszével elvagdosni a gyökereit, de szó szerint nagy fába vágtam a fejszémet. 60 perc munka után meg is álltam, mert elfáradtam és kellett másnapra az erő a futáshoz is, így vasárnap délután folytattam.

img_2293

A körülásott fát a föld felszín alatti részeknél próbáltam fejszével vékonyítani, sajnos nem sok sikerrel. Hamar elfáradt a karom, így nem is erőltettem tovább, azt terveztem, hogy majd hétfőn elkérem a szomszédtól a láncfűrészét és sutty kivágom. Nem volt otthon a szomszéd láncfűrésze és egy másik ismerősnek sem volt. Ezért felmentem a netre és láttam hogy a Bauhausban tudok pár órára 2250 forintért bérelni egy elektromost.

A Bauhausban azzal fogadtak, hogy tönkre ment ami volt nekik és nem tudnak adni elektromost. Gondoltam most már leszarom, jó lesz 5000 ért benzines is, azt bérlem ki, de az sem volt nekik. Elég feszülten mentem haza és próbáltam a profi fejszémmel az este ismét pár suhintást végezni, hogy haladjak, mire a fejsze nyele kettétört.

Felhívtam apámat, aki csütörtökre ígérte nekem az elektromos láncfűrészét, de mondta kedden, hogy ugorjak át a telkére Taksonyba a fejszéjéért és azzal fogok tudni majd tovább dolgozni. Ekkor már szét vetett az ideg és a kis almafa már nagyon várta, hogy a helyére kerüljön. Amikor megláttam apám mini fejszéjét azt hittem sírva fakadok, mivel fele akkora volt mint amit kettétörtem. Kb. a ötödik órámat töltöttem a fakivágással és nem kerültem sokkal előbbre, mint 4 napja voltam.

Kapóra jött a kis kihúzható pengéjű kézifűrészem, amivel minden oldalról nekiestem, és szerintem már a felénél járhattam 10 perc után, amikor eltört a fiskars penge. Este a szomszéd Pista bácsi – aki szintén egy szomszéd – adott egy tényleg profi nagy fejszét. Ütöttem pár percet, de nem haladtam sokat.

Csütörtökön jött Apu, de a láncfűrész nem volt meg, kiderült, hogy a tesóm elvitte. Már semmiben sem bíztam és halálos ellenségként néztem a kivágandó fára. Pista bácsi fejszéjét megragadva néztem egy darabig marha mérgesen aztán nekiestem. Ütöttem, vágtam kb. 10 percig, mint a ló leizzadtam, alig kaptam levegőt, a karom már ólomból volt és végül a fa megadta magát, kidőlt.

Betemettem a gödröt, belocsoltam, ledöngöltem és picit mellette elkezdtem ásni a facsemetének egy gödröt. 10 perc után a gödör alján egy kar vastagságú gyökérbe botlottam. Fasza. Nem estem neki fejszével, hanem betemettem és fél méterrel arrébb ástam egy újabb gödröt.

img_2296

img_2297

A facsemete végül este a helyére került, a terepet elrendeztem, befüveztem.

img_2302

Este meghallgattam a …”ne vágj ki minden fát, legalább néha-néha lazíts egy félórát” c dalt.

Függöny!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .