Balaton-átúszás előkészületek 2017

Összesen 230 km úszással, és az idei hat hónapból hármat edzői segítséggel készültem a Balaton-átúszásra. Kemény, de egy élvezetes hat hónap áll mögöttem és egy megfázástól eltekintve a felkészülésem zökkenőmentes volt.

Még messze vagyok attól a formától, ahogy a 90-es években ment az úszás, de azóta, – így kb. 23 év után – most érzem magam a legjobban a vízben. 1990-ben összesen egy hónap készüléssel úsztam át a Balatont 2 óra 9 perc alatt. Ott azt gondoltam, hogy ez az élmény egy életre elég lesz. Akkor még leporellóra nyomtatták a teljesítés adatait:

Pont akkoriban voltam Darnyi Tamás egyik előadásán, ahol elmondta, hogy 50 méteren egy másodpercet is számíthat, ha teljesen szőrtelen a test. Aztán a triatlonban állandóan borotválkoztunk, úgyhogy alap volt, hogy minden, ami a fürdőgatyán kívül van, az teljesen csupasz. (amúgy elég hülyén néztünk ki teljesen meztelenül?) Jó lenne tudni 5,2 km-en mennyit számít ez a saját tempómban… fene tudja -, de a hagyományok szellemében természetesen teljesen csupaszon indulok.

Emlékszem még, hogy milyen félelmetes, leírhatatlan érzés a Balaton közepén megállni, és egy fél percre körülnézni, – mindenhol csak tömény víz és kékség. Persze azért az a pálya mentén ötven méterenként lehorgonyzott vitorlások adnak némi biztonságérzetet.

Nem lehet összehasonlítani nyílt vízi, és a medencében történő úszást. A nyílt vízben, ha egyenesen akarunk úszni akkor 10-15 karcsapásonként fel kell nézni (nem látni a víz alatt semmit), hogy jó felé megyünk-e, ettől meg persze a mozgás is szétesik. Legalábbis én nem tudtam egyenesen úszni annak idején. Nyílt vízben több erő megy el a fej kiemelése miatt a lefelé tolásra, mint a normál medencében, emiatt a haladás is lassabb picit.

Kemény, közel két óra lesz ez, frissítés nélkül (a terveim szerint), legfeljebb a tó közepén iszom a tiszta tóból pár korty vizet. Az időtervem 1 óra 45 perc, ami egyben 24 perces egyéni csúcsot is jelent. Ehhez kb. 2 perces száz méterek kellenek. Azt gondolom, ha nem jön közbe semmi gikszer, akkor ezt fogom tudni teljesíteni. De nézzük mi minden jöhet közbe:

1. Elhalasztják
A rossz időjárási viszonyokra való tekintettel elhalasztották az eredeti időpontról (július 1.)a versenyt és a holnapi napról is halasztották most vasárnapra. Úgy érzem ez tologatás most nem zavart meg, sőt teljesen be vagyok indulva már.

2. Vízhőmérséklet.
A vízhőmérséklet is érdekes, bár a Balaton most az úszómedencével azonos hőfokú, kb. 26 fokos, így ezzel most nem lesz gond. De ha túl hideg lenne neoprén ruhában kéne úszni, vagy vastagon fóka zsírozni a testet.

3. Izomgörcs
Nekem volt már párszor a vízben rövidebb távok úszása közben is. Kis időre, amíg kinyújtom az izmot megállásra késztet, de eddig még mindig tudtam folytatni az úszást.

4. Félrenyelés
Az úszók és a kisebb szél által “korbácsolt” hullámok miatt a sok váratlan víznyelés is okozhat gondot, a köhögés, vagy a kisebb fuldoklás bezavarhat kicsit. A “múltkori” átúszáson is előfordult pár alkalommal.

5. Bögöly
Emlékszem, hogy 90-ben is kergetett egy darabig egy ilyen vadállat. Többször rám szállt, de pár másodperces víz alatt tartózkodással távozásra tudtam késztetni. Csípés nélkül megúsztam.

A hajókon egyébként van frissítési lehetőség, és ki is lehet kéredzkedni ha gond van. Nekem a távval elméletileg nem lehet gondom, többször úsztam 4000 métert (és kicsit többet is), de biztos nem fog jól esni az utolsó km.

Rajtolni 7:30-tól 12 óráig lehet, de mivel már most 8000 előnevezés van, így az elején, korán reggel szeretnék indulni, nem akarok kerülgetni senkit, vagy folyamatosan ráúszni valakire.

A Balaton-átúszás nem egy verseny, mégis már nagyon várom, hogy végre neki vágjak és újra teljesítsem a távot.

2 thoughts on “Balaton-átúszás előkészületek 2017

  1. Várjuk a beszámolót! Én már láttam az eredményedet a Movescounton, de nem lövöm le a poént! 🙂
    Kérdés: arra nem gondoltál, az nem vonz, hogy pl. váltóban indulnál Nagyatádon? Te úszol és kerékpározol, és a csapattársad fut…

  2. @GGábor jeleztem már néhány csapatnak, hogy úsznék szívesen ha nincs emberük, de még nem szólt senki. Bringára még nem vagyok felkészülve, úgy meg nem szívesen indulnék.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.