Az én egyetlen maratonom: Ranx Xerox 1989.10.29.

Teljesen másképp emlékszem az 1989 október 29-én teljesített maratonomra, a felkészülésre és a versenyt követő időszakra, mint ahogy valójában történt. Azért is jó futónaplót, blogot írni, mert ott évtizedekkel később is biztosan az eredeti történetet olvashatjuk vissza. Elő is vettem az 1989-es évi edzésnaplómat.

Nem akartam én maratont futni, de az idősebb edzőtársak folyamatosan mondogatták, hogy nem is igazi futó az, aki nem futott még maratont. 18 éves korunkig ezt az edzőnk nem is engedte, de Madaras Pista bácsi az 1989-es júniusi 5000-es OB (csúfos leszereplés 16. hely 16:55) után megengedte, hogy ősszel a kismaratoni OB után elinduljak.

Én úgy emlékeztem, hogy négy hónapot készültem a maratonira, de ez nem igaz. Az egész július kimaradt. “Nyaralások és kisebb lötyögések össz. kb. 30 km” ezt találtam július 1-től augusztus 20-ig a naplómban. Innen kezdődött a felkészülésem, de nem is igazán a maratonira, hanem az október hetedikén Fehérváron rendezett 20 km-es kismaratoni OB-ra készültünk.

A kismaratonig két hosszabb lendületes futásom volt egy 30 km (2:17) és egy 31,5 km (2:22). Már arra sem emlékeztem, hogy szeptember közepétől egy hét teljesen kimaradt térdsérülés miatt. A kismaratoni nem is sikerült túl jól: 20 km 1:14:50. Ez akkor is a futottak még kategória (ezüst jelvény) volt. (65-66 perccel nyerték) De Imre Jánossal, Béres Attilával és Princz Zoltánnal csapatban elhoztuk az OB második helyét. Íme az edzésnaplómból egy fotó:
IMG_9487

Ezután három hetem maradt a Xerox maratonig. Következett életem első 100-km-es hete, a végén egy 34 km futással (2:26). Az utolsó előtti héten (83 km) futottam 10×1000 métert, ami 3:28-as átlaggal sikerült. Ez akkor lendületes futásnak esett, mivel tudtam 35 percen belüli tizest egyben. A célom a monotonitástűrésem fejlesztése volt, mert ebben is nagyon gyenge voltam. Az utolsó, verseny előtti hetet egy várpalotai 20 km-es versennyel zártam. Nagyon fáradtan, kimerülten 1:20:47-tel értem célba.

Az utolsó hét szénhidrátkúrával telt. Ez annyit jelent, hogy hétfőn egy 20 km futás után nem ettem szénhidrátot egészen csütörtök estig. Utána pedig indult a szénhidrát feltöltés. A hét többi napján csak könnyű 4-6 kilométereket futottam és sokat nyújtottam.

A versenyre 4 perces iramot terveztem és tudtam, hogy ez 30-ig biztosan gond nélkül menni fog, azt viszont nem tudtam, hogy mi vár majd rám 35 km után. A fő célom az volt, hogy teljesítsem a maratoni távot és az nem is volt kérdés, hogy menni fog-e.

Kocogtam egy kilométert, nyújtottam egy 15 percet és 8 db lendületes százzal melegítettem. Egy képet találtam a neten a rajtról:

19891029_F__HB19891029013

Amikor odaálltunk Népligetben a Ranx Xerox rajtjához, akkor sem éreztem különösebb izgalmat. Egy nappal a 19. szülinapom előtt történt, kellemes idő volt, 15 fok körüli hőmérséklettel. A rajt után felvettem a tervezett iramot és pontosan hoztam a tervezett időket. 9 kör volt a Népligetben aztán az Építők pályán volt a befutó. A frissítőm egy liternyi keverék volt: vitacolan szirup, facsart naracs, grapefruit lé, izosztár és egy kis méz. Akkoriban nem volt még energiazselé és nem sokan foglalkoztak maratoni távokig komolyabb frissítéssel. (a 34 km-es futásomon teszteltem a keveréket)

A 10 km 39:40, a 20 km 1:19:30 volt. Itt kezdtem el frissíteni, körönként 3-4 kortyot ittam. (Edzéseken 25-30 kilométereken mi nem frissítettünk) A 25 km 1:40 volt, a 30 km pedig 2:02:15. Szépen fokozatosan fáradt a lábam, egyre rövidültek a lépteim és a 35. km-re már 5 perccel kívül voltam a tervezett tempón: 2:25. Nem izgattam magam és azt sem számoltam ki, hogy innen már elég lenne 5 perces átlagot menni, hogy belül legyek a 3 órán.

35 után viszont falat húztak, megreccsentem rendesen, és jöttek a jócskán 5 percen kívüli ezrek. Megkezdtem az utolsó kört, ekkor kőrözött le Szekeres Feri (akkor 42 éves volt és 2:38-as maratont futott). Vártam már, hogy vége legyen, görcsölgettek a lábaim, nem tudtam már kilépni, erőm sem volt, teljesen kész voltam.

Aztán eljött a célegyenes. Valaki kiabált: “Hajrázz Szabados!”. Hajrázzon a faszom – gondoltam magamban. Lépni alig tudtam. Befutottam, leültem a földre, rám terítettek egy nylont. Az utolsó 7,195 km 38 perces lett. Pista bácsi odajött és azt mondta: “gratulálok szabados, kemény fickó vagy”. Elsírtam magam. Megvan, futottam maratont, megcsináltam, de megfogadtam, hogy ilyet soha többé nem csinálok, nem okozott örömöt. Az időm: 3 óra 3 perc 3 mp.

Íme edzésnaplómból egy fotó erről a négy hétről: (klikk a képre, hogy nagyban lásd)

IMG_9486

A versenyt követően két napig gyenge fejfájásom volt, az orvos szerint mikro agyrázkódás. Úgy emlékeztem, hogy soha többé nem akartam maratont futni, de a következő évben a BEAC edzője Játékos Zoltán megelőlegezett egy Adidas torziós cipőt 1990-es évre ha megfutom maratonon a férfi másodosztályt, ami nem tűnt elérhetetlennek. Ha csak erre készülök, akkor a 2:40 simán teljesíthető. De két hónapnyi edzés után abbahagytam, nem okozott örömöt a sok 20 km feletti futás, fejben egyáltalán nem bírtam.

Azóta 26 év telt el. Fejben sokkal erősebb vagyok és ha a gerincem bírja a nagyobb terheléseket, és rendesen fel tudok készülni, futok még egyet. A puszta teljesítés nem vonz, az már megvolt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.