A Csepel-sziget körbetekerve! – Első rész

Már írtam árprilisban, hogy nyáron szeretném három nap alatt – kisebb futással egybekötve – körbetúrázni a Csepel-szigetet. Azt is elterveztem, hogy előtte valamikor, egy nap alatt körbe is bringázom, hogy felfedezzem a terepet, és meg tudjam tervezni a pontos, járható útvonalat, és az alvásokat.

Reggelire a szokásos banánturmixot ettem. Az útra csomagoltam egy banánt, egy almát, fél liter vizet, és egy doboz sört is. Egy ebéd pedig be volt tervezve valahol.

Természetesen az Ultrabalaton egyéni mezőnyével együttérezve, velük egyidőben, 8 órakor rajtoltam én is Szigethalomról. 23 km várt rám a Kis-Duna partján észak felé a Kvassay zsilipig.

Szépen, kényelmesen 24-25 km/h sebességgel haladtam a parti úton. Beérve a budapesti szakaszra kimentem közvetlen a partra, amely már terep volt. Csepel északi csücskén az utolsó négy kilométert a gyorsforgalmi út (Weiss Manfréd út) melletti kerékpárúton tudtam megtenni oda-vissza. Itt a parton nem lehet bringázni egyik oldalon sem. Jól haladtam, és 1óra 6 percig tartott míg felértem az északi zsiliphez. Gyorsan elment az első 23 km.

IMG_7134

IMG_7136

Nem siettem, sétáltam egyet a parton, fotózgattam és kerítésen kívülről bámultam a gigantikus átkelőt. 15 percnyi pihenő után folytattam az utat.

A Csepel központját elkerülő gerincút melletti kerékpárúton mentem. A vasmű tele van zsákutcákkal, ott nem akartam hosszan bolyongva eltévedni. Csepel (budapesti) határában a vízművek lakótelepnél tudtam, hogy indul a Nagy-Duna partján egy kb. 2 méter széles, 7,5 km hosszú aszfaltút. Ez elméletileg zárt terület, de persze vannak kiskapuk, ahol be lehet jutni és végig lehet menni az úton. Nincs autóforgalom, csak a természet. Mellesleg a vízművesek sem szóltak rám, hogy mit keresek ott. Egész Halásztelek végéig tart ez az út. Ezután 5 km földúton tekertem tovább.IMG_7139

IMG_7138

Ha lett volna vesekövem itt biztosan kijött volna, rázott az út rendesen. A tököli kompnál ért véget, ahonnan 1,5 km aszfaltúton jutottam ki a főút melletti tököli nagytemplomhoz. Gyöngyörűen megcsinálták a mögötte lévő kis parkot. A töltésről, kb. 43 km-nél le is fényképeztem:

IMG_7140

Képernyőfotó 2014-06-01 - 14.14.00

Folytatom.

2 thoughts on “A Csepel-sziget körbetekerve! – Első rész

  1. Visszajelzés: Bringatúra 2014 teljesítve! – Első rész | Szuflavéder blogja

  2. Visszajelzés: Senior pálya OB – Újra úton vagyok… | Szuflavéder blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .