Vivicitta félmaraton – tervezés

Egyelőre még mindig 5-10 km-ekre készülünk, így a félmaratoni időtervezés elég nehéz, de nagyon izgalmas. Most “alulról” építkezünk, de ebből a felkészülésből is kiugorhat egy jó, egy nem várt félmaratoni idő, persze csak akkor ha minden optimálisan alakul. De úgy tűnik nem lesz teljesen az.

Holnap jön a hét legmelegebb napja és marad az erős szél. A rajt idején 9 órakor vélhetően 17-18 fok lesz és a verseny végére 25 fok várható majd, tehát a futás során folyamatosan melegszik majd az idő. A szél délnyugati lesz, így vélhetően “csak” 5-6 km lesz zavaró a rakpartokon. Lesznek a pályának olyan szakaszai, amikor szinte szélcsend lesz és nagyon melegnek fogjuk érezni, így néha majd jól fog esni a hűsítő oldalszél. De aki jól bírja a szokatlanul jött melegedést simán futhat egy jó időt. Most ezt látom, meglátjuk holnap a verseny után mik lesznek majd a tények.

IMG_1324

A józan ész azt diktálja, hogy lassabban kezdjek annál, mint amivel szeretnék (4:15-tös iram) 43-44 perc közötti tízessel kell kezdenem, hogy legyen némi esély végig menni lassulás nélkül. (Anikó 43:30-as kezdést mondott) Így a vége lehetne egy 1:33-mon belüli eredmény, ami azért szép javulás a négy héttel ezelőttihez képest.

De azért ott motoszkál a kis ördög bennem. Azt érzem, hogy 40 percet már tudok 10 km-en és félmaraton közben a 42 perces kezdés jól eső lehet. És ha megy tovább a tempó, akkor simán meglehet az 1:30-cas idő is. Ennél is merészebbek az idei időterterveim, de azokat ráérek majd ősszel teljesíteni. Ez most egy hosszú, erős edzés lesz, és akárhogy is sikerül csak nyerek majd vele.

Nagyon izgalmas lesz a holnap délelőtt és hogy tudok-e majd – lassan kezdve – okos lenni, vagy vakmerő leszek-e inkább, bevállalva egy esetleges fejreállást még nem döntöttem el, de a szemem sarkából sóvárogva fogom lesni majd az 1:30-cas iramfutókat. 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .